Hirdetés

Egyetemisták ötletei kaptak 9 millió forintot

Sikeresen zárult a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures és az Enterprise Hungary kezdeményezésében indított Startup Campus BME powered by Hiventures egyetemi inkubációs program. A sajtónyilvános záró eseményen öt egyetemi csapat mutatkozott be a Hiventures nyílt befektetési ülésén, amelyből három innováció 9 milliós befektetést is kapott.

A 2018-as képzés sikereit követően idén tavasszal is elindult az egyetemi innovációkat támogató Startup Campus BME powered by Hiventures egyetemi inkubációs program. Az öt hetes, ingyenes képzési programban tíz csapat ismerhette meg mélyebben, milyen kompetenciák és feltételek szükségesek egy vállalkozás elindításához és működtetéséhez. A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő és a Startup Campus szakértői hasznos tudással vértezték fel a vállalkozó kedvű egyetemistákat, továbbá olyan nagyvállalatok mentorai is megosztották tapasztalatukat, mint a Tungsram, a Morgan Stanley vagy a PwC. Az idei félévben a Tungsram és a Siemens nagyvállalati kihívásaira kellett megoldást találni.

A 2019-es tavaszi félév záró eseményét Dr. György László, a gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkár nyitotta meg, aki beszédében hangsúlyozta a magyar felsőoktatás és a felsőoktatási intézmények versenyképességének fontosságát. Többek között arra is kitért, hogy eddig milyen ösztönző intézkedésekkel támogatták a kitűzött célt. Ezt követően az MFB frissen kinevezett vezérigazgatója, Dr. Sipos-Tompa Levente is felszólalt, és megosztotta, az MFB Csoport milyen széles skálájú finanszírozási lehetőségeket kínál az egyetemisták számára, a céljaik eléréséhez.

A beszédeket, valamint a kockázati tőkéről és egyetemi innovációkról szóló kerekasztal beszélgetést követően elkezdődött a Hiventures nyílt befektetési ülése, ahol a továbbjutott öt csapat prezentálta ötletét és megvalósítási tervét.

A Hiventures befektetési bizottságának döntése értelmében három projekt kapott 9 milliós befektetést és ezzel együtt bekerülési lehetőséget a cég inkubációs portfóliójába.

A ReverseTicket, új jegyértékesítési technológiát, innovatív árazási rendszert alakított ki, a fastrrr, egy olyan egyedülálló platformot, amely a vitorlázók szükségleteihez igazodik és támogatja a vitorlázás élményét, hatékonyságát.

A harmadik csapat az Agrolab.tech, pedig intelligens szenzortechnológiával és analitikával támogatjuk az üvegházas és beltéri növénytermesztőket. Ez a projekt a Hiventures inkubációs befektetés mellett, a különdíjas is lett, az MVM Zrt. felajánlása által, három alkalmas konzultációs lehetőséget kapott a Smart Future Lab inkubátorral.

A Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő és a Startup Campus egyetemi innovációkat támogató programja nem csak Budapesten, de több vidéki városban, többek között Győrben is elindult. A cél a hazai egyetemek innovációs kapacitására támaszkodó, egységes képzési rendszer kialakítása, ezáltal az egyetemi startup vállalkozások létrejöttének ösztönzése.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben