Hirdetés

Új Apple mobilok jönnek és ezt a tőzsde is megérzi

Ősszel már nem meglepő jelenség, hogy szinte mindenki az idei új almás mobilokat várja és ez a gyártó tőzsdei szereplésén is jól látszik. Mi várható 2018-ban?

Az Apple egy hónappal ezelőtt történelmet írt azzal, hogy a világon elsőként elérte az 1 billió dolláros értéket. Ez egész konkrétan 1 000 000 000 000 dollárt jelent. Ekkor, vagyis augusztus 2-án mintegy 207 dollárt ért egy Apple részvény, azóta azonban még tovább erősödtek a cég papírjai.

Augusztust konkrétan 227,63 dolláros részvényértékkel zárta az Apple, vagyis az elmúlt hónapban további 10 százalékkal nőtt a cég részvényeinek értéke. Így most az Apple már mintegy 1,1 billió dolláros értéket képvisel – a dinamikus növekedés elsősorban annak tudható be, hogy a pozitív várakozás előzi meg az idei új iPhone hamarosan megtörténő hivatalos leleplezését.

Minden idők legnagyobb összegét egyébként múlt pénteken, vagyis augusztus utolsó napján érték az Apple részvényei, melyekért azon a napon 228,87 dollárt is elkértek.

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben

Öt év lobbizás ment a kukába azzal, hogy az Andreessen Horowitz az USA-t választja a brit kriptopiac helyett

A Sifted által nyilvánosságra hozott dokumentumok alapján az Andreessen Horowitz arra a lóra tett, ami kriptobarát szabályozást ígért neki. 2024 nyara előtt ez Nagy-Britannia volt, utána már az Egyesült Államok és főleg Donald Trump.

Bővebben