Hirdetés

Jön az igazi luxus Airbnb oldalán

Az Aurbnb-nek lássuk be – ezidáig sem ment rosszul a szekér. Most azonban találtak egy olyan területet, ahol még nem vetették meg a lábukat. A hotelpiacot alaposan felforgató cég Airbnb Luxe névre hallgató szolgáltatása megérkezett.

Becslések szerint már most is több mint 200 milliárd dolláros a luxus utazások piaca, és a szállásmegosztó alkalmazásával az egész hotelpiacra jelentős hatással lévő Airbnb egy új szolgáltatással igyekszik kihasználni az ebben rejlő üzleti lehetőségeket. A szerencsések és tehetősek új-zélandi és dél-afrikai villák, francia kastélyok között válogathatnak, és kibérelhetik akár azt a jamaikai tengerparton álló házat is, ahol Ian Fleming a kémregényeit írta.

A most indult Airbnb Luxe csak olyan szállásokat tartalmaz, ahol legalább ezer dollárba kerül egy éjszaka, igaz cserébe alaposan felmérték ezeket, hogy valóban exkluzív élményt kínáljanak. A hivatalos bejelentés szerint több mint 300 feltételnek kellett megfelelnie egy szállásnak, hogy bekerülhessen az ajánlatok közé, amiből az induláskor valamivel több mint kétezer van. Persze nem csak a világtól elzárt helyeken, vagy éppen csendes-óceáni szigeteken, de olyan nagyvárosokban is ki lehet bérelni az új kínálatban szereplő lakásokat, mint London és Los Angeles.

A leggazdagabbak felé történő nyitást indokolta, hogy csak a múlt évben több mint 60 százalékkal nőtt az éjszakánként legalább ezer dollárba kerülő szállásokra leadott foglalások száma az Airbnb-n keresztül.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben