Hirdetés

Újabb 7 millió eurós befektetést kap és tovább terjeszkedik a régióban a Codecool

Több mint 2,5 milliárd forintos tőkebefektetéshez jutott a Codecool, a közép-kelet-európai régió egyik vezető programozóiskolája és IT szakember közvetítő cége. Az IT szakemberek képzését megreformáló, 3-12 hónapos kurzusokat kínáló vállalat további terjeszkedésre és termékei fejlesztésére készül új partnere, az Integral Venture Partners, valamint korábbi befektetői, a Lead Ventures és a PortfoLion Capital Partners támogatásával. A programozóiskola még az év első felében újabb campust nyit a régióban.

Hirdetés

Az IT szektor munkaerőhiánya még évekig kihívást jelent

Az IVSZ, az ITM és a KIFÜ megbízásából készített felmérés szerint Magyarországon az elkövetkező két évben a munkáltatók 44.000 IT szakembert vehetnének fel, ha nem kellene számolniuk a szektort sújtó munkaerőhiánnyal. Az Európai Bizottság adatai alapján 2020-ban uniós szinten pedig már 825.000 fő hiányozhatott az infokummunikációs szektor munkaerőpiacáról. Az iparági szereplők több mint fele, 58 százaléka nyilatkozott úgy, hogy kihívást jelent számára megfelelő képességekkel rendelkező IT szakembert találni. A techszektor szakemberhiánya veszélyeztetheti a vállalatok versenyképességét, és ezáltal a gazdaság fejlődését is. Az IVSZ adatai alapján a digitális gazdaság 2019-ben már a GDP 25%-át adta. A probléma megoldásának egyik kulcsa a hagyományos, egyetemi képzések mellett az alternatív képzések fejlesztése, támogatása lehet. Az új oktatási formák iránti igényben rejlő lehetőségeket a befektetők is felismerték már: a Dealroom elemzése szerint 2020-ban 94 százalékkal nőtt és ezzel elérte a 13 milliárd dollárt az ún. EdTech (oktatási technológia) szektorba áramló tőkebefektetések értéke.

Tíznél is több campus, évi több ezer végzős diák, és több tucat vállalati képzés 2025-re

A 2014-ben, hazai üzletemberek által alapított Codecool befektetési tanácsadója, a Clairfield segítségével immár a harmadik sikeres tőkebevonási körét zárta az Integral Venture Partners-szel kötött, 2,5 milliárd forint értékű megállapodással. A Codecool eddig összesen bevont 12,5 millió eurója már azonos léptéket képvisel az európai programozásoktatási piac legismertebb szereplőibe – Ironhack 22 millió euró, Le Wagon 17 millió euró – történt befektetésekkel. A programozóiskolának jelenleg Magyarországon kívül Romániában és Lengyelországban is vannak campusai, és már több mint 1000 végzett diákja dolgozik a technológiai szektorban Európa-szerte.

“A befektetés segítségével tovább tudjuk folytatni régiós terjeszkedésünket, jelenleg az osztrák, szerb és bolgár piacon való megjelenést vizsgáljuk, 2025-re pedig már tíznél is több Codecool-campus működtetése a cél” – mondta el Boda József, a Codecool ügyvezetője. “A terjeszkedés ugyanakkor nem csupán az iskoláink számának bővítéséről szól. Nagy hangsúlyt fektetünk vállalati átképzési programok kialakítására is, mivel azt tapasztaljuk, hogy a cégvezetők egyre nyitottabbak meglévő munkatársaik át- és továbbképzésére, a piacról ugyanis sokszor időigényes és költséges is a megfelelő készségekkel rendelkező munkaerőt megtalálni.”

A Codecool emellett kurzuskínálatát is folyamatosan bővíti. Tavaly az állásgaranciát is biztosító full-stack képzések mellett már megjelentek a specializáltabb, 3-4 hónapos, online is elvégezhető IT-kurzusok az iskola kínálatában, illetve a munkaerőpiaci igényeket követve további tréningtípusok fejlesztésen is dolgoznak. A tervek szerint 2025-re többezer főre nő a programozóiskola végzőseinek száma évente.

“A Codecool egy fundamentális, hosszabb távú makro- és munkaerőpiaci trendet – a digitalizáció térnyerését és a programozói képességek növekvő fontosságát – támogatja egy egyedi és flexibilis üzleti modellel, amely egyenlő hangsúlyt fektet a minőségi programozók képzésére, illetve a vállalati szektor humánerőforrás igényeinek gyors és hatékony betöltésére. Ezek, illetve a regionális lefedettség és terjeszkedési tervek rendkívül vonzóvá teszik a céget az Integral csoport és befektetői számára, mivel az edukáció az egyik fő fókuszterületünk. Befektetési alapunk partnerei a régióból származnak és innovatív, magas minőségű cégekbe fektetnek Közép-Kelet Európában, így a Codecool remekül illeszkedik a bővülő portfóliónkba” – nyilatkozott a befektetésről Szalai Ádám, az Integral Venture Partners befektetési munkatársa.

“A Codecool 12 hónapos, intenzív és gyakorlatorientált programozóképzése egyedülálló ajánlat, jelenleg nincs hasonló program a versenytársak kínálatában a hazai piacon. A módszer eredményességét pedig a számok is bizonyítják: több mint ezer végzősének 98%-a már az IT szektorban dolgozik” – hangsúlyozza a MOL és az MFB invest befektetésével működő Enter Tomorrow kockázati tőkealapot kezelő Lead Ventures vezérigazgatója. Galácz Ábel szerint az is a Codecool piaci esélyeit javítja, hogy a hazai felsőoktatási rendszer az akkreditált informatikai képzések bővülése ellenére sem képes enyhíteni a magas programozóhiányt.

“A Codecool első intézményi befektetőjeként évek óta ismerjük a csapatot és a beléjük vetett bizalmunk a kezdetektől fogva nagyon erős, ezért nem volt kérdés, hogy a harmadik tőkebevonási körnek is a részese leszünk. A pandémia alatt a társaság képes volt gyorsan és hatékonyan reagálni, ami egy sikeres scale-up nélkülözhetetlen ismérve, ráadásul az egyik legforróbb iparág, az EdTech meghatározó szereplője. A válság hatására rengetegen érzik szükségesnek vagy egy kevésbé szerencsés helyzetben akár elkerülhetetlennek a karrierváltást, illetve a továbbképzéseket, így további bővülésben bízunk” – tette hozzá Mihály Zsolt, a PortfoLion Capital Partners befektetési menedzsere, amely az OTP Csoportot és az Eximbankot is befektetői között tudhatja.

Nemzetközi szerepvállalás a digitális készségek fejlesztésében

A Codecool 2020 őszén az Európai Szoftverkészség-fejlesztési Szövetség alapító tagjaként olyan meghatározó nagyvállalatokkal együtt kezdte el egy új európai szintű szoftverkészség-fejlesztési stratégia és tanterv kidolgozását, mint az Amazon Web Services vagy az Adecco. Az iskola szoftverfejlesztők képzésében szerzett tapasztalata így nem csupán regionális szinten, hanem az egész kontinensen hatással lehet az IT-szakemberek képzésének alakulására.

A Codecool eredményeit tavaly az egyik vezető informatikai fórum, az amszterdami The Next Web is elismerte: a legígéretesebb scale-upokat összegyűjtő Tech5 listájukon a Codecool bekerült Európa 20 legizgalmasabb cége közé.

Hirdetés

A mesterséges intelligencia már a pénzügyeinket is támogatja

A mesterséges intelligencia (MI) már nem a fantasztikus filmek izgalmas látványeleme, hanem egyre inkább a mindennapjaink részét képezi, hiszen az orvostudománytól kezdve a pénzügyekig számos területen jelen van. Az ilyen irányú fejlesztések azonban még meghatározóbbak lesznek a jövőben, amelyet az is mutat, hogy világszerte egyre több forrást szánnak az MI támogatású megoldásokra a befektetők. A trend a hazai startupok körében is felfelé ívelő pályán mozog, melyet számos ígéretes, világszinten is élenjáró eredmény igazol: a Start it @K&H inkubátorprogramban részt vevő csapatok többek között a mesterséges intelligencia segítségével újítják meg a kriptokereskedést, a könyvelést és a videójátékok világát. A K&H innovatív megoldásai pedig a pénzügyi folyamatokat és platformokat helyezik új alapokra – hangzott el a Startup Szerda eseményen.

