Hirdetés

1,5 millió dollár került a szegedi startuphoz

Az Antavo egy Szegedről indult startup vállalkozás, online szoftvereiket öt kontinens több mint 30 ezer vállalkozása használta már. A 2012-ben alapított cég az elmúlt évben komoly szakmai sikereket könyvelhetett el: megháromszorozódott a bevételük, valamint 14-ről 44-re nőtt az alkalmazottaik száma, és az üzleti világ Oscar-díjaként emlegetett eCommerce Awards Excellence-t is megnyerték. Ezek után az idei év is jól indult – másfél millió dolláros tőkemeléssel és egy újabb nemzetközi díjat nyertek: az Antavo lett az „Az év nemzetközi vállalkozása” a BOC Brilliance Awards-on, illetve ők nyerték el Magyarország legjobb irodájának címét „Az Év Irodája” versenyen, a kisvállalati kategóriában.

Kiemelkedő szakmai mérföldkőhöz érkezett a szegedi startup vállalkozás, az Antavo: egy komoly, 1.5 millió dolláros tőkeemelésre került sor. A befektető tőkealapok között találjuk az iEurope-ot, az Innovation Nest-et és a magyar ARETE-t. A befektetők tagjai között szerepel Colleen Bell, az Egyesült Államok egykori magyarországi nagykövete, Christopher Mattheisen, akit nemrég neveztek ki a Microsoft Magyarország élére, amúgy a Magyar Telekom korábbi CEO-ja, és Csák János, a MOL volt elnöke, volt londoni nagykövet. A tőkeemelés nem csak hazai tekintetben kiemelkedő: a közép-kelet-európai régióban működő startup vállalkozások mindössze 9%-a jut el ekkora tőkeemelésig, az Antavo sikere tehát nemzetközileg is mérhető.

Az Antavo célja, hogy folyamatosan izgalmas, inspiráló környezetet biztosítson a munkatársainak, ezért fontos számukra, hogy az övék Magyarország legjobb irodája a kisvállalati kategóriában: elnyerték „Az Év Irodája” címet 400 négyzetméteres szegedi loft irodájukkal.

Az iroda terveit Kecsmár Attila, az Antavo egyik társalapítója és ügyvezetője esténként rajzolta meg: a belvárosi, 140 éves épületben szerették volna megőrizni a hely klasszikus jellegét modern elemekkel kiegészítve.

A hazai elismerés mellett egy újabb nemzetközi szakmai díjnak is örülhet a startup: a brit BOC Brilliance Awards-on, Londonban nyerték el „Az év nemzetközi vállalata” elismerést. A cég a kezdetektől fogva úgy rendezkedett be, hogy a nemzetközi piacon tudjon majd részt venni. Ezt a célt az elmúlt évek során elérték: jelenleg tizenhat országból vannak ügyfeleik, hat nemzetiségből származnak kollégáik és hat helyszínről (Szegedről, Budapestről, az Egyesült Királyságból, Franciaországból, Olaszországból és Norvégiából) működtetnek irodát.

Az Antavo egy Szegedről indult startup vállalkozás. A cég főként a divatipar számára fejleszt olyan marketingszoftvert, melynek célja újszerű, nem hagyományos hűségprogramok kialakítása és futtatása. Az elmúlt évben az Antavo komoly szakmai sikereket könyvelhetett el: bevételük megháromszorozódott, az alkalmazottak száma pedig 14-ről 44 főre nőtt.  A hűségprogramjuk kapcsán kifejlesztettek egy új szakkifejezést: a „recognition loyalty™” lényege a hűség elismerése, vagyis észrevenni az embert, a személyiséget a vásárló mögött.

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben