Hirdetés

Soproni csapat lett az IdeaFest középiskolai ötletverseny első nyertese

Több mint 400 jelentkező közül került ki az a három diák, akik megnyerték az Innovációs és Technológiai Minisztérium támogatásával, az INPUT Program által szervezett, középiskolásoknak szóló ötletversenyt. Az abszolút nyertes csapat felkészítő tanárával együtt az Amerikai Egyesült Államokban pallérozódhat tovább egyhetes tanulmányút keretében.

Az INPUT Program az Innovációs és Technológiai Minisztérium, valamint az Express Innovation Agency szakmai támogatásával 2021 szeptemberében elindította középiskolásoknak szóló vállalkozói ötletversenyét, az IdeaFestet, melyre több mint 400 diák adta be jelentkezését.

A három fordulóból álló megmérettetés eredményeként tizenkét csapat jutott a fináléba, akik élőben, négyfős szakmai zsűri előtt mutatták be projektjeiket, valamint azok egyszerű prototípusát. Az ötletek között egészségügyi megoldás, újrahasznosításon alapuló üzleti elképzelés, mentális problémák legyőzésében segítő platform és telekocsis applikáció is megtalálható volt.

A győztes a Sopron városát és egyben a Berzsenyi Dániel Evangélikus Gimnáziumot képviselő Raceeantr.io csapata lett, akik könnyen kereshető platformmal és egykattintásos nevezési rendszerrel teszik könnyebbé a sportolók életét, miközben könnyebbé teszik a szervezők munkáját is.

Solymár Károly Balázs, az Innovációs és Technológiai Minisztérium digitalizációért felelős helyettes államtitkára a díjátadáskor elmondta: „A vállalkozások erősítése, különösen a következő vállalkozói nemzedék segítése kiemelt cél nemzetgazdaságunk szempontjából. Úgy látjuk, érdemes minél fiatalabb korban elkezdeni a szemléletformálást, ugyanis a pozitív tapasztalatok, a lehetőségek bemutatása könnyebben elindítja a diákokat a vállalkozásalapítás útján. Az IdeaFest pedig tökéletesen alátámasztja ezt, ugyanis kiváló ötletekkel jelentkeztek a diákok, de már most újabb és újabb vállalkozói projekteken kezdtek el dolgozni a versenynek köszönhetően.”

Dr. Gór Csaba II. kerületi önkormányzati képviselő megnyitó beszédében úgy fogalmazott: „Látszik a döntős munkákból, hogy mindenki felmérte, mire van szükség szűkebb és tágabb környezetében, és igyekezett egy konkrét, megtapasztalt problémára választ adni. Ilyen kérdés például a fiatalok számára az újrahasznosítás, a környezettudatosság, a közösségi megoldások, vagy éppen a sorban állás a büfében”. Dr. Gór Csaba hozzátette: célja, hogy a II. és a III. kerületben inkubátor-programot indítson kezdő vállalkozások számára, amely éppen az ilyen kiváló ötleteket karolhatja majd fel.

A diákok felkészülését az INPUT Program munkatársai mellett a Hungarian Startup University Programjának középiskolásoknak szóló e-learning platformja is segítette.

„Ezen rövid idő alatt is több mint háromszáz diák használta az e-learning rendszert, mely jól mutatja, hogy ebben a korosztályban is megvan a tettrekészség és a tudásvágy. A Hungarian Startup Highschool Programot is azzal a céllal hívtuk életre, hogy az oktatás során minél hamarabb teret adjunk a diákoknak vállalkozói ötleteik kibontakoztatására. Remek ötleteket láthattunk, emellett pedig olyan lelkesedést, mely igazolja munkánk relevanciáját, így a jövőben még magasabb szintre lépünk ebben a programban is, hasonlóan a Hungarian Startup University Programhoz, amelyre – a tavalyi tanévhez képest az ideiben – megkétszereződött a jelentkezett hallgatók létszáma” – tette hozzá Kölkedi Krisztián, az Express Innovation Agency vezérigazgató-helyettese, aki egyben a zsűri elnöke is volt az esemény döntőjén.

A második helyezett a szegedi INGA csapat lett, akik agglomerációs telekocsis megoldásukkal finnországi tanulmányutat nyertek.

A békéscsabai Onlypolimer csapata harmadik helyet és ezzel németországi tanulmányutat tudhat magáénak a műanyag-gyártás egyre növekvő alapanyagszükségletére választ adó környezetbarát technológiájuknak köszönhetően.

A zsűri tagjai további felajánlásokat is tettek: Kölkedi Krisztián az XI Agency vezérigazgató-helyettese minden csapat számára egyéni tanácsadást, míg Jobbágy László, a Digitális Jólét Program ügyvezetője, valamint Varga-Tarr Sándor, a Hiventures befektetési igazgatója kapcsolatokkal és célzott szakmai találkozókkal segíti tovább a csapatok fejlődését.

Új startup segíti a fiatal munkavállalókat

Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.

Bővebben

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

A pécsi startup megkönnyíti az orvosok mindennapjait

Lezárult a zMed Zrt. által 2017-ben megkezdett fejlesztési projekt, melynek célja az volt, hogy megkönnyítse az orvosok mindennapjait, a hagyományos CT és MR felvételekből olyan innovatív 3D és AR képeket alkosson egy digitális mozgásrögzítésre alkalmas eszköz segítségével, amelyek segítik a kollaboratív munkát, legyen szó diagnosztikáról vagy éppen műtéti tervezésről.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások