Hirdetés

Startup-nagyvállalati együttműködésekben erős a NAK TechLab

Vezető hazai agrárnagyvállalatokkal léptek együttműködésre a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara inkubációs programjának startupjai. Az innovatív megoldásokat kifejlesztő fiatal vállalkozások már olyan mamutcégekkel dolgoznak szorosan együtt, mint a Bonafarm vagy az AXIÁL. A program új szemeszterére már csak augusztus 22-ig lehet jelentkezni.

Hirdetés

Két éve indult a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Design Terminal inkubációs programja, a NAK TechLab, az első hazai agrár startup program. Már ez alatt a rövid idő alatt is látványos sikerek övezik a kezdeményezés útját. A startupok izgalmas fejlesztéseket mutatnak be a digitalizációra nyitott nagyvállalatoknak, akik pedig cserébe a fiatal vállalkozások piacra lépését segítik cserébe. 

A túlzásba vitt permetezést kerülik ki

Két magyarországi „agrár ikonnal”, a Bonafarm Csoporttal és a KITE Zrt-vel is így került kapcsolatba a SMAPP LAB. A csapat digitális kártevő csapdát fejleszt annak érdekében, hogy a gazdák, agrárvállalatok számára pontos előrejelzéseket adjanak a hatékony védekezéshez. A megoldás által elkerülhető a túlzott vagy felesleges permetezés.

„A Bonafarmnál jelenleg négy gyapottok bagolylepke csapdánk van Dalmandon – meséli Bereczki Anna társalapító. – Ezzel lefedjük az ottani területeket, amivel hatékonyan segítjük a cég döntéstámogatását olyan értékes kultúrában is, mint például a hibrid vetőmag kukorica, ahol különösen fontos a hatékony és jól időzített védekezés.” A KITE Zrt., Magyarország piacvezető mezőgazdasági integrátora kukoricamoly és gyapottok bagolylepke csapdákat is kölcsönöz a SMAPP-tól, és közösen éppen azt vizsgálják, hogyan tudják beépíteni az innovációt precíziós rendszerükbe.  

A SMAPP saját bevallása szerint is az inkubációs programnak köszönheti, hogy olyan nagyvállalatokkal került kapcsolatba, akiket saját erőből nehezen vagy egyáltalán nem tudott volna megközelíteni. Ráadásul a technológiai validálásban, iránymutatásban is segítettek nekik a vállalatok.  

Tápanyagadatok mindössze 10 perc alatt

A cégek növénytermesztési és gazdasági szempontjai mellett a környezet megóvásában is segítséget nyújthat a helyes és hatékony tápanyaggazdálkodás. Az AXIÁL Kft.-vel éppen egy ilyen innováció kapcsán kezdett közös munkába a Csernozjom. A vállalkozás gyorsan elérhető talajinformációkat biztosít a SoilCares (Agrocares) talajszkenner használatával, amely többek közt a föld szervesanyag tartalmát és pH-ját is méri. 

„Korábban sokszor heteken át tartó laborvizsgálatokra volt szükség ezekhez a folyamatokhoz, a gazdálkodók pedig nehezen tudtak azonnali döntéseket hozni – meséli Vona Márton ügyvezető, miből fakadt a talajszkenner ötlete. – A mi eszközünk a mintavételt követő 10 percen belül képes megállapítani az adott talaj tápanyaggazdálkodási jellemzőit.” Az AXIÁL így sokkal könnyebben tud pontos információkat nyújtani precíziós növénytermesztés kapcsán az üzleti partnereik számára. 

Az AXIÁL esetében is a nyitottság, az új ötletek keresése volt a döntő szempont, amikor csatlakoztak az inkubációs programhoz, és kihívásokat fogalmaztak meg a leendő résztvevőknek. A cég számára egyértelmű volt, hogy hosszú távon elengedhetetlenek a digitális megoldások.  

Idén is folytatódik a program

A hazai termelőkkel való eredményes együttműködéshez kereste az automatizált megoldásokat az Auchan a NAK TechLab inkubációs programjában. Ők a szoftveres robotikával foglalkozó StrellCo-val léptek sikeres együttműködésre, amelynek eredményeképpen kiszámíthatóbb lesz a jövőben a beszállítói rendszerük. A nagyvállalat növelheti a pontosságot és gyorsaságot, emelheti a szolgáltatások színvonalát, a felszabaduló munkaerőt pedig olyan területekre csoportosíthatja át, ahol emberi megértésre, empátiára, mérlegelésre van szükség. 

A byome csapata az Antenna Hungariával került hasonló célból kapcsolatba: a fejlesztői együttműködést követően egészen a befektetési tárgyalásig jutottak a nagyvállalattal. A csapat saját szenzorai segítségével a földeken a legfontosabb környezeti paramétereket mérik, amik alapján előrejelzéseket adhatnak a gazdáknak. A tőkebefektetésben a Hiventures és a Drukka Kft. is részt vesz.

A hazai mezőgazdaságnak idén is lesz lehetősége rálépni a digitalizáció útjára, hiszen az inkubációs program ősszel, harmadik alkalommal is elindul. Az új szemeszterbe augusztus 22-ig várják a startupok jelentkezését. A csatlakozó nagyvállalatokról, kihívásaikról és a jelentkezésről a NAK TechLab oldalán lehet bővebben olvasni.

Hirdetés

Netflix-díjas magyar céget vásárol fel az amerikai nagyvállalat 

Kiemelkedő eredmény a magyar innovációs szektorban: a Netflix streamingszolgáltató díját elnyerő, online ajánlórendszerek fejlesztésére szakosodott Gravity R&D informatikai cég felvásárlására végleges megállapodást kötött az amerikai tőzsdén jegyzett Taboola, a digitális hirdetési piaci  szegmens egyik legjelentősebb globális szereplője. A netezők számára személyre szabott “találatokhoz” a hátteret biztosító Taboola nemcsak a magyar céget vásárolja fel, hanem a közép-európai fejlesztői központját is Magyarországra telepíti. 

Bővebben

A többség számára 10 mobilalkalmazás bőven elég

Hazánkban már 6,2 millióan használnak okostelefont és nagyjából 6 millióan interneteznek mobiljukon a 18-69 éves korosztályban – derült ki az eNET legújabb reprezentatív kutatásából. A többség számára 10 mobilalkalmazás bőven elég, legalábbis ennyit használ hetente. A magasfokú okostelefon penetráció mellett azonban több internetes tevékenység van, ahol nem ezt az eszközt preferáljuk – ilyen például a webáruházi vásárlás vagy a levelezés, ahol a számítógépet részesítjük előnyben.

Bővebben
Hirdetés

Először Magyarországon: startup ökoszisztémára fókuszáló adat-felület

A Hungarian Startup University Programot (HSUP) megvalósító Express Innovation Agency, valamint a Dealroom.co startupokra és tech ökoszisztémákra koncentráló nemzetközi adatszolgáltatóval kötött megállapodás keretében megnyílt a startup ökoszisztéma fókuszú, közös magyarországi platform, amelynek célja, hogy fellendítse a magyar innovációt és vállalkozói szellemet.

Bővebben

A jelenlegi többszörösére szorosára kellene gyorsítani az épületfelújítások ütemét Európában

A klímavédelem érdekében a beruházási prioritások sürgős átgondolására és határozottabb közös fellépésre szólítja fel a Világgazdasági Fórum (WEF) napokban zajló davosi találkozóján a résztvevőket a Schneider Electric. Az energiamendzsment és ipari automatizálási megoldások területén vezető multinacionális vállalat Fenntarthatósági Kutatóintézetének friss elemzése szerint a jelenlegi 2-3-szorosára kellene gyorsítani az épületfelújítások ütemét Európában, hogy sikerüljön elérni a Párizsi Megállapodásban megfogalmazott célokat.

Bővebben

Az ember a kulcs, nem az ötlet

A hazai startup világban is megtalálhatók már az angyalbefektetők, a vállalkozások nagy része azonban még nem mindig tudja pontosan, hogyan és mikor lehet alkalmas arra, hogy tőkét kapjon tőlük a szintlépéshez. A Start it @K&H ezért a hazai angyalbefektetői szféra két közismert alakját látta vendégül, hogy tapasztalataikon keresztül mutassák be a kezdő vállalkozóknak az ilyen típusú forrásbevonás sajátosságait.

Bővebben

A gyerekek digitális biztonságát védi egy magyar startup

A gyerekek digitális biztonsága szerencsére már nem új fogalom – mégis meglepő helyen kerülhet veszélybe. A kicsikről készült képek, videók online felületeken történő megosztása ugyanis veszélybe sodorhatja a gyerekek digitális biztonságát – akkor is, ha azt a szülők, az oktatási intézmény vagy éppen a nyári tábor szervezői teszik. A Start it @K&H inkubátorprogramba bekerült kidea egy olyan zárt digitális óvodai kommunikációs felület, amely többek között erre az aktuális problémára nyújt egyszerű megoldást. 

Bővebben