Bővebben

A startupok harmada külföldi terjeszkedésre készül

A hazai startup ökoszisztéma életerős, a külpiacok felé orientálódik és épít a nagyvállalati partnereivel való, kölcsönösen előnyös együttműködésekre – derül ki a Startup Hungary felméréséből, amely a Microsoft támogatásával készült. A válaszok részben érdekes meglepetésekkel szolgáltak, részben alátámasztották a korábbi feltételezéseket. Döntő többségük a külpiacokra épít, de még nem döntötték el, hol képzelik el az üzleti működést.

Bővebben
Hirdetés

Lantos Csaba: innovatív ötletekben szerencsére nincs hiány Magyarországon

Lantos Csaba befektető, 2007 óta a saját befektető cégét a Lantos Vagyonkezelő Zrt vezeti, döntően az egészségügy és az élettudományok területére fókuszál. Emellett jelenleg a Richter Gedeon Ny Rt. igazgatósági tagja, valamint a MET Holding AG Igazgatóságának elnöke. Nagy örömünre a szakember részt vett a TOP 15 legígéretesebb startup lista összeállításában, ennek apropóján kérdezte őt Simon Krisztián.

Bővebben

A this is Redy intim női alsónemű nyerte el a Startup Innovációs Díjat

A Magyar Innovációs Nagydíj bírálóbizottsága 69 magyarországi vállalkozás közül választotta ki a 2020. évi innovációs nagydíjas társaságot, további hét innovációs díjat, valamint az év Startup Innovációs Díját is odaítélte. Az értékelés szempontjai között döntő volt az innovációból elért 2020. évi gazdasági eredmény. Az innovációs nagydíjas társaság kiválasztását titkos szavazással döntötte el.

Bővebben

A Startup Safari társalapítója a Startup Maffia következő adásában

Van pár dolog, ami nélkül már lehetetlen elképzelni a hazai ökoszisztémát, ezek egyike pedig a Startup Safari. Minden év tavaszán megnyitják ajtajaikat a cégek, startupok, befektetők és inkubátorok az érdeklődők előtt. A számos érdekes program keretében bárki betekinthet a magyar startup világ működésébe pár nap erejéig. A kezdeményezés óriási sikert aratott, évről évre számos résztvevővel büszkélkedhet a Startup Safari – és habár idén online kerül megrendezésre, a szervezők mindent megtesznek annak érdekében, hogy a résztvevők átélhessék az eredeti Safari-élményt.

Bővebben

Egyetemi startupoknak ad 20 milliós befektetést a Startup Campus University

Kilencedik alkalommal indul el a Startup Campus és az MFB csoporthoz tartozó Hiventures közös, egyetemi innovációkat felkaroló inkubációs programja. A vállalkozásfejlesztési képzésre és 20 millió forintos kezdőbefektetésre épülő kezdeményezés mögé egyetemi partnerként a győri Széchenyi István Egyetem, szakmai partnerként pedig a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Hungarian Startup University Program, valamint az Adria Port is beállt. Az inkubációra iparágtól függetlenül bármilyen ötlettel lehet jelentkezni, emellett pedig a 2021-as tavaszi-nyári program kihívásait az Adria Port határozta meg logisztika, kikötői technológia és tengeri közlekedés témakörében.

Bővebben

A startupok 80 százaléka hisz saját nemzetközi sikereiben

Elkészült a magyarországi startup világot feltérképező, eddigi legátfogóbb jelentés. A Startup Hungary által indított kutatás célja az volt, hogy következtetéseket vonjon le a hazai ökoszisztémáról és arról, mitől működhetne hatékonyabban a szektor mind hazai, mind nemzetközi viszonylatban. Izgalmas eredményeket summáz a riport.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások