Francia és holland ötletek nyerték meg a MOL felsővezetését

Múlt héten a MOL-csoport Magyarországon rendezte meg a 12. alkalommal meghirdetett, évek óta sikeres, díjnyertes Freshhh diákvetélkedő élő döntőjét. A döntőben a hat legjobb nemzetközi – Horvátországból, Franciaországból, Hollandiából és Lengyelországból jelentkezett – csapat mérkőzött meg a fődíjért. A kihívásokkal teli küzdelemből végül a francia „Road to Buda” és a holland „Snelle Planga” került ki győztesen.

A Freshhh olyan online nemzetközi, egyetemi hallgatóknak szóló verseny, melynek során a résztvevők egy-egy integrált olajipari vállalat irányításáért felelősek. A háromfős csapatoknak napi döntéseket kell hozniuk területfejlesztési projektekről, finomító építéséről, kiskereskedelmi hálózat kiépítéséről és a legjobb termékportfólió létrehozásáról.

A mostani megmérettetésre a világ több mint 70 országából neveztek a résztvevők. A 2018-as Freshhh versenyre összesen több mint 1000 csapat nevezett, ami bizonyítja, hogy az esemény immár nemzetközi szinten fogalommá vált az iparágban. A virtuális játék két fordulóját az élő döntő követte, melyben a résztvevők képet kaptak a MOL-csoport 2030-as stratégiájának legfőbb pilléreiről, megoldásokat vázoltak fel az egyes üzleti szegmensekben potenciálisan felmerülő kihívásokra és előadták ötleteiket azzal kapcsolatban, hogy miként lehet vonzóvá tenni az olaj- és gázipart a fiatal tehetségek számára. Végül a tanulók egy érdekes vitában csillogtathatták meg együttműködési, tárgyalási és előadói képességeiket.

Mindegyik csapat kiválóan teljesített, a MOL felsővezetőiből álló zsűrinek azonban választania kellett, és végül holtversenyben a francia „Road to Buda” és a holland „Snelle Planga” csapatokat találták a legjobbnak. A harmadik helyen a francia „The Oil’believable” csapat végzett, a horvát „Godot” csapat pedig különdíjban részesült. Az első három helyezett csapat 25 000 euró összértékű díjakkal gazdagodott.

A program 2007-es indulása óta a MOL több mint 120 korábbi Freshhh résztvevőt vett fel. Közülük többen azóta magas szintű szakértői és vezetői pozíciókban dolgoznak.

A Google is támogatja majd a kiválasztott startupokat

Szakemberek szerint jelenleg az FMCG és az orvostechnika területén robbanthatnak igazán nagyot a startupok. Ezért is bővíti a Start it @K&H inkubátor folyamatosan mentorcsapatát: legutóbb az Unilever csatlakozott a programhoz, a Google pedig nagyszabású felhőszolgáltatási csomagjával segíti a csapatok fejlesztéseit. A jelenleg egyszerre 20-nál is több startupot aktívan mentoráló inkubátor a szakemberek mellett újabb startupokkal is bővül. Az elkötelezett, innovatív, legalább ötletfázisban levő, minimum 2 fős csapatok jelentkezését – iparági korlátok nélkül – március 20-ig várják.

Bővebben

Nagyot gurított a magyar startup Londonban

Múlt hétvégén tartották Londonban az európai régió legmeghatározóbb közösségi média szereplőinek konferenciáját, a VidCon Londont, ahol influencerek, tartalomgyártók és márkák találkoztak, hogy szakmai beszélgetésekben vitassák meg a közösségi platformok és az influencer marketing aktuális trendjeit. Az eseményen egyedüli magyar cégként a Post for Rent is szerepelt két előadóval, valamint a   hivatalos Vidcon Featured Creator VIP Afterparty szervezésében is részt vett partnereivel: a világ legnagyobb MCN ügynökségeként jegyzett BroadBandTV-vel és a talent managementben tapasztalt The Hello Grouppal.

Bővebben

Így néz ki Elon Musk luxusotthona – és most eladó!

Elon Musk még volt feleségével, a modell Talulah Riley-vel 2014-ben vásárolta a 280 négyzetméteres lakterületű ingatlant a Los Angelestől 15 kilométerre fekvő Brentwoodban, akkor 3,69 millió dollár fizettek érte, most viszont 4,5 millióért hirdették meg, azaz kábé 1,26 milliárd forintért.

Bővebben

Az USA-ból és a skandináv országokból is Magyarországra jönnének

Február 18-án a tavalyi évhez hasonló jelentős nemzetközi érdeklődés mellett lezárult a jelentkezés a Design Terminal tavaszi Mentorprogramjára. 2019 első szemeszterére 174 pályázat érkezett a világ 30 országából, 6 kontinensről.  A nemzetközi érdeklődést jól mutatja, hogy olyan startup ökoszisztémákból is számos jelentkezés érkezett, mint az USA, Észtország, Dánia, Svédország vagy az Egyesült Királyság, de India, Kína, az Egyesült Arab Emírségek és Nigéria startupperei is szívesen költöznének Budapestre. 

Bővebben

Elképesztő forgalmat bonyolít az e-sport hazánkban is

Folyamatosak a viták arról, sportnak tekinthető-e a versenyszerű videojáték használat. Közben pedig az iparág egyre erősödik: már 24 milliárdos éves forgalmat tudhat magáénak. A játékok közül repülőstartot vett idehaza is a PuBG és a Fortnite, játékplatformot tekintve pedig erősödik a konzolok részesedése, de nem ez az egyetlen átrendeződés tavalyhoz képest. Merre tovább, e-sport? Kiderül az eNET, az Esport1 és az Esportmilla immár harmadik alkalommal elkészített, közös e-sport kutatásából.

Bővebben

Óriasi lehetőségek kapujában a Microsoft

Rendkívül jól pozícionálta magát a Microsoft a felhőalapú szolgáltatásokban és a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek kiaknázásra, ugyanis vállalatok számára nyújtott platformjai segítségével rendkívül hatékonyan képes biztosítani a cégeknek az ehhez szükséges infrastruktúrát. Ennek köszönhetően sikerült elmozdulnia a cégnek a Windows operációs rendszerre és az Office szoftvercsomagra épülő bevételszerkezettől egy sokkal diverzifikáltabb irányba, ahol kulcsfontosságú szegmensek akár 50%-kal is képesek növekedni éves alapon.

Bővebben

Visszafogott optimizmus jellemző a pénzügyi igazgatókra

Csökkent a közép-európai régióban a pénzügyi igazgatók optimizmusa egy év alatt, de összességében még mindig bizakodóan tekintenek a jövőbe. A Deloitte friss felmérése szerint a magyar pénzügyi vezetők közül a legtöbben 2,6 és 3,5 százalék közötti GDP-növekedéssel számolnak és kevésbé tartanak a gazdasági bizonytalanságoktól, mint régiós társaik.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások