A személyautók forradalma közelebb van, mint gondolnád

Ugyan a belső égésű autózás hívei és a fejlesztőmérnökök még aktívan dolgoznak a hagyományos automobilizmuson – az előrelátó startupperek és innovátorok már mesterséges intelligenciával optimalizált rendszerekről beszélnek. Ha ebben az ütemben fejlődik a közlekedési kultúra, akkor öt év múlva már talán rá sem lehet majd ismerni…

Michaletzky Bálint, a GreenGo alapítója a Magyar Idők közlése szerint elmondta: az autómegosztás afféle belépő, úgymond „kapudrog” a tulajdonlás nélküli autóhasználathoz. A szakember szempontjából érthető az érvelés, hiszen a carsharing és a robottaxi között a felhasználó szempontjából nincs sok különbség: okostelefonon foglalok egy kocsit, odasétálok, beleülök, megyek, majd kiszállok, a rendszer pedig levonja a pénzt a számlámról. A robottaxi nagy előnye, hogy odanavigál, ahol megrendelték, nem kell sétával kezdeni a közös utazást. A fenntartó, üzemeltető szempontjából azonban hatalmas a különbség: az autómegosztók munkatársainak ma a legfontosabb feladatuk, hogy a város különböző pontjairól összeszedjék az autókat, megtankolják, kitakarítsák, szervizeljék. A robottaxik ennek a munkának egy jó részét maguk elvégzik.

A Mol Limo, a főváros újabb, de méreténél fogva meghatározó autómegosztója azonban máshogy vélekedett a forrás szerint, még nem látja elérkezettnek az időt az elektromos autózás általános bevezetésére. Sáreczky Richárd, a cég vezetője erről azt mondta, hogy majd akkor állnak rá a villanyautók használatára, ha 10-20 perc alatt feltölthető lesz egy-egy jármű, amely képes minimum 200-300 kilométer megtételére. A vezető a mobiltelefonok példáját hozta fel: amikor a technológia elért egy bizonyos fejlettségi fokot, akkor kezdődött el az okostelefonok mindent elsöprő térnyerése.

Az elektromos hajtásba, illetve az energiaellátó rendszer fejlesztésébe ma már ömlenek az euró-, jüan- és dollármilliárdok, azonban a hagyományos, belső égésű technológia sem adta fel a hadállásait. A Bosch új dízeltechnológiája kilométerenként 13 milligrammos rekordmutatót tesz lehetővé az előírás szerinti kibocsátásmérés során, de városi forgalomban sem haladja meg a 40 milligrammot a kibocsátás kilométerenként. A Bosch – ugyan mi mást – éppen a mesterséges intelligenciát hívja segítségül, hogy a környezetet csak szén-dioxid-kibocsátással terhelő belső égésű motorokat fejlesszen.

Míg a városokban, illetve a sűrűn lakott övezetekben nincs alternatívája az elektromos hajtású járműveknek hosszabb távon, addig a városközi közlekedésben, különösen az autópályákon nem a meghajtás módja a fontos, hanem a közlekedés irányítása. Nemcsak a balesetek, a halálos és súlyos sérülések visszaszorítása fontos, de az infrastruktúra jobb kihasználása is.

Az autópálya sávjai a jelenleginél sokkal több járművet lennének képesek nagy sebességgel és biztonságosan elvezetni, ha ezek szorosan egymás után, de azonos sebességgel haladnának. Valahogy úgy, ahogy egy vasúti szerelvényben a vagonok.

Megoldás lehet a sávtartóval, aktív tempomattal felszerelt gépkocsik szintén mesterséges intelligenciával felszerelt optimális alkalmazása. A kamionok, buszok gyártói már évek óta tesztelik az összekapcsolt fedélzeti rendszerekkel utazó flottát.

Ehhez csatlakozhat majd a néhány év múlva az egész unióban bevezetni tervezett C-Roads-rendszer a fedélzeti berendezéssel felszerelt járművekkel folyamatos kapcsolatban lesz, nemcsak információkkal látja el a vezetőt, de képes rá, hogy moderálja, befolyásolja is a járműfolyamot. Ezzel elkerülhetik a baleseteket, a dugókat, a feltorlódó járműoszlopokat, ennek pedig az lesz az eredménye, hogy a sztrádák áteresztőképessége megnő, az autósok pedig gyorsabban és kevesebb stressz mellett érnek el úti céljukhoz.

Forrás: Magyar Idők

A Google is támogatja majd a kiválasztott startupokat

Szakemberek szerint jelenleg az FMCG és az orvostechnika területén robbanthatnak igazán nagyot a startupok. Ezért is bővíti a Start it @K&H inkubátor folyamatosan mentorcsapatát: legutóbb az Unilever csatlakozott a programhoz, a Google pedig nagyszabású felhőszolgáltatási csomagjával segíti a csapatok fejlesztéseit. A jelenleg egyszerre 20-nál is több startupot aktívan mentoráló inkubátor a szakemberek mellett újabb startupokkal is bővül. Az elkötelezett, innovatív, legalább ötletfázisban levő, minimum 2 fős csapatok jelentkezését – iparági korlátok nélkül – március 20-ig várják.

Bővebben

Nagyot gurított a magyar startup Londonban

Múlt hétvégén tartották Londonban az európai régió legmeghatározóbb közösségi média szereplőinek konferenciáját, a VidCon Londont, ahol influencerek, tartalomgyártók és márkák találkoztak, hogy szakmai beszélgetésekben vitassák meg a közösségi platformok és az influencer marketing aktuális trendjeit. Az eseményen egyedüli magyar cégként a Post for Rent is szerepelt két előadóval, valamint a   hivatalos Vidcon Featured Creator VIP Afterparty szervezésében is részt vett partnereivel: a világ legnagyobb MCN ügynökségeként jegyzett BroadBandTV-vel és a talent managementben tapasztalt The Hello Grouppal.

Bővebben

Így néz ki Elon Musk luxusotthona – és most eladó!

Elon Musk még volt feleségével, a modell Talulah Riley-vel 2014-ben vásárolta a 280 négyzetméteres lakterületű ingatlant a Los Angelestől 15 kilométerre fekvő Brentwoodban, akkor 3,69 millió dollár fizettek érte, most viszont 4,5 millióért hirdették meg, azaz kábé 1,26 milliárd forintért.

Bővebben

Az USA-ból és a skandináv országokból is Magyarországra jönnének

Február 18-án a tavalyi évhez hasonló jelentős nemzetközi érdeklődés mellett lezárult a jelentkezés a Design Terminal tavaszi Mentorprogramjára. 2019 első szemeszterére 174 pályázat érkezett a világ 30 országából, 6 kontinensről.  A nemzetközi érdeklődést jól mutatja, hogy olyan startup ökoszisztémákból is számos jelentkezés érkezett, mint az USA, Észtország, Dánia, Svédország vagy az Egyesült Királyság, de India, Kína, az Egyesült Arab Emírségek és Nigéria startupperei is szívesen költöznének Budapestre. 

Bővebben

Elképesztő forgalmat bonyolít az e-sport hazánkban is

Folyamatosak a viták arról, sportnak tekinthető-e a versenyszerű videojáték használat. Közben pedig az iparág egyre erősödik: már 24 milliárdos éves forgalmat tudhat magáénak. A játékok közül repülőstartot vett idehaza is a PuBG és a Fortnite, játékplatformot tekintve pedig erősödik a konzolok részesedése, de nem ez az egyetlen átrendeződés tavalyhoz képest. Merre tovább, e-sport? Kiderül az eNET, az Esport1 és az Esportmilla immár harmadik alkalommal elkészített, közös e-sport kutatásából.

Bővebben

Óriasi lehetőségek kapujában a Microsoft

Rendkívül jól pozícionálta magát a Microsoft a felhőalapú szolgáltatásokban és a mesterséges intelligenciában rejlő lehetőségek kiaknázásra, ugyanis vállalatok számára nyújtott platformjai segítségével rendkívül hatékonyan képes biztosítani a cégeknek az ehhez szükséges infrastruktúrát. Ennek köszönhetően sikerült elmozdulnia a cégnek a Windows operációs rendszerre és az Office szoftvercsomagra épülő bevételszerkezettől egy sokkal diverzifikáltabb irányba, ahol kulcsfontosságú szegmensek akár 50%-kal is képesek növekedni éves alapon.

Bővebben

Visszafogott optimizmus jellemző a pénzügyi igazgatókra

Csökkent a közép-európai régióban a pénzügyi igazgatók optimizmusa egy év alatt, de összességében még mindig bizakodóan tekintenek a jövőbe. A Deloitte friss felmérése szerint a magyar pénzügyi vezetők közül a legtöbben 2,6 és 3,5 százalék közötti GDP-növekedéssel számolnak és kevésbé tartanak a gazdasági bizonytalanságoktól, mint régiós társaik.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások