Hirdetés

Szegény családok fűtését oldja meg a magyar innováció

Magyarországról az Apro’Tech csapatát díjazták a Schneider Electric Alapítvány és az Ashoka nemzetközi szervezet közös, energiaszegénység elleni programjának brüsszeli döntőjében. A régió öt országából összesen 14 kezdeményezés mutatkozott be a zsűri előtt, a nyertes projektek között napenergiával hajtott kerékpár és különleges társasjáték is van.

Öt országból öt projektet díjaztak a Schneider Electric Alapítvány és a társadalmi vállalkozásokat tömörítő Ashoka nemzetközi szervezet által meghirdetett Tackle Energy Poverty program brüsszeli döntőjében. A nyertes projektek 3500 eurós díjban részesültek és további mentori támogatást kapnak.

A régió öt országában – Magyarország mellett Bulgáriában, Csehországban, Lengyelországban és Romániában – keresték a legígéretesebb ötleteket, megvalósítási szakaszban lévő kezdeményezéseket, amelyek választ adnak, illetve adhatnak az energiatermelés és -felhasználás gazdasági, környezetvédelmi, társadalmi hatásaiból eredő problémák kezelésére. A brüsszeli döntőben összesen 14 kezdeményezés mutatkozhatott be a zsűri előtt.

A három magyar döntős közül az Apro’Tech kapott díjat. A cég egy tömegkályhát hozott létre az energiaszegénység enyhítése céljából, alacsony jövedelmű családok számára. A 2000-ben alakult cég célja, hogy Magyarország olyan ország legyen, amely erőforrásait fenntartható módon használja, illetve, hogy hozzáférhető szolgáltatásokat nyújtson a legkiszolgáltatottabb közösségek számára, elsősorban a téli fűtés és az energiafogyasztás területén.

Bulgáriából a John Atanasov School diákjainak napenergiával hajtott elektromos kerékpár projektje bizonyult a legjobbnak a zsűri döntése szerint, míg Csehországból Obec Kněžice település közössége nyert egy elektromos és fűtési rendszerrel, ami 500 ember számára csökkenti a rezsiköltséget és példát mutat a decentralizált, biztonságos villamos hálózatra is. Lengyelországból a FOSa kapott díjat, az általuk létrehozott Monopoly-szerű társasjáték az energiaszegénységgel küzdőknek segít abban, hogy apró lépésekkel javítsanak helyzetükön. A romániai World Vision Romania projekt pedig a hátrányos helyzetű térségekben lévő, veszélyeztetett gyermekek otthonául szolgáló otthonok felújítására vonatkozó kezdeményezésével vívta ki a zsűri elismerését.

A brüsszeli döntőbe jutott magyarok között ott volt a W-heat csapata, akik környezetbarát, helyi alapanyagokból előállított szigetelőanyag gyártásával pályáztak. A cég egy szalmaalapú szigetelési módszert fejleszt ki, amely a jelenleg rendelkezésre álló és széles körben használatos habanyag alternatívája lehet.

Az Igazgyöngy Alapítvány a már korábban biobrikett gyártására létrehozott pilotját fejlesztené tovább egy fenntartható vállalkozás létrehozásával, hogy a lehető legtöbb kedvezményezettnek adjon megoldást.

A programban mentorszervezetként részt vett a Schneider Electric Magyarország is. A társaság kollégái mentornak jelentkezhettek a három magyar döntős mellé, és szakmai tudásukkal segítették őket a felkészülésben. „Büszkék vagyunk arra, hogy egy olyan előremutató, most már nemzetközi szinten is bizonyított kezdeményezés mellé állhattunk, mint az Apro’Tech tömegkályha. Az innováció mindig is fontos szerepet játszott a Schneider Electric életében, és fontosnak tartom, hogy olyan programokat támogassunk, amelyek kapcsolódnak a mi tevékenységünkhöz is. A közös munka nagy élmény volt munkatársaink számára is, nem csak ők segítették a csapatokat, de a beszámolóik alapján ők is sokat tanultak a lelkes újítóktól” – jelezte Veres Zsolt a Schneider Electric vezérigazgatója.

A 20 évvel ezelőtt alapított Schneider Electric Alapítvány minden országban jelen van, ahol a franciaországi központú cég érdekeltséggel rendelkezik. Az alapítvány egyéni és társadalmi szinten járul hozzá a fejlődéshez az energiához köthető oktatáson, innováción, figyelemfelhíváson és felsőfokú képzéseken keresztül.

Az alapítvány három programot futtat:

– az energia mindenkié: olyan fejlődő térségben működő vállalkozások támogatása, amelyek oktatás és fenntartható energiaforrások biztosítása nélkül nem maradnának talpon;

– energiaszegénység elleni küzdelem: még a fejlett világ számos térségében sem megoldott az energiaellátás, vagy nem olyan áron, ami reális lenne – erre kínálnak innovatív megoldásokat;

– fenntarthatóság tudatosan: ez a program a bolygónkon már jelentkező energia- és éghajlatváltozással kapcsolatos problémák orvoslását tűzte ki, különböző fenntartható megoldás segítségével.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben