Hirdetés

Mától bárki letöltheti az iOS 14 béta verzióját

Mától már nem csak a fejlesztők tesztelhetik az Apple mobil operációs rendszerének legújabb verzióját – az iOS 14 és az iPadOS 14 bétaverziója már elérhető a nagyközönség számára is!

Az Apple úgy tervezi, hogy a 14.0 iOS ősszel kerül hivatalos formában a felhasználókhoz, de az igazán elkötelezett iPhone vagy iPad tulajdonosok a nyár során különböző beta verziókat tesztelhetnek. Ez azt is jelenti, hogy a letöltött szoftver várhatóan még kisebb-nagyobb hibákkal érkezik a készülékekre, számítani kell egy kis instabilitásra, sőt néhány applikáció működése is problémába ütközhet majd rajta. Így általánosságban igaz, hogy a kíváncsi felhasználók ne az elsődlegesen használt telefonjukra telepítsék, hanem egy régebbire vagy egy ritkábban használt tabletre.

Ahhoz, hogy megkaparinthassuk az új operációs rendszer bétaváltozatát, először fel kell iratkoznunk az Apple Beta Software Programjába. Ha ez megtörtént, már csak a készüléket kell regisztrálnunk, és már indulhat is a letöltés. Fontos, hogy a szoftvert fokozatosan teszi közzé az Apple, így előfordulhat, hogy valamennyit várni kell rá.

Az iOS-en a vállalat látványos átalakításokat végzett, ahogy fogalmaz, ez a kezdőképernyő felületének „valaha volt legnagyobb frissítése”.  Az egyik fő újdonság az App Library bevezetése, amely a kezdőképernyő utolsó oldalára lapozva érhető el: itt az összes app egyetlen felületen, automatikusan kategóriákra osztva érhető el, így visszanyeshető a kezdőképernyő megszaporodó lapjainak száma. A koncepció erősen hajaz az Androidon a kezdetek óta a legtöbb alkalmazásindító felületen elérhető alkalmazásfiókra, amelyet az Apple az említett automatikus csoportosítással spékel meg, illetve az adott helyzetben hasznosnak ítélt appokat automatikusan előre helyezi.

Az iOS 14 legérdekesebb újítása pedig minden bizonnyal az úgynevezett „Back Tap” fejlesztés lesz. Ez azt jelenti, hogy különféle parancsokat hajthatunk majd végre az iPhone hátlapjának megkopogtatásával. Az Apple elsősorban a látássérült felhasználóknak ajánlja ezt a megoldást, de természetesen bárki más igénybe veheti, ha könnyítene kicsit a mindennapos használaton.

 

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben

1 milliárd eurót vontak be 2025 első negyedévében az európai AI-ügynök startupok

Ez az ügyletérték már önmagában meghaladta a tavalyi egész éves befektetések összértéknek felét, ami ezen a területen Európában 1,7 milliárd euró volt. A legnagyobb befektetéseket a Synthesia, az ElevenLabs és a Luminance könyvelhette el.

Bővebben

Az Egyesült Államok piaca továbbra is nyitott az innovatív cégekre – ezzel biztatják a magyar startupokat az amerikai szereplők

A mostani bizonytalan időkben is van keresnivalójuk az európai és magyar cégeknek az USA piacán, és ezt olyan szereplők állítják, mint a JP Morgan vagy a Florida állami gazdaságfejlesztési vezetők. Arról, hogy milyen visszhangokat hall mostanában az amerikai piacról, és miben kell segítség a magyar cégeknek az amerikai piacra lépéshez, Pazaurek Pirossal, az USA Accelerator

Bővebben