Hirdetés

Nyolc startup került be a győri inkubátorba

A 2020-as esztendő egy újabb nagy lépéssel kezdődött a győri startup közösség számára. Januárban indult el, Budapest után végre vidéki helyszínen is a K&H nagyvállalati, iparágfüggetlen inkubátorprogramja, a Start it @K&H – elsőként Győr csatlakozhatott a programhoz. Egy a programba bekerült startupper tollából olvashatjuk a beszámlót.

A kedvező földrajzi elhelyezkedés mellett a végsőkig elkötelezett szakmai partnerek támogatása is jelentős mértékben hozzájárult a program elindításához. Hiszen az Inkubátor a Győr-Moson-Sopron Megyei Kereskedelmi és Iparkamarával és a StartITup Győr Egyesülettel együttműködésben valósult meg.

A programba bekerült nyolc startup térítésmentesen (részesedés, havidíj vagy más költségek nélkül) használhatja a Kamara épületében található közösségi irodát, illetve az itt megtalálható irodai infrastruktúrát. Továbbá mentorálást, tanácsadást, képzéseket is igénybe vehetnek a legkülönfélébb témákban. Szerencsés vagyok, mert én is a bekerült startupok egyikének tagja vagyok (BALKON), így a száraz bevezetés után, belülről is be tudom Nektek mutatni a győri inkubátor mindennapi működését.

Egy valódi közösségi irodát sikerült berendezni a számunkra. Asztalokkal, székekkel, babzsákokkal, kanapéval, szekrényekkel, projektorral, hangtechnikával, konyhával, tárgyalóval, tehát tényleg minden megvan, ami kellhet. A közösség jelenleg pedig azon dolgozik, hogy megtöltsük élettel. A bekerült startupok éjjel-nappal használhatják az irodát.

Egyénileg mindenki a saját munkájának jellege szerint használja, márpedig ez minden csapatnál tényleg nagyon más és más. Megbeszélések folynak a tárgyalóban csoportosan személyesen vagy online. Prezentációk, videók szerkesztése történik, mások telefonálnak, programoznak, email-eket, üzleti dokumentációkat írnak.

Az egyéni munka mellett csoportos workshopok és meetingek is rendre zajlanak már január eleje óta.

Az első ismerkedős est után, az első közös workshopunk a stratégiaalkotásról szólt. Minden csapat meghatározta a saját féléves céljait, a hozzá kapcsolódó feladatokat, a felmerülő akadályokat és az ezekhez kapcsolódó lehetséges megoldásokat. Elkészítettük a csapatok saját bemutatkozó flipchartját, ezek aztán az iroda falára is felkerültek, így mindenki, aki megfordul az irodában, láthatja, ki-mivel foglalkozik, kinek mire van szüksége, hová keres kapcsolatokat.

Minden pénteken Retro Meetingek zajlanak, ahol beszámolunk a héten elért eredményekről és a következő heti céljainkról. A meetingen különböző területekről mentorok és tanácsadók hallgatják meg a csapatokat. Kaptunk már visszajelzést és tanácsadást startup jogászoktól (KassaiLaw) és cégvezetőktől a legkülönfélébb területekről (a teljesség igénye nélkül: Kiss Gergely-Attrecto, Musicz Péter-Demola, Orosz Tamás-Logischool).

A K&H, a Kamara és a StartITup csapata olyan szakértőket, tanácsadókat és mentorokat biztosít, akiktől mindenki tanulni tud és egy olyan kapcsolatrendszert tesz elérhetővé, ami máskülönben nem állna rendelkezésre egyik csapatnál sem. A közös meetingek pedig megadják a szükséges fókuszáltságot, ami szintén nem egy utolsó dolog.

A nyolc bekerül csapat

BabyMeets: design startup, a csapat újragondolt kórházi csomagokat (ruházat és kiegészítők) alkot kismamák és újszülöttek számára.

Balkon: a startup formatervezett egymással kapcsolódó és minden irányba bővíthető ládarendszert fejleszt városi kertészeknek.

B-Cube: mesterséges intelligenciával támogatott, technikai elemző és kereskedő algoritmust kínálnak pénzpiaci és kriptotermékekhez.

Bistroom: a csapat által fejlesztett platform segítségével speciális igényekhez igazodó reggeliket lehet keresni és rendelni a szállás környékéről.

Centipede Labs: algoritmusuk CT-felvételekből csontpótló és implantáló műtéti tervezésre alkalmas 3D modelleket állít elő.

SDRobot: mobil, univerzális robotplatformjuk kockázatmentesíti és felgyorsítja az emberi munkavégzőkre veszélyt jelentő ipari és katasztrófavédelmi feladatok végrehajtását.

Low-Cost Robotics: a startup 3D-nyomtatott, olcsó és egyedi funkcionális protéziseket fejleszt végtaghiányos kisgyermekeknek.

Smart4Factory: hardverfejlesztésük az elektronikai gyártósorok hatékonyságát 5%-kal javítja.

Nem titkolt cél, hogy a Kamara harmadik emeletének irodáját valódi közösségi térré szeretnénk változtatni, számos más programnak és változatos közösségek rendezvényeinek biztosítva helyszínt. Kéthetente csütörtök esténként a győri Toastmasters Klub rendezvényein vehetünk részt, elindult az angol nyelvű klub és hamarosan elindul a német nyelvű klub is. Az idei év első StartupSzerda-jának networking-jét is tartottuk meg. Az iroda nyitva áll szinte minden terület előtt, aminek hatására önmagunkat és vállalkozásunkat fejleszthetjük, bővíthetjük a kapcsolatrendszerünket, sikeresebbek lehetünk, vagy egyszerűen olyanok között lehetünk, akik hasonlóak hozzánk.

A különböző események, klubok és programok, illetve a személyes kapcsolatrendszerek hatására aztán sok-sok csapat és vállalkozó vagy vállalkozni vágyó fordul meg az irodában. Hiszen mindenkinek van egy ismerőse, aki a másiknak segíthet, tanácsot vagy kapcsolatot adhat vagy kér, vagy elvégezhet a másik számára egy munkát.

Sokszor találkozunk a Notjustuseless (egyszer használatos műanyagokkal (pl.szívószálakkal) laminált belsőépítészetben, bútoriparban használatos táblaanyagok gyártása), az iBookr (felhő alapú, teljesen automatizált könyvelési platform e-commerce vállalkozóknak) vagy a Sharention (felhőalapú, közösségi megosztáson alapuló piactér) csapatainak tagjaival is.

Szerző: Sury Dalma, Startupfeeder

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben

Csillag Péter: Nem új jogszabályokra van szükség az európai ökoszisztéma jobb működéséhez, hanem a meglévő korlátozások lebontására

A HunBAN elnöke szerint ha az amerikai vámpolitika azt eredményezi, hogy Európa végre összekapja magát, és egységesebb piacot hoz létre, ez még jól is jöhet számunkra. Ehhez viszont az uniós döntéshozóknak hagyniuk kéne a piacot érvényesülni, és jól kihasználni a technológa adta lehetőségeket. Erről is beszélgettünk Csillag Péterrel.

Bővebben