Hamarosan világszínvonalú ellátás a szegedi idegsebészet hibridműtőjében

Egytöbb mint kétmilliárd forintos beruházás eredményeként európai szinten is ritkaságnak számító érkatéteres és nyitott idegsebészeti beavatkozások elvégzésére egyaránt alkalmas hibridműtőt alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen.

Érkatéteres és nyitott idegsebészeti beavatkozások elvégzésére egyaránt alkalmas hibridműtőt alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) – jelentette be Rovó László rektor kedden a Tisza-parti városban.

Az orvosprofesszor a több mint kétmilliárd forintos beruházást bemutató sajtótájékoztatón elmondta, a tervek szerint az őszre elkészülő új műtő olyan világszínvonalú ellátást biztosít a régióban élők számára, amely Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban elérhető. Fendler Judit, az SZTE kancellára közölte, az egyetemen folyó, uniós és kormányzati támogatásokból megvalósuló fejlesztések mellett az új műtő kialakítása az egyik első olyan beruházás, melyet saját forrásaiból valósít meg az intézmény, az állami egészségügyi szektorban szinte egyedülálló módon tízéves bérleti konstrukcióban, a Merkantil Bank közreműködésével.

Barzó Pál, az SZTE idegsebészeti klinikájának vezetője elmondta, az új műtő alkalmas lesz arra, hogy a dél-alföldi régióban élő 2-2,5 millió ember agyi érelzáródás esetén hat órán belül olyan ellátást kapjon, amely életmentő, illetve jelentősen javítja a páciensek későbbi életminőségét.

Az új műtőben bonyolult, többlépcsős vagy más módszerekkel igen nagy kockázatúnak minősülő beavatkozások is elvégezhetők. Lehetőség nyílik arra, hogy egy nyitott idegsebészeti műtét során jelentkező komplikáció esetén érkatéteres eljárással helyreállítsák az agyi véráramlást. De ugyanígy a katéteres eljárás során jelentkező vérzés ellátása is megkezdhető helyben negyedórán belül egy nyitott műtét során – tudatta a professzor. Oroszné Vincze Rita, a Siemens Healthcare Kft. ügyvezető igazgatója elmondta,

a világon mintegy 1200 hibrid műtő működik, ezek többségében azonban szív-érrendszeri beavatkozásokat végeznek, és mindössze öt európai intézmény használja a robotkarral működő képalkotó berendezését idegsebészeti műtétekhez.

A Magyarországon elsőként Szegeden telepített berendezés hat másodperc alatt képes átfogó képet készíteni a műtéti területről, egyaránt kiváló képminőséget nyújt a lágy részekről és a csontokról is. A megoldásnak köszönhetően csökken a műtéti idő és szövődmények száma, javul a betegbiztonság – hangsúlyozta az igazgató.

Kép: Delmagyar.hu

Itt vannak az újragondolt Hiventures befektetések részletei

A Hiventures indulása óta több, mint 2000 beérkező projektet vizsgált meg, amely során 204 esetben született pozitív befektetési döntés, 17 milliárd forint értékben. A hatalmas volumenszám következtében felhalmozódó piaci visszajelzések és tapasztalatok alapján június 1-től még versenyképesebb befektetési konstrukcióval várják a startupokat. Az inkubáció, magvető és növekedési életszakaszokban a belépési kritériumok, a teljesítésre váró mérföldkövek és az igényelhető befektetési összegek is változni fognak.

Bővebben

Személyre szabott ajánlatok jönnek a költéseink alapján

A mindennapi pénzügyeket leegyszerüsítő megoldásokkal rukkoltak elő a K&H fejlesztői innovációs versenyére jelentkező startupok. A világ minden tájáról összesen 45 csapat nevezett többek között mesterséges intelligencián alapuló adatfeldolgozó alkalmazással, láthatatlan és különböző elektronikus fizetési megoldással. A K&H szakmai zsűrije a Mondriaan csapatot választotta győztesnek.

Bővebben

A Google rákapcsol a biztonságra

Magyar szervezetek is pályázhatnak  június 28-ig a Google az Impact Challenge on Safety-re. Az új, 10 millió eurós alap olyan európai, internetbiztonsággal és adatvédelemmel foglalkozó szervezetek támogatására jött létre, amelyek tevékenységükkel aktívan fellépnek a szélsőségek és a gyűlölet ellen, valamint az online és az offline térben is segítik a fiatal generáció életét.

Bővebben

A nagyvállalatok állami támogatása a startupokhoz is tovább gyűrűzhet

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által gondozott Ipar 4.0 támogatási program 2019-ben is 1,5 milliárd forint forrással járul hozzá az innovatív újraiparosításhoz – közölte Szigeti Ádám, a tárca innovációért felelős helyettes államtitkára. A program az új technológiák mellett új üzleti modellek kialakítását, bevezetését, a nagy hozzáadott értéket termelő szolgáltatások megjelenését is segíti.

Bővebben

A szülők és a fiatalok egyszerűen követhetik pénzügyeiket ezzel az applikációval

Egy évtizede még maximum a Monopoly vagy a Gazdálkodj okosan állt a szülők rendelkezésére ahhoz, hogy a gyerkőcöknek megmutassák, mi is az a pénz és mit jelent tudatosan bánni vele. Ma a digitalizáció elhozta az egyszerűbb és élőbb lehetőségeket: a pénzügyi tudatosság fejlesztését segítő, egyebek mellett egy családi zsebpénzkezelő alkalmazáson egy fiatal magyar fintech startupdolgozik. A Family Finances most 175 millió forint befektetést kapott a Széchenyi Tőkealap-kezelő Zrt.-től.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások