Hirdetés

Új tulajdonosa van a Balabitnek

Az amerikai Quest szoftvercég leányvállalata felvásárolta a veszprémi alapítású, az elmúlt években az amerikai piacra is belépő Balabitet.

A Balabit a felvásárlás után az One Identity része lesz, ami a Quest nevű vállalathoz tatozik. Utóbbi hosszú éveken át a Dell szoftverekkel foglalkozó divíziójaként működött. Az One Identity és a Balabit nem ismeretlenek egymás számára, ugyanis a hazai alapítású társaság egy ideje már beszállítója volt az újdonsült tulajdonosának.

A tranzakció részletei – így a vételár – nem publikusak. Ugyanakkor magyar viszonylatban jelentős összeget megmozgató felvásárlásról lehet szó, hiszen a 2014-ban a londoni C5 Capital 8 millió dollárt fektetett a Balabitbe. Ezzel a C5 20 százalékos részesedést szerzett a szoftvercégben. A társaság ebből a forrásból finanszírozta a nemzetközi terjeszkedését.

Az IT-biztonsági rendszerek, valamint az ehhez kapcsolódó szolgáltatások fejlesztésére szakosodott Balabitot 2000-ben Veszprémben alapította Györkő Zoltán, Scheidler Balázs, Wagner Endre és három pénzügyi befektető.

A társaságnak több mint egymillió céges ügyfele van, az elmúlt évben az előzetes adatok szerint 18,3 millió euró árbevételt értek el csoportszinten. A Balabit központja egy ideje már Luxemburgban van, de New Yorkban és Münchenben is működik leányvállalatuk. A fejlesztőközpontjuk viszont Magyarországon – Budapesten és Veszprémben – található. A cégnél hazánkban 170-en, külföldön 70-en dolgoznak.

Csúnyán megbukna az AI, ha valódi betegeket kéne diagnosztizálnia

Egy amerikai kutatásban azt vizsgálták, hogy a vezető LLM-modellek képesek-e szimulált orvos-beteg beszélgetésekben kideríteni minden szükséges információt a páciens állapotáról, és felállítani a helyes diagnózist.

Bővebben

Közös edukációs kampányba fog Balogh Petya és a Lightyear

A kampány keretében a két szereplő plakátokon, videókban és webinárokon igyekszik majd emelni a magyar pénzügyi és befektetői tudatosság szintjét. Balogh Petya egyúttal most egy olyan kezdeményezés mellé áll, amely nem köthető saját cégeihez vagy befektetői portfóliójához.

Bővebben

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben