Hirdetés

The StartUp! of the Week: Starschema

Új sorozatunkban minden héten bemutatunk egy kiemelkedő hazai startupot. Az eheti kiválasztott nem más, mint a Starschema – hiszen ezen a héten látott napvilágot az a tény, hogy a PortfoLion öt millió dolláros befektetéssel járul hozzá a jövőbeli növekedésükhöz.

Mit csinál a Starschema?

Nagy mennyiségű adatok – big data – kezelésével és elemzésével foglalkozó cég, megrendeléseinek mintegy 70 százaléka a tengerentúlról, főként Fortune 500-as nagyvállalatoktól érkezik. A Starschema ügyfelei között olyan óriások találhatók, mint az Apple, a Walt Disney, a Tesla vagy a Pepsi, de ha ez nem lenne elég, akkor érdemes megemlíteni még a Facebook és a világ legnagyobb streaming szolgáltatója, a Netflix megbízásait is is. Az előbbi adatvizualizációs szervereit egy ideje már a budapesti cég algoritmusaival felügyelik, utóbbi pedig a magyar szakemberek segítségével jut hozzá valós időben olyan fontos mutatószámokhoz, mint a nézettség, a sorozatöregedés vagy a folytatási hajlandóság.

A kezdetek

Starschema Kft-t 2006-ban alapította néhány szabadúszó informatikai tanácsadó. Eleinte főleg hagyományos üzletiintelligencia-projektek kivitelezésén dolgoztak, majd az nagyon friss, épp csak megjelenő alternatív adatfeldolgozási módszerek felé fordult az érdeklődésük. Földi Tamás ügyvezető sokhelyütt elmondta, hogy informatikai szolgáltatással nem lehet mellé lőni, ha az ember vállalkozást indít – sőt ha nyitott az innovációra, és olyan technológiát sajátít el, amit csak kevesen tudnak. A csapat olyan újdonsághoz nyúlt, amire kiugróan nagy piaci igény jelentkezett rövid időn belül.

A jelen

A cég árbevétele tavaly meghaladta a 2,3 milliárd forintot, ami 20 százalékos növekedés a 2016-os számokhoz képest. Az alkalmazottainak száma pedig meghaladja a 180 főt, és egyre csak bővül a csapat.

A Starschema jelenleg hazánk piacvezető big data és üzleti intelligencia szolgáltatásokat nyújtó vállalkozása.

Miért a hét startupja?

Ezen a héten derült fény arra, hogy az OTP és az Eximbank tulajdonában álló PortfoLion öt millió dolláros befektetéséről szóló megállapodást a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyta.
A tőkeinjekciót elsősorban üzleti tevékenységének kiszélesítésére és nemzetközi terjeszkedésre, ezen belül is főként észak-amerikai jelenlétének megerősítésére fordítja. Emellett munkaerőfejlesztésre, szolgáltatási körének kibővítésére és a szakmai partnerkapcsolatok fejlesztésére használja. Kiemelték, hogy a tervek szerint a Starschema beszállítóként a magyarországi nagyvállalati szektort is hozzásegíti az újhullámos big data és mesterséges intelligencia technológiák, valamint a felhőalapú szolgáltatások hatékony alkalmazásához.

Gratulálunk Starschema!

Új startup segíti a iatal munkavállalókat

Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.

Bővebben

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben

Átadták a magyar startup által fejlesztett növénytermesztő konténer farmot

Április 26-án átadták a Green Drops Farm Kft. legújabb, saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farmját. A debreceni startup által megálmodott és forgalmazott saját fejlesztésű növénytermesztő konténer farm újdonságnak számít Magyarországon, a konténerben ugyanis hidropónikus technológiával működő tornyok találhatók, amelyekben salátafélék, fűszernövények termelhetők talaj nélkül, tápoldatos vízben.

Bővebben

Budapest lehetne az új Boston? – Mit tanulhatunk az amerikai startup-ökoszisztéma történetéből

Budapesten, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Auditóriumában tart előadást az innováció és tech-guru szerző, a MIT Technology Review és a Business Week tech-rovatának korábbi főmunkatársa, Robert Buderi. Az újságíró, szerző legújabb könyve, a Where Futures Converge: Kendall Square and the Making of a Global Innovation Hub kapcsán látogat a magyar fővárosba, május 4-i nyilvános előadásában arról beszél majd, hogy hogyan lehetne létrehozni a bostoni példából tanulva virágzó és fenntartható startup-ökoszisztémát Budapesten.

Bővebben

A startupok zöld technológiára és AI-ra összpontosítanak a fenntarthatóság érdekében

Az üzleti világ lassulása és az óvatosság miatt a befektetők kihívást jelentenek a startupok számára. Az innováció azonban kulcsszerepet játszhat a gazdasági fellendülésben. A hazai nagyvállalati inkubátor, a start it @K&H a tudásmegosztás és a kapcsolatépítés felgyorsításával segíti a legújabb 12 csapatát, hogy átlendülhessenek a kihívásokon. Az immár tizedik inkubációs program, amely márciusban zárult, főleg a környezetbarát megoldásokra és a mesterséges intelligencia alkalmazására összpontosított.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások