Hirdetés

Lengyelországban kezdte meg közép-kelet-európai terjeszkedését az Amazon

Tavaszi, lengyelországi piacra lépésével megkezdte közép-kelet-európai terjeszkedését az Amazon, és előbb-utóbb Magyarországra is megérkezik. A hazai e-kereskedőknek fel kell készülniük, hogy megvédhessék a piacaikat, azonban jelentős hátrányt kell ledolgozni, és az idő sürget.

Az Amazon megjelenése nagymértékben átformálja az e-kereskedelmi piacot. Globális versenytársakat és elméletben piacot is hoz a helyi e-kereskedőknek, azonban ebből a verseny erősebb és fenyegetőbb. Megnyílnak a magyar piac kapui a világ minden táján lévő Amazon kereskedőknek, köztük az alacsony árakkal operáló kínai szereplőknek.

Ezek a globális piacokon már bizonyított kereskedők magasan fejlettek, óriási tapasztalattal és jelentős tőkével rendelkeznek. Versenyképességüket az adja, hogy széles kínálatot, kedvező árakat, kimagasló szolgáltatási színvonalat és gyors házhozszállítást hoznak magukkal, és ez nagyon komoly fenyegetést jelent a hazai szereplőknek. A legnagyobb veszélyben azok a kereskedők lesznek, amelyek alacsonyabb hozzáadott értéket képviselnek, vagy nem építették kellőképpen a saját márkájukat, vásárlói bázisuk lojalitását – fejtette ki Szabó László, a Growww Digital online-növekedési szakértője.

Komoly elvárások

Kínálkozik a gondolat, hogy ha jön az Amazon, akkor miért ne értékesíthetnének rajta a hazai vállalkozások is, akár globális piacokhoz jutva? Elvben ugyan ez lehetséges, azonban a gyakorlatban számos akadály nehezíti. Az eredményes jelenlét költségei olyan magasak, amit csak a legfelkészültebb szereplők képesek teljesíteni. Nekik valóban kiváló lehetőségeket tartogat az Amazon piactere.

Alapfeltétel a fejlett ügyfélszolgálat és a rövid szállítási idő, melyek biztosítása már önmagában jelentős költséget jelent. Szintén alapvető feltétele a sikernek a nemzetközi mezőnyben is versenyképes ár. Ugyanakkor magasak az Amazonon belüli hirdetési költségek és az értékesítések után fizetett jutalék. Ezek a költségek együttvéve a fogyasztói ár 35 százalékát is elérik, de induláskor akár a 60 százalékot is.

Szabó László szerint ezeket a feltételeket a közép-kelet-európai e-kereskedők csak ritkán képesek teljesíteni úgy, ha csak a hazai piacon vannak jelen. Ebből a szempontból a hazai e-kereskedők lépéshátrányban vannak. Mivel nem léptek időben, Magyarország a kelet-közép-európai régiós országokból érkező e-kereskedelmi szereplők külpiaca lett.

A növekedés lehet a megoldás

A legnagyobb hazai szereplők, mint az egyesülés alatt álló, magyar érdekeltségű eMAG–Extreme Digital már megkezdték a felkészülést az Amazonnal szemben. Sebesen hozzá kell látni a felkészülésnek a hazai e-kereskedőknek is, ha nem akarják elveszíteni a piacaikat – sürget a Growww Digital online-növekedési szakértője.

Szabó László szerint ehhez nemzetközi mércével is versenyképessé kell válni a magyar e-kereskedőknek. Ezt pedig csak márkaépítéssel és nemzetközi növekedéssel, külföldi piacokra lépéssel lehet elérni. A nemzetközi piacokkal gyorsan elérhető az a piaci méret, amivel már eredményesen fel lehet venni a kesztyűt akár az Amazon kereskedőivel szemben is.

A szakértő szerint azonban nem csak a piacméret szempontjából fontos a nemzetközi terjeszkedés. A külföldi piacok eredményes kiszolgálásával javul, nemzetközi szintűvé válik a kiszolgálás, az ügyfélszolgálat minősége, ami tovább javítja a versenyképességet.

Kecsegtető lehetőségek a szomszédban

Különösen a régió fejlődő e-kereskedelmi piacai irányába, Szlovákia, Románia, Szlovénia, Horvátország és Szerbia felé érdemes nyitni. Amellett, hogy ez Európa legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező e-kereskedelmi piaca, a kis és közepes szereplőknek könnyebb piacra lépni, mint például a német vagy akár a lengyel és cseh piacokra, ahol jóval magasabb a belépési küszöb.

A Growww Digital tapasztalatai szerint a százmillió forint forgalmat elérő e-kereskedelmi vállalkozások között már nagy számban találhatók exportérett vállalkozások. Számukra mindenképpen javasolt a külföldi terjeszkedés lehetőségének mérlegelése, kiváltképp, ha a termékük kapható az Amazonon. Az exportpiacok kiválasztására és tesztelésére számos eszköz és módszer elérhető.

Azoknak az offline vállalkozásoknak, melyek most lépnek e-kereskedelmi piacra, kézenfekvő nemcsak a hazai, hanem rögtön kiszélesítve, egyszerre akár a külpiacokra is belépni.

Ráadásul a külföldi piacra lépést jelentősen megkönnyíti, hogy július 1-től leegyszerűsödtek az e-kereskedelemmel kapcsolatos áfaszabályok az EU-ban. Az e-kereskedőknek csak saját hazájukban kell bevallást benyújtaniuk, az áfát a NAV forgalomarányosan elosztja az érintett országok között.

Nem maradt sok idő

Szabó László szerint egy-két éven belül várható az Amazon piacra lépése, ami azt jelenti, hogy legfeljebb két-három évünk maradt a felkészülésre, hiszen még egy ekkora óriásnak is kell egy év, mire megveti a lábát a piacon. Ennyi idő elég ahhoz, hogy felkészülhessenek a vállalkozások, de ahhoz túl kevés, hogy halogassák a dolgot. Azonnali cselekvésre van szükség.

Közel 19 milliárd hektoliternyi szennyezett víztől óvta meg a közösségeket a globális vállalat

A Xylem globális víztechnológiai vállalat megoldásai 2021-ben több mint 18,93 milliárd hektoliternyi , az árvizek nyomán érkező, szennyezett víztől mentették meg a közösségeket  – derül ki a vállalat éves Fenntarthatósági Jelentéséből. A társaság jelentős előrelépést ért el karbonlábnyoma csökkentésében is, az üvegházhatású gázkibocsátási intenzitása 12 százalékkal mérséklődött, a vízfelhasználása pedig 22 százalékkal csökkent 2019-hez képest.

Bővebben

Minden, amit egy startupnak tudnia kell a Term Sheetről

Nagyon sok seed fázisban (már rendelkezik valamilyen bevétellel vagy validációval) lévő startupnak álma, hogy kapjon egy term sheetet (indikatív árajánlatot) egy kockázati tőke alaptól. Itt a befektetési összeg már általában minimum 1 millió dollár környékén van ezalatt nem éri meg nagyon átvilágítani a céget, mert a befektetési összeg nagyobbik része az átvilágítási költségekre menne el.

Bővebben

Innovatív duális képzés fejlesztések a Budapesti Gazdasági Egyetemen

A közelmúltban sikeresen lezárult EFOP projekt eredményeként jelentős oktatási-képzési fejlesztések valósultak meg a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) és a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában (PE ZEK). A 347 millió forintos európai uniós támogatást többek között a duális képzés minőségfejlesztésére, vállalati tananyagainak és ösztöndíjrendszerének fejlesztésére fordították.

Bővebben

Már nem előny, hanem alapkövetelmény: így használják a hazai startupok a legújabb technológiákat 

A legmodernebb technológiák már nemcsak a tech cégek kiváltságai: a hazai startupok a fejlesztés során is alkalmazzák és a termékeik, szolgáltatásaik használatába is beépítik azokat – derül ki a Start it @K&H inkubátor tapasztalataiból. Ehhez persze a csapatokba olyan szakemberek is kellenek, akik részt tudnak venni a programozásban vagy irányítani tudják a külső fejlesztőket. 

Bővebben

Az iskolakezdési támogatás reneszánszát hozhatja a növekvő infláció

Egész Európában és Magyarországon is csúcsra jár az infláció, ami miatt különösen nagy tehertétel lesz a szeptemberi iskolakezdés a magyar családok számára. Cégmérettől függően jelentős különbség van az iskolakezdési támogatást adó vállalatok arányában: míg 150 fő fölött minden harmadik, addig 50 alkalmazott alatt csak a munkáltatók 10 százaléka alkalmazza ezt a juttatási formát – derül ki az Edenred reprezentatív felméréséből. Pedig az iskolakezdési támogatásnak számos előnye van, akár 22 százalék megtakarítást jelenthet a cégeknek.

Bővebben

Tíz startup képviseli hazánkat a Collision konferencián Torontóban

Az Express Innovation Agency, valamint Magyarország Ottawai Nagykövetsége, Magyarország Torontói Főkonzulátusa, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA Kanadai Partneriroda közös szervezésében tíz magyar startup vesz részt a világ egyik legjelentősebb technológiai eseményén Torontóban a Collision konferencián. A 2022. június 20-23. között megvalósuló techshow-t és kiállítást megelőzően, valamint azt követően nemzetközi befektetőkkel és szakmai partnerekkel is találkozhatnak a résztvevők Kanadában.

Bővebben

Már az épületeket is veszélyeztetik a kibertámadások

Az épületirányításban alkalmazott, IoT technológiát használó eszközök száma a mostani 1,7 milliárdról várhatóan 3 milliárdra nő 2025-re, amiben fontos szerepet játszik, hogy a tulajdonosok és üzemeltetők egyre több kereskedelmi ingatlan esetében nyúlnak a digitalizációhoz és használnak épületirányítási rendszereket a létesítmények korszerűsítésére. Így ezek a kereskedelmi épületek gyakorlatilag a jövő intelligens épületeivé alakulnak, csakhogy mindeközben fokozatosan nő a kiberbiztonsági kockázatuk.

Bővebben

A rugalmas munkaidő a fizetésnél is fontosabb szempont

A 15 évesnél idősebb diákok túlnyomó többsége már dolgozott korábban, idén pedig 96 százalékuk vállalna valamilyen nyári munkát – derül ki a Job Force Iskolaszövetkezet online felméréséből. A legtöbben a kereskedelemben helyezkednének el, a munkahelyválasztásnál pedig a rugalmas időbeosztás a legfontosabb szempont. A diákok közel harmada félretenné a nyáron keresett pénzt, közel 40 százalékuk pedig szívesen helyezkedne el akár hosszabb távon is feladatot vállalva egy fejlődési lehetőséget biztosító környezetben.

Bővebben

Indul a negyedik agrár stratup inkubációs program

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara agrár startup programja 2019 óta több programelemmel is támogatja az új típusú fejlesztéseket, annak érdekében, hogy az agrárium digitalizációs szintje növekedjen és minél több gazdálkodó kezdje alkalmazni a hatékonyságnövelő és fenntartható megoldásokat. Az idei évben negyedik alkalommal induló nagyvállalati–startup inkubációs program fő célja, hogy a szektort érintő kihívásokra megoldásokat találjon. Az

Bővebben