Hirdetés

Világmegváltó előrelépések a L’Oréal háza táján

Ritka, példaértékű fenntarthatósági programot tett közzé a L’Oréal. Éves jelentésük szerint a vállalat komoly előrelépést tett a fenntartható innováció és az éghajlatváltozás elleni küzdelemben vállalt kötelezettségét tekintve. A jelentés tanúsága szerint 24 telephelyük például teljesen szén-dioxid semleges.

„2017-ben újra bebizonyítottuk, hogy a gazdasági sikerek és a környezeti teljesítmény kéz a kézben jár” – mondta a csoport vállalati felelősségvállalásért felelős vezetője

„Szeretnénk bebizonyítani, hogy a felelős fejlődés nem csak lehetséges, de szükséges is, a fenntarthatóság pedig a jövőt alakítja” – tette hozzá Alexandra Palt.

Egyedülálló kezdeményezés

A Fast Company amerikai üzleti magazin minden évben elismeri azokat az ötleteket, amelyek hosszútávú, rendszerszintű változásokat eredményeznek, vagy valamilyen égető problémára nyújtanak megoldást. A L’Oréal SPOT (Sustainable Product Optimisation Tool) projektje megkapta a World Changing Ideas (világmegváltó ötletek) díjat.

A SPOT egy olyan értékelési eszköz, amelyet a L’Oréal azért fejlesztett ki, hogy mérje a kozmetikai termékek környezeti és társadalmi hatásait.

Az eszköz a termék életciklusának minden szakaszát vizsgálja, a fejlődést négy területen követi végig: csomagolás, a termék ökológiai lábnyoma, összetevők forrása és a termék társadalmi haszna. A projekten 2014 óta dolgoztak a L’Oréal csapatai, amelynek eredményeként 2017-ben az új vagy megújított termékek 100 százalékánál alkalmazták a SPOT-ot; a tavaly bevezetett termékek 76 százaléka javulást mutatott.

2017 végére a csoport 24 ipari telephelye lett teljesen szén-dioxid-semleges. Ezt a kivételes eredményt a CDP is elismerte. 2017-ben, egymás után már a második évben, több mint 3000 értékelt vállalatból a L’Oréal a világ azon két vállalata közé tartozott, amely az elérhető legjobb AAA-minősítést kapta a CDP által értékelt következő három fontos területen: éghajlatváltozás elleni küzdelem, a vízhiány kérdésének kezelése és az erdőirtás csökkentése.

A L’Oréal teljesítményére a Newsweek amerikai üzleti magazin is felhívta a figyelmet. A L’Oréal a magazin 2017. évi Green Ranking listájának első helyét foglalta el, amely 500 nemzetközi vállalat között a legjobb teljesítmény. A L’Oréal a Science Based Targets kezdeményezés keretében új kötelezettségeket vállalt 2030-ig az éghajlatváltozás elleni küzdelem, illetve a szén-dioxid csökkentése terén is.

A vállalat célja, hogy a teljes üvegházhatást okozó gázok kibocsátását 2016-hoz képest 25 százalékkal csökkentse, vagyis azt a mennyiséget, amelyet a L’Oréal bocsát ki, illetve amelyet közvetve bocsátanak ki a beszállítók vagy a fogyasztók a termékek használata során.

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben

Megérkezett Magyarországra a Lightyear – korlátlan hozzáférést biztosít a tőzsdékhez, rejtett díjak nélkül

A Lightyear, az ex-TransferWise alapítói által létrehozott európai befektetési platform, ma bejelentette magyarországi indulását. A platform az első olyan eurózónán kívüli terjeszkedése, amely lehetővé teszi, hogy felhasználói többdevizás számlájukkal korlátlan hozzáférést kapjanak a globális tőzsdékhez, miközben elkerülik a rejtett díjakat. A Lightyear eddig már 35 millió dolláros befektetést vonzott be, befektetői között olyan nagy nevek találhatók, mint a Lightspeed Venture Partners és Sir Richard Branson. A magyarországi indulás újabb lépést jelent a cég globális terjeszkedésében, amelynek célja, hogy az európai befektetési piac meghatározó szereplője legyen.

Bővebben

Startupok: az igazi megmérettetés nem a befektetők, hanem az ügyfelek előtt zajlik

A McKinsey tanácsadó cég tanulmánya szerint amennyiben a hazai startupok a többi európai országhoz hasonló arányban és mértékben tudnának növekedni, 2,5-5 milliárd eurónyi pluszforrást tudnának bevonni a szektorba. Ennek jelentős hányada – mintegy  egy milliárd euró – a helyi gazdaságban hasznosulna.

Bővebben

Tovább bővítette komposztálható termékei listáját a zöld magyar startup

Százezer darab feletti eladott termék havonta, ipari komposztálás céljából történő visszagyűjtés, filmsztárok által használt evőeszközök. Az egyéves munka keretében hőálló alapanyagfejlesztés és új termékek gyártása, valamint azok piaci bevezetése történt meg 2021. december és 2022. november között. A három éve induló, körforgásos gazdaságban gondolkodó Vilhemp csapatának célja ma is változatlan: környezetbarát és funkcióját kiválóan ellátó evőeszközök és szívószálak gyártása hazai, természetes alapanyagokból.

Bővebben

Bemutatkozott a People Platform – öt startup összefogásával valósult meg

Tapasztalat, hogy nehéz különböző digitális platformokat bevezetni egy vállalaton belül és a startupokkal is óvatosabbak a cégek, azonban a felhasználók kiszolgálása az egyik legfontosabb feladat, ezért fogtunk össze – mondta többek között partneri bemutatkozóján a People Platform kezdeményezője, a Blue Colibri App alapító-ügyvezetője.

Bővebben

A magyar startup ökoszisztéma 2022-es legjeivel indul az új év

2023-ban folytatódik a hazai közösségi finanszírozás legfontosabb eseménysorozata, január 12-én ismét átadják az elmúlt év startup legjeinek járó díjakat. A Tőkeportál minden év végén teret ad a startup ökoszisztéma követőinek, akik szavazással dönthetik el, kik voltak 2022 legjobbjai a kijelölt kategóriákban. A Startup Utószilveszteren az elmúlt év legjobb startupját, befektetőjét, kampánygazdáját keresik.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások