Hirdetés

Magyar fejlesztés is szerepelt az az Apple Keynote rendezvényen

Magyar szereplője is volt az Apple teljesen online tartott fejlesztői konferenciájának, az Apple Keynote-nak. A Shapr3D vezetője és az általuk fejlesztett 3D modellező szoftver is helyet kapott ugyanis az Apple legfrissebb fejlesztéseinek képességeit demonstráló filmben. A Shapr3D ráadásul már több ízben kapott komoly elismerést a technológiai óriástól.

Az elmúlt két évtized legnagyobb bejelentésével lepte meg a piacot az Apple. A cupertino-i technológiai óriáscég ugyanis új, saját gyártású processzorokat mutatott be. Az egész világ által figyelemmel kísért Apple Keynote rendezvényen egy magyar cég által fejlesztett alkalmazás is reflektorfénybe került. A Shapr3D és az azt fejlesztő vállalkozás alapítója, Csanády István is szerepelt abban a filmben, amelyben bemutatták, mire is képesek az Apple legújabb fejlesztései. „Semmihez sem fogható érzés kiemelt szereplőként részese lenni egy olyan eseménynek, amelyen egy világcég ikonikus bejelentést tesz. Rendkívül megtisztelő volt, hogy az alkalmazásunk, a Shapr3D tizenkét hónap alatt már harmadszor került be az Apple összeállításába. Nem tudok arról, hogy a világon bárki másnak ez sikerült volna!” – büszkélkedik Csanády István.

Az Apple egyébként kiemelt partnerként tekint a magyar startupra. A 2015 októberétől fejlesztett megoldás megjelenése óta zsinórban háromszor volt az Apple Keynote-on kiemelt applikáció, ami eddig a világon egyetlen más startupnak sem sikerült. Ezen felül a Shapr3D idén díjat nyert az Apple Design Awards megmérettetésen is. Az évenként odaítélt exkluzív nemzetközi elismerés jelentőségét mutatja, hogy az 5-10 díjazottat több mint 4,5 millió (!) Apple eszközön futó alkalmazás közül választotta ki a szigorú szakmai zsűri. A díj elismerés azok számára, akik a legjobb, leginnovatívabb és legkreatívabb módon képesek használni az Apple termékeit, azaz Macintosh eszközöket és az iOS operációs rendszert.

A Shapr3d sikerének titka az általuk fejlesztett, eredetileg iPad Pro-ra készített 3D modellező szoftver. A megoldásnak köszönhetően internet kapcsolat nélkül, könnyen és gyorsan tudnak térbeli modelleket készíteni még azok is, akiknek kevés tapasztalatuk van az ilyen jellegű munkában. Az applikációval már a világ 192 országában több mint 20 000 fizetős és több százezer ingyenes felhasználó dolgozik, így a Shapr3D eladásai az elmúlt egy évben meghaladták az 1.3 milliárd forintot, amit jövőre ismét triplázni terveznek.

Új startup segíti a fiatal munkavállalókat

Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.

Bővebben

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben

A pécsi startup megkönnyíti az orvosok mindennapjait

Lezárult a zMed Zrt. által 2017-ben megkezdett fejlesztési projekt, melynek célja az volt, hogy megkönnyítse az orvosok mindennapjait, a hagyományos CT és MR felvételekből olyan innovatív 3D és AR képeket alkosson egy digitális mozgásrögzítésre alkalmas eszköz segítségével, amelyek segítik a kollaboratív munkát, legyen szó diagnosztikáról vagy éppen műtéti tervezésről.

Bővebben

Hét innovatív korai fázisú csapat kapott befektetést

Az OXO csoport az elmúlt két évben az érettebb technológiai cégek akvizíciója, illetve az ilyen cégekbe irányuló tőkebefektetések mellett a korai fázisú innovatív vállalkozások finanszírozására irányuló tevékenységét is fenntartotta. Az OXO Labs az elmúlt időszakban hét innovatív vállalkozással jutott el a befektetési megállapodás aláírásáig, illetve az egyes befektetési összegek folyósításáig mindösszesen 370 millió forint értékben.

Bővebben

Idén is lesz Ideathon: fókuszban a jövő

Immár ötödik alkalommal rendezik az Ideathon 5.0 ötletversenyt Győrben. A résztvevők ebben az évben a jelenben már észlelhető, de igazán a jövőben realizálódó problémák megoldásaira tesznek kísérletet.  Újdonság,  az eddigi megszokott gyakorlattól eltérően, hogy először öt dedikált altémakörben kerülnek problémák feltárásra illetve megfogalmazásra, majd a csapatalkotás követően kezdődik az adott ötlet kidolgozása. A győztes csapat minden tagja részesül egy 100 000 forint értékű elektronikai vásárlási utalványban és még sok minden másban.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások