Hirdetés

Milyen az üzleti angyalok élete és munkája?

Május 28-án és 29-én kétnapos programsorozat keretében zárul le a Duna Régió nyolc országára kiterjedő ACCELERATOR projekt Magyarországon. Szerdán, a konferencia második napján, amely egyúttal a HUNBAN nevével fémjelzett Angel Investment Day programjait is magában foglalja, a résztvevők közelebbről is megismerkedhetnek az inkubátor két fordulója során összegyűjtött tapasztalatokkal, később pedig a piacon aktív üzleti angyalok osztják meg a befektetésben alkalmazott legjobb gyakorlatokat.

Az Alba Accelerator a magyar pilotprojektje a Duna Régióra kiterjedő ACCELERATOR programnak, amelyek célja startupok felkészítése kockázatitőke-befektetésekre 8 kelet-európai országban, miközben támogatja az országok közötti tudásmegosztást, valamint az állami és nemzetközi szervezeteknek való javaslattételeket is, hogy mindezek eredményeképp több és jobb minőségű akcelerátorprogramok indulhassanak a régióban.

Ennek a most záruló ACCELERATOR projektnek a tapasztalatait ismerhetik meg részleteibe menően a jelenlévők, az Akvárium Klub Kishalljában. A projekt keretein belül két kör zárult le: az első fordulót 14, a másodikat 9 csapat teljesítette sikeresen. A rendezvényen mind a résztvevő startupok, mind a mentorok, mind a környező országok ACCELERATOR programjainak képviselői beszámolhatnak az élményeikről.

A projekt elsődlegesen a Duna Régió nyolc országának startupjait, korai fejlődési szakaszban lévő kis- és középvállalkozásait célozta, különösen olyan cégeket, amelyek tőkebevonás előtt álltak, de még nem rendelkeztek az ehhez szükséges ismeretekkel. A két hónapos program során a résztvevő csapatok a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt. és a Közép-dunántúli Regionális Innovációs Ügynökség szakértőitől, valamint külsős szakemberektől kaptak mentorálást olyan területeken, mint a szellemi tulajdon, az üzleti tervezés, a piackutatás, a vállalkozásindítással kapcsolatos jogi kérdések és a marketing.

Mindezek után a konferencia záró előadássorozatában az üzleti angyalok tevékenységébe nyerhet betekintést a publikum. A HUNBAN által szervezett Angel Investment Day keretében szó esik az angyalbefektetők workflowjáról, a német befektetési piacról, nemzetközi jó gyakorlatokról és a sikeres exitek titkáról is. Az eseményen nem akármekkora szaktekintélyt köszönthet a közönség: a legnagyobb európai angyalbefektető hálózat, a European Business Network (EBAN) elnöke, Peter Cowley tart beszámolót a több mint 60 befektetése során felhalmozott tapasztalatairól. Cowley könyve az angyalbefektetések világáról „The Invested Investor” címmel 2018-ban jelent meg, a szakember az előadást követően dedikálást is tart. A szakma hazai oldaláról Károlyi Antal, a HUNBAN elnöke a Hungarian Pitch Night koncepcióját ismerteti, majd a Baconsult alapítója Balogh Péter is mesél az angyalként eltöltött éveinek tanulságáról.

A kétnapos konferencián való részvétel ingyenes, azonban regisztrációhoz kötött.

 

 

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben