Hirdetés

Rangos elismerésre pályázhatnak a fiatal vezetők

Még mindig a fiatal vezetőké a pálya, meghosszabbított határidővel, december 10-ig lehet jelentkezni a pályázatra, az Év Fiatal Vezetője 2018 díjért. A négy éve indított, neves szakmai zsűri részvételével zajló megmérettetésre továbbra is négy kategóriában várják a pályázatokat – startupoknak is izgalmas megmérettetés lehet.

Van még tehát egy kis ideje annak, aki úgy érzi, szeretné megmérettetni magát fiatal vezetőként. A díjra négy kategóriában – nagyvállalati, kkv, non-profit és állami szektorban működő – olyan 40 év alatti vezetők pályázhatnak, akiknek legalább egyéves vezetői tapasztalatuk van, és akik legalább öt főből álló csapatot irányítanak a mindennapok során. A határidő meghosszabbítása mellett a partnerektől érkező jelzés miatt döntöttek a kiírók, hogy valóban átgondolt, színvonalas pályaművek érkezhessenek a felhívásra.

„Örömmel látjuk, hogy évről-évre egyre több vezető érzi úgy, hogy elindul a megmérettetésen. Azt gondolom, a pályázat elkészítésével minden jelentkező nyer, hiszen

az anyag összeállításához a pályázónak önreflektíven át kell tekintenie elért eredményeit, értékelnie vezetői mivoltát és meg kell fogalmaznia saját hitvallását.

Amellett, hogy a díj ma már rangos szakmai elismerésnek számít, általa olyan megerősítést is kaphatnak a fiatal vezetők, amely a vezető szerep tudatos megélésére hívja fel a figyelmet” – erősítette meg a pályázat küldetését Bite Barbara, a Coaching Team ügyvezetője.

A jelentkezők december 10-ig küldhetik be pályázatukat, a szakmai zsűri ezt követően kezdi meg az értékelést, melynek során a pályázó elért eredményei mellett vizsgálják a szervezeten belül betöltött pozíciót, a leadership szerep tudatos megélését, valamint a vezetői képességek folyamatos fejlesztésére való törekvést. Az ünnepélyes eredményhirdetés 2019 februárjában lesz, amikor kiderül, ki nyerte el az Év Fiatal Vezetője 2018 díjat.

Az hazai informatikusok pár éven belül külföldi munkaadónak fognak dolgozni?

Négyből három hazai informatikus valószínűnek tartja, hogy a következő két évtized során távmunkában külföldi munkaadónak fog dolgozni, és szinte minden szakember az IT-életpálya természetes részének tekinti a külföldre történő munkavégzést – derül ki egy friss kutatás eredményeiből. Az IVSZ értékelése szerint mindez nemcsak az egyébként is súlyos munkaerő-hiánnyal küzdő digitális munkaerőpiac szempontjából jelent újabb egyértelmű

Bővebben

Még sosem érte meg ennyire telekocsizni

Noha december 31-ig még biztosan hatósági árakon tankolhatunk, a globális infláció miatt sokan már most az autós közlekedés költséghatékonyabb alternatíváit keresik. A közúti közlekedés résztvevőinek egyre több anyagi próbatétellel kell szembenézniük, így autósként és utasként egyaránt mérlegelni kell, hogy milyen utazási forma lehet a leggazdaságosabb, különösen nagyobb távolságok esetében.

Bővebben

Közösségi támogatás megoldást hoz a tartalomgyártóknak a magyar startup

Általános nemzetközi trend, hogy a fogyasztók egyre inkább nyitottak arra, hogy pénzzel is támogassák a kedvenc tartalomkészítőiket. 2021-ben az ezzel kapcsolatos mikrotranzakciók összege átlépte 13,5 milliárd dollárt és az előrejelzések szerint ez az éves összeg hamarosan a duplájára nő. A válság miatti reklám és szponzorköltések kiesésével a médiumok, vloggerek és nonprofit szervezetek is nagyobb szerepet szánnak a közösségi támogatásnak. Nekik nyújt alternatívát a tranzakciós díj és akár áfa nélkül működő magyar Donably.

Bővebben

Innovatív találmány védi meg az autósokat a vadgázolástól

Hazánkban a hivatalos statisztikáknál jóval több, évente akár 40 ezer vadgázolás történhet. Ezt a számot hivatott csökkenteni a VIONN GO, az első okos vadriasztó, ami a gépjármű alvázára rögzítve a beépített hangszórónak köszönhetően jelzi érkezésünket az állatvilágnak. A fejlesztők egy mégis bekövetkezett vad által okozott baleset esetén a keletkezett kárt öt munkanapon belül megtérítik ügyfeleiknek egymillió forintig.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások