Hirdetés

Magyar startupok mutatkozhattak be a TechStars-nak Budapesten

A Vespucci Partners szervezésében mutatkozhatott be kilenc hazai startup a TechStars torinói Smart Mobility akcelerátor vezetője, Martin Olczyk előtt.

Hirdetés

Június 8-i esemény Madaras Liz, a Poliloop társalapítójának bejelentkezésével kezdődött, hiszen a nemzetközi sikereket halmozó startup már a TechStars család része. A Vespucci Partners tavaly kötötte össze a feleket. Liz kifejtette, a TechStarsal való kapcsolatnak köszönheti, hogy kutatóból vállalkozó lett – olvasható a Vespucci Partners kockázatitőke alap-kezelő honlapján megjelent cikkben.

10-ből 9 startup érik be

Martin Olczyk, a Techstars Smart Mobility torinói akcelerátor vezetője személyes bemutatkozójában elmondta, hogy több startup iparágban is kipróbálta már magát. Külön kiemelte bukásait, és azt, hogy azokból is mennyit lehet tanulni, és hogy a startupoknak azt is meg kell tapasztalniuk, milyen az, amikor „pénzt égetnek”, amiből azonban az egész ökoszisztéma profitálhat. Ezt követően magát a TechStars családot és a bekerülés előnyeit és „terheit” ecsetelte.

A TechStars volumenében a legnagyobb inkubációs hálózat a világon, 18 ezer befektetőt kötnek össze éves szinten több mint 500 vállalkozással – mondta el Martin Olczyk. Ennek köszönhetően 2019 óta 1600 startup osztozhatott 18,2 milliárd dolláron, de a pénz mellett ugyanolyan fontos a hálózat és a tudás átadása. A Martin által felsorolt gigászi számok utóbbiak fényében kerülnek valóban helyükre, hiszen az akcelerációt megjárt projektek 84%-a aktív, vagy már felvásárolták, míg egyébként 10-ből csak 9 startup érik be – de.

A siker kulcsa a csapat

Martin szerint első körben négy dolgot néznek, mikor átvilágítanak egy startupot: 1. a csapatot, 2. a csapatot, 3. a csapatot és ezt követően: 4. a kellően nagy célpiacot. Ötödikként jön a traction és legutolsó helyen van csak az ötlet. Saját példájával illusztrálta, hogy miért így építik fel a rendszerüket. Szállodák számára fejlesztettek egy applikációt 2020 tavaszán, mikor is a turizmus bedőlt a Covid miatt, de nem estek kétségbe, hanem egy új termékre álltak rá, tehát pivotáltak, a váltás utáni termék 3000% növekedést produkált azóta. Végül arra kérte a csapatokat, hogy legyenek nyitottak, hiszen bármikor szükség lehet egy pivotálásra.

A hazai startupok állták a sarat

A ptichelések során sokféle termékkel, ötlettel és startuppal találkozhattunk, voltak most indulók és éves szinten millió dolláros forgalommal működő cégek. A teljes hazai ökoszisztéma büszkeségére sikerült a startupoknak olyan szakmai diszkurzust kialakítaniuk Martinnal, amivel a világ bármely helyén megállnák a helyüket. Nagyon reméljük, hogy legalább egyiküknek sikerül a megismételni a Poliloop Vespucci Partners segítségével elért sikerét, és bekerülni a TechStars családba.

A csapatokról

  • A Rollin a nagy e-roller bérlőket terelné mederbe töltőrendszerével.
  • BeamLive villámgyors, IoT alapú push kommunikációs platformot fejlesztett mobilokra, mely a konkorunseknél jóal gyorsabban működik.
  • Lockinvisible egy forradalmi nyeregtartó rúd kihúzásával használható kerékpár-lakat.
  • A Drone Detection, ahogyan neve is sugallja drónok felderítésével és adott esetben semlegesítésével foglalkozikegy forradalmi technológiával. Nem nehéz kitalálni, hogy esetükben lehet szó harcászati alkalmazásról is.
  • Dolphio Technologies egy fejlesztő csapat, mely egy olyan rendszerét mutatta be, ami a folyók PET-palack és más szennyeződéseit monitorozza intelligens kamerarendszerével, segítve a folyók megtisztítását.
  • Munch az élelmiszerpazarlást segíti visszafogni rendszerével, az éttermek a nap végén megmaradt ennivalójukat kínálhatják tört áron eladásra.
  • Compocity a komposztálást hozza be városi otthonainkba ökorobotjával és okosrendszerével.
  • Smapp Lab okosrendszere pedig a gazdákat segíti, akik valós idejű képet kaphatnak általa a kártevők mozgásáról.

(X)

Hirdetés

Svéd startup dolgozik a BMW fenntarthatósági törekvésein

A BMW Group sorozatgyártási folyamataihoz 2025-től olyan, akár 95 százalékkal alacsonyabb emisszió mentén előállított acélt fog beszerezni, amely nem igényel fosszilis erőforrásokat, így például szenet sem. A BMW Group erre vonatkozóan most megállapodást kötött a svédországi H2 Green Steel startup vállalattal, amely az acél előállításához kizárólag hidrogént és megújuló energiákból származó zöldenergiát használ. Kiváltképp energiaigényes előállítási folyamatai miatt az acélgyártás a globális károsanyag-kibocsátás egyik legfőbb forrásának számít.

Bővebben
Hirdetés

November 1-ig jelentkezhetnek a 20 milliós befektetésért a legjobb magyar innovációk

Négy startup programot indított idén ősszel a Startup Campus, melyekre november 1-ig van lehetősége jelentkezni a befektetésre vágyó projekteknek. A programokra kiemelten várják az egyetemistákat, valamint a divat és design, autó- és motorsport, borászat, gasztronómia, turisztika vagy akár a logiszitika területéről érkező innovációkat. A legjobb vállalkozások üzletfejlesztési képzést, mentorációt és akár 20 millió forintos befektetési lehetőséget is kapnak az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures és a Startup Campus jóvoltából.

Bővebben

Új unikornis születhet a régióban

A csehországi Rossum lett a CEE régió egyik legértékesebb startupja, miután a szoftverfejlesztő vállalat 100 millió dolláros befektetéshez jutott. Az alig hatéves cég fonntos üzleti dokumentumok feldolgozását folyamatautomatizálási eszközökkel könnyíti meg. 

Bővebben

Szemléletváltás szükséges a digitális társadalom kialakításához

A világ legfejlettebb digitális társadalmának megalkotói osztották meg tapasztalataikat Budapesten, az október 14-én megrendezésre került think.BDPST innovációs konferencián. Hazánk egyik legnívósabb jövőkonferenciáját immáron hatodik alkalommal tartották meg, melynek középpontjában a pandémia utáni digitális világ, a fenntarthatóság kérdése, a fake news romboló hatása, valamint az e-kormányzás jelene és jövője kapott szerepet. Az idei esemény vendégországa az e-kormányzásban és digitalizációban világszinten élen járó Észtország volt.

Bővebben

20 kiválasztott vállalkozás egyenként 50 ezer euró támogatásban részesül

A vállalkozók a változás motorjai. Ezen filozófia mentén indít az Európai Innovációs és Technológiai Intézet (EIT), valamint az Intézet 5 tematikus innovációs közössége új programot, hogy elősegítse az új európai Bauhaus kezdeményezés sikerét és hozzájáruljon egy fenntarthatóbb és befogadóbb Európa megvalósításához.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások