Hirdetés

Legyen a te csapatod az év startupja!

Idén is lehetősége nyílik minden hazai startupnak arra, hogy elinduljon a „2019. év legjobb startup vállalkozása” címért. Ha mindig is vágytál arra, hogy az Országházban vehesd át az elismerésedet, akkor itt az ideje jelentkezni.

A Magyar Innovációs Alapítvány, a Magyar Innovációs Szövetséggel, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal főtámogatásával, az Innovációs és Technológiai Minisztériummal, az Agrárminisztériummal, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalával és a Valor Hungariae Zrt.-vel együttműködve, 28. alkalommal hirdeti meg a MAGYAR INNOVÁCIÓS NAGYDÍJ pályázatot.

A pályázat keretében a 2017. január 1. után alapított és Magyarországon bejegyzett legeredményesebb, legnagyobb növekedési potenciállal rendelkező innovatív startup vállalkozás a Valor Hungariae Zrt. és a Magyar Innovációs Szövetség „2019. év legjobb startup vállalkozása” Díját nyeri el.

A díjak ünnepélyes átadására 2020. március végén kerül sor az Országházban. A díjbizottság a Magyar Innovációs Szövetség által felkért szakemberekből áll.

A bírálóbizottság a legnagyobb növekedési esélyt mutató startup céget emeli ki, de figyelembe veszi a 2019-ben elért árbevételt, ill. az egyéb műszaki, gazdasági előnyök mellett, az innováció eredetiségét, újszerűségét és társadalmi hasznosságát, valamint a kidolgozottság színvonalát.

A bírálóbizottság által meghozott döntés végleges, fellebbezésnek helye nincs.

Beadási határidő: 2020. február 12., 15 óra

A részletes leírást, a nyilatkozatot pdf formátumban kell feltölteni a www.innovacio.hu/innonagydij c. oldalra. További információ: www.innovacio.hu

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben