Hirdetés

Stratégiai partnerséget kötött a kormány és a Tungsram

Stratégiai partnerséget kötött a magyar kormány és a Tungsram; a megállapodást Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, és Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója írta alá hétfőn Budapesten.

Szijjártó Péter rámutatott: a tavalyi év kiemelkedő gazdasági sikerei közé tartozik, hogy a 123 éves magyar márkát, a Tungsramot sikerült újjáéleszteni. A General Electric (GE) regionális fényforrás-, valamint globális autólámpa-ágazatát magyar tulajdonos, a Jörg Bauer, a GE korábbi felső vezetője irányította Tunsgram-csoport vásárolta meg.

A Tungsram tehát újra magyar tulajdonban van – mondta.

A Tungsram a világ 22 országában rendelkezik kereskedelmi képviselettel, magyar központú multinacionális vállalat, amelynek fejlesztése egyértelműen a magyar nemzetgazdaság érdeke – húzta alá a miniszter.

Közölte, hogy ez a kormány 80. stratégiai együttműködési megállapodása. A korábbiak eddig 22 ezer új munkahelyet hoztak létre, 180 ezer dolgozónak adnak munkát a partnercégek, amelyek között 60 termelő, 18 szolgáltató, és egy pénzügyi vállalat van. A Tungsrammal immár 7 magyar vállalat tartozik a sorba.

A miniszter ismertette: az elektronikai iparban – ahol a Tungsram tevékenykedik – 145 ezer embert alkalmaznak, az ágazat a magyar gazdaság további növekedését alá tudja támasztani; tavaly az első 10 hónapban 4200 milliárd forint termelési értéket állított elő 9 százalékos növekedéssel. Hozzátette: a cég a technológiai újításoknak kitett iparágban működik, ezért kemény nemzetközi versenyben kell megvédenie és fejlesztenie pozícióit. A magyar állam ezért is állt a Tungsram mellé, az Eximbank jelentős hitelt nyújtott a vállalatnak a hazai és nemzetközi versenyképességének fejlesztéséhez.

Szijjártó Péter kifejtette: a vállalatnak öt városban működnek gyárai, Budapesten, Nagykanizsán, Hajdúböszörményben, Zalaegerszegen és Kisvárdán, a Tungsram további magyarországi beruházásainak támogatásával pedig elősegítik a telephelyek bővítését. Észak-Afrikában és a Közel-Keleten továbbra is erős márka a Tungsram, némi munkával a Távol-Keleten és Délkelet-Ázsiában is az lehet, az Egyesült Államok piaca külön kihívást fog jelenteni – fogalmazott.

A cég a 3. legnagyobb magyar tulajdonú vállalat, a termékei 95 százalékát exportálja. A magyar külgazdaság további sikereiben számítanak a vállalatra. A Tungsram sikere más vállalatok sikerét is jelenti a külügyminiszter szerint, mivel 1500 beszállítójából 670 magyar kis- és középvállalat. A megállapodás egyik fontos része, hogy a kormány segít a beszállítói hálózatba bekerülni. A szerződéssel a magyar ipari hagyományok megtartása mellett tettek hitet, magyar munkahelyeket védtek meg, és újak létrehozását tették lehetővé, és új globális piaci szereplő sikere mellett köteleződött el a kormány – összegezte Szijjártó Péter.

Kitért arra: tavaly a magyar gazdaság és a magyar vállalatok egyedülálló teljesítményt nyújtottak, 2018-ban az előrejelzések szerint minden idők legmagasabb értékét, 100 milliárd euró feletti értéket ér el a magyar export. Hozzátette: az átalakított beruházásösztönző-rendszerrel 98 nagyberuházás 1380 milliárd forint értékben valósult meg az országban, amihez a kormány 135 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújtott. Négy év alatt 60 százalékkal nőtt a magyarországi beruházások értéke, és 2019-ben is hasonlóan jó eredményekre számítanak.

Jörg Bauer, a Tungsram elnök-vezérigazgatója felidézte: a világ egyes részein a Tungsram szó egyet jelent a minőségi lámpával. A Közel-Keleten, ha valaki izzót akar vásárolni, így kéri: “adj nekem egy Tungsramot”.

Ezt az eredményt a 123 év alatt innovatív és kiváló termékeivel és globálisan jó kereskedelmi kapcsolataival sikerült elérni

– tette hozzá. Közölte: 100 országban vannak jelen, majdnem ötezer dolgozót foglalkoztatnak Magyarországon. A magyar és nemzetközi piacon is vezető innovatív vállalat szerepére törekednek, és a partnerséget látják az egyetlen célravezető útnak, a versenyképesség kulcsának – mondta.

Nagy István, Újpest alpolgármestere arról beszélt, hogy a világhírű újpesti sportegyesület és a településrész múltja összeforrt a céggel, Újpest öröksége nem csak az innováció, hanem a társadalmi felelősségvállalás. Az újpesti közterületek elnevezése is a Tungsramot idézi, és több ezer újpesti dolgozott és dolgozik a cégnél – sorolta.

A magyar startup ökoszisztéma 2022-es legjeivel indul az új év

2023-ban folytatódik a hazai közösségi finanszírozás legfontosabb eseménysorozata, január 12-én ismét átadják az elmúlt év startup legjeinek járó díjakat. A Tőkeportál minden év végén teret ad a startup ökoszisztéma követőinek, akik szavazással dönthetik el, kik voltak 2022 legjobbjai a kijelölt kategóriákban. A Startup Utószilveszteren az elmúlt év legjobb startupját, befektetőjét, kampánygazdáját keresik.

Bővebben

Több mint 1 millió eurós befektetést kapott a magyar startup

Ritkán látunk ilyet a hazai startup világban: 1,25 millió eurós befektetést kapott a Volteum, az elektromos járműflották működését optimalizáló magyar startup. A Start it @K&H inkubátorban, majd a nemzetközi Techstars programban fejlődő csapat a kockázati tőkealapok mellett olyan autóipari angyalbefektetőket is meghódított, mint a Petronas vagy a Rolls Royce vezetői.

Bővebben

Miért tűz ki mérföldkövet a befektető?

Sok startup nagy meglepetéssel konstatálja, hogy miután elmegy egy befektetőhöz, nem egyben kapja meg a befektetési összeget, hanem – szinte mindenkinél – csak a befektetési összeg egy részét kapja meg, a többi pedig feltételekhez van kötve. Na de miért kéri ezt a kockázati tőkealap-kezelő, amikor az ő ötlete „tuti szuper”, és amúgy is milyen olcsón megkapta a százalékot, miközben ebből 1000%, hogy unikornis lesz? Amúgy is csak sok adminisztráció lesz belőle. Gergely Balázs, a Vespucci Partners kockázatitőke-alap befektetőjének, a Corvinus Egyetem oktatójának írása.

Bővebben

Magyar startup nyert díjat Európa vezető energetikai kiállításán  

Rendkívül sikeres félévet tudhat maga mögött a Startup Campus németországi irodájának portfólióvállalata, a MET3R. Innovatív megoldásaikat Európa vezető energetikai szakkiállításán, az Enlit Europe frankfurti állomásán mutatták be. A rendezvény keretében a Four D’s Pitching Festival egyik előadójának is beválasztották őket, ahol megnyerték a “Demokratizáció” kategóriát.

Bővebben

Ismét milliókat érhet egy kiváló innovatív ötlet!

Újra kiírják az idén tavasszal első alkalommal megrendezett START ösztöndíjprogramot, amely most is a fiatalok startup vállalkozásának létrehozását támogatja. A program során az anyagi támogatás mellett intenzív képzés és mentorálás is vár a legkreatívabb ötletgazdákra. A Nemzeti Tehetség Központ szakmai együttműködő partnere ezúttal is a Design Terminal. Jelentkezni december 20-ig lehet a startprogram.designterminal.org oldalon.

Bővebben

Magyar startup kapott lehetőséget, hogy előadjon a világ legnagyobb technológiai konferenciáján

Nem sokkal azután, hogy élővideó stúdió applikációját elérhetővé tette a RECnGO a Huawei AppGallery-ben, meghívás is érkezett a techóriástól amiben azt kérték: csatlakozzon a magyar startup hozzájuk a 2022-es lisszaboni Web Summit színpadán. Egy csapással a cég egy nagy álma vált valóra – mégis valami más miatt is izgalmas volt ez a meghívás a RECnGO csapat számára.

Bővebben

A SPAR és a Munch együtt tesz az élelmiszerpazarlás csökkentéséért

A hazai üzletlánc vásárlói is hozzájárulhatnak ahhoz, hogy minél kevesebb élelmiszer landoljon a szemetesben: a SPAR a Munch online platformmal karöltve szorítja vissza az élelmiszerpazarlást, ennek köszönhetően a vevők kedvezményes áron juthatnak jó minőségű termékekhez. Az ételmentő szolgáltatást 2022. november 3-ától Budapest XI. kerületében, valamint Szegeden és Hódmezővásárhelyen tesztelik.

Bővebben

Franchise programmal jön Magyarországra a nemzetközi logisztikai vállalat

Sikeres tesztidőszakot követően hivatalosan is elindította Magyarországon DODO Partner franchise kezdeményezését az előrejelzéseken és a forgalmi adatok valósidejű elemzésén alapuló, aznapi kiszállítási feladatokat végző nemzetközi logisztikai vállalat, a DODO. A program célja a vásárlók még hatékonyabb kiszolgálása a futárkapacitások bővítése révén, valamint a távolabbi régiók kézbesítési feladatainak megkönnyítése. A vállalat saját ügyfélkörével és a szükséges know-how-val segíti franchise-partnereit. A franchise-modell bevetésével gyorsabbá és egyszerűbbé válhat a partnerekkel folytatott együttműködés.

Bővebben

A JunctionX ismét hazánkra irányította a nemzetközi techközösség figyelmét

Közel 70 országból rekordszámú, összesen 722 induló regisztrált az idei JunctionX Budapest hackathonra. A kétnapos innovációs versenyen az Antavo, a SEON és a Wise kihívásait kellett teljesíteni a mindennapi életünket érintő problémákra választ adó technológiai projektek megalkotásával. Összesen 40 pályamunkát értékelhetett a zsűri: az abszolút győztes a magyar Gaia lett, egy olyan megoldással, amely képes kiszűrni a weboldalakra tisztességtelen szándékkal érkező felhasználókat, míg a közönségdíjat a gyanús tranzakciókat lefülelő GeoSnatcher érdemelte ki. A top 5 csapat a közel négymillió forintos összdíjazás mellett értékes szakmai kapcsolatokkal is gazdagodott.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások