Hirdetés

Jelentősen veszteségről számolt be a Boeing

Több mint 4 milliárd dollár üzemi veszteséget jelentett a június 30-án zárult első pénzügyi fél évre a Boeing, az amerikai gyártó emellett bejelentette: egy évvel elhalasztja új típusa, a 777X premierjét.

A chicagói székhelyű gyártó bevétele 26 százalékkal 28,7 milliárd dollárra csökkent, és hiába esett 20 százalékkal az üzemelés költsége, az üzemi szintű veszteség így is 4,3 milliárd dollárt tett ki, négyszer annyit, mint egy évvel korábban. A Boeing adózott vesztesége a fél év végén a tavalyi 793 millió dollár után idén 3 milliárd dollár volt – írja az MTI a társaság közlése alapján.

A koronavírus-járvány, illetve az emiatt bevezetett utazási korlátozások jelentősen rontották a Boeing piaci helyzetét, mivel nagy mértékben csökkent a szélestörzsű gépek iránti kereslet. Emiatt a társaság úgy döntött, egy évvel elhalasztja új típusa, a 777X piaci bevezetését, az első példány csak 2022-ben állhat forgalomba. Másik szélestörzsű típusából a 787 Dreamlinerből pedig jövőre az idei 10 helyett csak hatot készít el havonta a gyártó.

A Boeing az időszak során 70 repülőgépet adott át üzemeltetésre szemben a tavalyi 239-cel.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben