Hirdetés

1 millió eurós befektetést kapott a fenntarthatósági riportok elkészítését támogató magyar startup, a denxpert

A befektetést a cég skálzására és a nemzetközi terjeszkédésre szeretné felhasználi a startup. Egyúttal a denexpert a tavaly alakult magyar VC, az Óbuda Uni Venture Capital (ÓUVC) első befektetése is.

Somogyi Zsolt: A Parkl DNS-ét átjárja a nemzetköziség, a Lead Ventures-től kapott befektetést is ennek szellemében használjuk fel

Az okos parkolással és elektromos töltőüzemeltetéssel foglalkozó Parkl jelentős befektetést kapott a Lead Ventures-től működésének felskálázására. De mit jelent ez pontosan, milyen régióban kíván terjeszkedni a startup? Hogyan kerültek kapcsolatba a Lead Ventures-szel, és mivel győzték meg őket? Somogyi Zsoltot, a Parkl ügyvezető igazgatóját kérdeztük a PropTech Hungary Konferencián.

Nagyszabású e-sport versenyt támogat a MOL

A magyar gamer közösség felé is nyit a MOL. A vállalat által szervezett verseny célja, hogy lehetőséget biztosítson az amatőr játékosok számára, hogy összemérjék tudásukat egymással és olyan ismert celebekkel, mint Curtis, Köllő Babett vagy Kempf Zozo. A versenyzők FIFA 21-ben mérkőznek meg, a meccseket pedig két szakkommentátor, Gundel Takács Gábor és Gáspár József tolmácsolásában élvezhetik a nézők.

Vírus megállító webshopot nyitott egy autókereskedő cég

Tavaly még 1 milliárdos forgalmat bonyolítottak, márciusban viszont nullára esett vissza minden. A WOOWW Cars egy hét leforgása alatt teljes profilváltáson ment át, jelenleg minden munkatársukat megtartva higiéniai termékekkel kereskednek. De nem ők az egyetlen cég, amely extrém sebességgel váltott a koronavírus miatt: sörgyárak kezdtek fertőtlenítőt gyártani, rendezvényesek zöldséget kiszállítani, autógyárak maszkokat előállítani.