Hirdetés

Energetikai milliárdok a mikrovállalkozásoknak és a kkv-knak

napelem

Megjelent a megújuló energia használatával megvalósuló épületenergetikai fejlesztések támogatására kiírt pályázati felhívás.

A Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) keretében, a mikro-, kis- és középvállalkozások összességében 52,5 milliárd forintos keretösszegre nyújthatják be igényeiket. Az egyes cégek esetében az elnyerhető vissza nem térítendő támogatás 1,5 millió és 100 millió forint közötti összeg lehet.

A Ginop új pályázati felhívása egyszerre szolgálja a környezettudatos gazdasági versenyképesség erősítését, a környezetterhelés és a felhasznált primer energia mennyiségének csökkentését, illetve a vállalkozások rezsiköltségekhez kötődő terheinek enyhítését.

A projektek keretében az energiahatékonyságot javító és a megújuló energiafelhasználás növelését célzó tevékenységek támogathatók, így lehetőség lesz az épületek hőtechnikai adottságainak javítására, hőveszteségének csökkentésére. Továbbá az épületek fűtési, hűtési és használati melegvíz-rendszereinek korszerűsítésére, valamint meglévő bel- és kültéri világítási rendszerek energiatakarékos átalakítására is.

Szintén támogatható napkollektoros rendszer telepítése, brikett, faapríték, faelgázosító kazánrendszer kiépítése, illetve hőszivattyú rendszerek alkalmazása többféle célra.

A támogatási kérelmeket március 14-től lehet beadni.

Egyre élesebb a verseny a magas színvonalú AI-szakemberekért – a Microsoft és az ElevenLabs is új szakemberekkel erősíti csapatát

Az egyik Európából, a másik az USA-ból csábított át magához magas minőségű AI-kutatókat és -mérnököket. De mi hajtja fel a szakemberek iránti keresletet, és mikor szűnhet meg a tehetséghiány?

Bővebben

Nagy lehetőség van a magyar startupokban arra, hogy gyorsan nemzetközi szintre emelhessék a technológiájukat – mondja Pierre Martensson, a Scale Factory alapítója

A Scale Factory nem az USA-ba, hanem az ázsiai és csendes-óceáni piacokra akarja kilőni a CEE régió startupjait és scaleupjait. De miért pont oda? Mire kell figyelned, ha kelet felé akarsz terjeszkedni, és mivel kell rendelkezned, ha a Scale Factory segítségével akarsz külföldön skálázódni? Ezekről kérdeztük Pierre Martenssont, a Scale Factory alapítóját és ügyvezető partnerét.

Bővebben

Egy női alapító vallomásai – ezzel a címmel indít új podcastot Meghan Markle

A brit királyi család tagja 8 epizódon keresztül folytat beszélgetéseket női vállalkozókkal a karrierjükről, és arról, hogy nőként hogyan lehet sikeresen vállalkozást építeni.

Bővebben

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

„There is great potential in Hungarian startups to quickly elevate their technology to an international level,” says Pierre Martensson, founder of The Scale Factory

The Scale Factory aims to launch scaleups from the CEE region into the Asian and Pacific markets rather than the U.S. But why there? What should you consider if you want to expand eastward, and what do you need to have in place if you want to scale internationally with The Scale Factory’s support? We

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben