Hirdetés

Majdnem százer magyar használja már a Revolutot

A londoni központú pénzügyi céget a nagybankok alternatívájaként hívták életre 2015-ben, az utóbbi időben pedig egyre dinamikusabb az organikus növekedése. Ma már 29 valutaalszámla érhető el, és 150 különböző devizában lehet egyszerűen, zökkenőmentesen fizetni, átváltani valós bankközi árfolyamon.

Havonta húszezerrel nő a magyar Revolut-felhasználók száma, amióta forintban is fel lehet tölteni a számlákat, fél év alatt pedig a négyszeresére nőtt a hazai tranzakciók értéke – ilyen érdekes adatokat osztott meg a Revolut a Világgazdasággal. Stefan Bogucki, a Revolut szóvivője azt is elmondta a lapnak, hogy mára 88 ezer magyarországi ügyféllel rendelkezik a cég.

Kiderült az is, hogy az ügyfelek nagy része Budapesten lakik. Tízezren idősebbek ötven évnél, az átlagéletkor azonban 33 évre jön ki. Ezekkel a számokkal Magyarország benne van a fintech top 15 európai piacai között. A startupként indult cég kezdetben azzal vonzotta az ügyfeleket, hogy a közvetítésével bankközi árfolyamon utalhattak és költhettek pénzt, de ma már olyan szolgáltatásokat is nyújt, mint a jutalék nélküli tőzsdei szolgáltatás vagy a kriptodeviza-váltás.

Forrás: VG

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben