Szegeden versenyezhettek a régió ötletei

A megszokott budapesti és győri ötletversenyek után ezúttal Szegedre koncentrálódott a figyelem – legalábbis, ami a kelet-európai és balkáni régió startup vállalkozásainak támogatását illeti, hiszen megrendezésre került az Idea Challenge V4+Balkán nevű rendezvényt. Szervezőinek és partnereinek közös célja az volt, hogy stabil alapokat építsenek a régió startup ökoszisztémájának fejlesztésére.

Emellett különös figyelmet fordítottak arra, hogy a kihívásnak otthont adó Szegeden a versenyzők minél kellemesebb és közvetlenebb hangulatban készülhessenek fel. A versenyzők meglátogathatták a város kiemelten innovatív és sikeres cégeinek irodáit: jártak például az Epam-nál, a LogMeIn-nél, az SZKT-nál, az Antavonál, az NNG-nél és a Door Coworking irodában is. Ezután különböző üzleti workshopokon és a színfalak mögé betekintő előadásokon vehettek részt, amit az IBM, az SzKT, a Cloudess és a Tekrama Ingatlan munkatársai tartottak.

Az utolsó, pénteki nap volt az úgynevezett “Pitching Day”, amikor is a hozott vagy helyben kitalált ötletek köré szerveződhettek csapatok. A mentorok segítségével pedig kidolgoztak egy kezdetleges fázisban lévő, de már prezentálható üzleti tervet, amit még aznap pitcheltek is a zsűri előtt. A zsűriben Illés Richárd a Hiventurestől, Békási Tibor az EIT-től, Mogyorósi Péter a Creative Acceleratortól, Kecsmár Attila az Antavotól és Károlyi Antal angyalbefektető foglaltak helyet.

Az arra érdemes csapatok olyan értékes nyereményekhez juthattak, mint egy 1000 eurós felajánlás a Visegrad Fundtól, a Hach Zurichre való kiutazás, 300.000 Ft értékű különdíj az SZKT-tól, 1000 euró értékű mentorálás a Tekrama Ingatlantól, egyéni üzletfejlesztési lehetőség az INPUT Programtól vagy például Startup Safari Budapest jegyeket is bezsebelhettek.

Az Idea Challenge mellett pedig párhuzamosan futott egy INPUT program által szervezett Sun City Startup Day nevű rendezvény is, ahol előadásokat szerveztek az érdeklődők számára. Az esemény fő szponzorai: Visegrad International fund, Szeged város, SZKT voltak. A társszervezők között az INPUT program, a Tekrama és a SZTEVirtus kapott helyet, de részt vett partnerként a Cloudess, SzegedBoost, a Pénzügyminisztérium és a Capturly is.

A szervezők szándékai szerint az Idea Challenge Hungary folytatódni fog jövőre is, reményeik szerint még nagyobb volumenű rendezvény szervezésére nyílik majd lehetőség az egész Balkán bevonásával. Emellet nem titkolt cél az sem, hogy a verseny után sem hagyják magukra a résztvevőket és az érdeklődőket. Ennek érdekében egy az Idea Challenge Hungary közösségi felületeire folyamatosan épülő tudásbázist szeretnének elérhetővé tenni.

Az Idea Challenge Hungary számokban:

#100+ résztvevő
#30 mentor
#9 ötlet
#8 ország
#4 nap
#5000 Euró összértékű nyeremények

Értékes ötletek a környezeti és társadalmi kihívásokra

Közösségi média kihívást indított és Sziget jegyeket ajánlott fel a People 2 People Hungary, hogy a fiatalok társadalmi és környezeti kihívásokra adott kreatív és megvalósítható ötleteiket bátran közzétegyék. Inspirációként nyolc magyar innovatív és hatással bíró negyven alatti fiatal történetét mutatják be, akik maguk is tesznek a társadalmi és környezeti problémák megoldásáért.

Bővebben

 A Spectrum TV saját készítésű magyar sorozatának, aTabukról tabuk nélkül első évada Kanadában és az Egyesült Államokban is látható lesz, miután az Amazon megvásárolta azt, s rövidesen megosztja a Prime Videón keresztül. Aki még nem látta Thuróczy Szabolcs kommentárjával ellátott dokumentum sorozatot, az feltétlenül pótolja – lebilincselő.

Bővebben

Mobilappal és korszerű zöld megoldásokkal jön a Művészetek Völgye

Július 19. és 28. között újra a Balaton-felvidék három apró települése, Kapolcs, Taliándörögd és Vigántpetend lesz az ország központja. Tíz napon át koncertekkel, színházzal, irdodalommal, tánccal, zöld programokkal, hangversenyekkel, újcirkusszal, inspiráló beszélgetésekkel telnek meg az utcák, az udvarok és a terek.

Bővebben

Átrendeződött a világ legértékesebb márkáinak rangsora

A Kantar Millward Brown médiapiaci kutatóvállalat “Brandz Top 100” felmérése szerint az Amazon értéke 302,1 milliárd dollárról  315,5 milliárd dollárra nőtt. A második legértékesebb márka továbbra is az Apple, 309,5 milliárd dollárral. A tavalyi első helyezett Google idén a harmadik helyre csúszott vissza, 309 milliárd dolláros márkaértékkel.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások