Hirdetés

Az MI ismeretlen, de nem ijesztő az emberek számára

Annak ellenére, hogy a magyarok nincsenek pontosan tisztában a mesterséges intelligencia jelentésével és a benne rejlő lehetőségekkel, háromnegyedük használná az MI-t. Sokan arra számítanak, hogy az okosotthonokon és a közlekedésen túl hamarosan az orvostudományban is olyan eredményeket érhetnek el, ami akár az életünket is meghosszabbítja.

Az orvostudományban, a közlekedésben, illetve az okos otthonokban érvényesülnek leginkább majd a mestersges intelligencia (MI) előnyei a magyarok szerint, sokan pedig úgy gondolják, hogy még az életünket is meghosszabbíthatja ez a technológia – derül a Huawei Technologies megbízásából készített kutatásból. A nagyvállalat a közeljövőben edukációs kampányt indít Magyarországon a mesterséges intelligencia hétköznapi alkalmazásával kapcsolatban.

A kutatás rámutat arra, hogy az átlagember számára az MI már nem számít újdonságnak és a róla alkotott képhez hozzájárulnak a mesterséges intelligencia filmművészeti ábrázolásai. Bár sokan hallottak már róla, a válaszadók megosztottak voltak a technológia pontos meghatározását illetően: a megkérdezettek 60 százaléka gépekben szimulált intelligenciaként határozta meg az MI-t, amelyet emberi cselekvés utánzására és racionális döntések meghozatalára programoztak.

Sok magyar emberek által programozott, vagy emberként viselkedő gépként határozza meg az MI-t, azt azonban kevesen gondolják, hogy a mesterséges intelligencia képes lenne saját döntéseket hozni, vagy önállóan tudna tanulni. Mindössze a válaszadók 9 százaléka tekint a filmekből ismerős robotokként a mesterséges intelligenciára, 30 százalékuk szerint az MI számítógép formájában jelenik meg, míg 24 százalékuk úgy véli, hogy az MI valamiféle szoftver.

A válaszadók 19 százaléka teljesen elfogadja és pozitívan értékeli a mesterséges intelligencia létezését, 67 százalékuk óvatosan áll a technológiához, és mindössze 11 százalékuk idegenkedik tőle. Az MI-t teljesen elfogadók többségét 45 évnél fiatalabb férfiak csoportja alkotja, akik meglehetősen sokat tudnak a technológiáról, a felhasználását illetően az átlagnál is optimistábbak, ennek ellenére kiemelték az MI-vel kapcsolatos biztonsági óvintézkedések fontosságát – mondta el Trubek Zsuzsa, a Huawei pr-menedzsere a felmérést bemutató eseményen. A technológiához óvatosan viszonyulók majdnem fele jellemzően alacsony végzettségű, és kétharmaduk tart attól, hogy az MI fejlődésével elvesztheti munkáját. Azt viszont mindössze a válaszadók 3 százaléka gondolja, a mesterséges intelligencia idővel akár az uralmat is átveheti az emberiség fölött. A kétségek ellenére a kutatásban résztvevők egyöntetűen úgy nyilatkoztak, hogy amennyiben meggyőződnének a technológia biztonságáról, nem vetnék el a használatát.

Azok a válaszadók, akik használták már valamilyen formában a mesterséges intelligenciát, leginkább a Google billentyűzetét, a Facebook célzott hirdetéseit, valamint a telefonokba épített asszisztenst említették. Akárcsak a technológia általános használatával kapcsolatban, a mobiltelefonok MI-használatával kapcsolatosan is megállapítható, hogy a válaszadók nagy része bizonytalan, valójában milyen funkciókat támogat az MI és a gépi tanulás a telefonokban, így sok esetben nem is tudják, hogy már rég használják azt.

A megkérdezettek 70 százaléka úgy gondolja, az okostelefonok az MI egy-egy bizonyos fajtáját alkalmazzák, a válaszadók által legismertebb (80 százalék) és legtöbbet használt (66 százalék) okostelefonos mesterséges intelligencia funkció az útvonaltervező. A technológia körüli bizonytalanságok ellenére a megkérdezettek több mint kétharmada úgy nyilatkozott, a jövőben is élni fog az MI általi lehetőségekkel és pozitív várakozásokkal tekint annak további fejlődésére.

A mobiltelefonok MI-használatával kapcsolatban a válaszadók körülbelül felének fontos, hogy okostelefonjuk mesterséges intelligenciával támogatott legyen; míg a 18-25 év közötti korosztály 17 százaléka elengedhetetlennek tartja, a 46 év felettiek mindössze 5 százaléka gondolja úgy, hogy a mobil MI mindennapi segítség lehet számára. A kutatás arra is rávilágít, hogy a magyarok túlnyomó többségének jelenleg nem alapszükséglet a mesterséges intelligenciavezérelt telefon, a jövőben azonban várhatóan egyre többen igénylik majd, hiszen jelentősen megkönnyítheti a mindennapi életet.

Néhány megkérdezett hozzáállása a mesterséges intelligencia technológiájához ambivalens. A felmérésben részt vevők MI-vel kapcsolatos víziói között tehát pár kérdéses és negatív hatás is felbukkant: a válaszadók 3 százaléka a mesterséges intelligencia feletti irányítás elvesztésétől, a munkahelyek számának csökkenésétől, továbbá az emberi kapcsolatok rosszabb felé fordulásától tart. A válaszadók egy része szerint ijesztő belegondolni, hogy az MI-nek érzelmei lesznek, ugyanakkor az MI-t pártolók között sokan az az idős, magányos emberek jövőbeli társát vizionálják a technológiában.

A technológiát üdvözlő válaszadók az MI fő pozitívumaként főképp a kényelmi szempontokat szolgáló technológiai fejlesztéseket (úgymint okosotthonok, önvezető autók és mindennapi feladatok automatizálása) emelték ki. A válaszadók 36 százaléka továbbá úgy látja, hogy az orvostudomány sokat nyerhet az MI-vel, sőt segítségével akár az emberi élet meghosszabbítása is lehetségessé válhat. A megkérdezettek amellett, hogy egyöntetűen biztosra veszik a mesterséges intelligencia jövőbeli térhódítását, számos pozitív hatást is társítanak hozzá: az MI meggyorsíthatja a tudomány, azon belül is a környezetvédelmi megoldások és az űrkutatás fejlődését, valamint a vállalati szektorban a költséghatékonyság és a folyamatok automatizálásának eszköze lehet.

Gecse Mariann, a Huawei kormányzati kapcsolatokért és kommunikációért felelős igazgatója a társaság MI-kutatásának mai bemutatásán bejelentette, hogy a társaság a felmérés eredményeinek figyelembevételével, és a témában jártas szakemberek – kutatók, mérnökök, üzletemberek – segítségével a közeljövőben edukációs kampányt indít Magyarországon a mesterséges intelligencia hétköznapi alkalmazásával kapcsolatban. Az ismeretterjesztés célja egyszerű és szemléletes módon bemutatni, hogy milyen kézzelfogható előnyei lehetnek az MI használatának többek közt a tudomány, a telekommunikáció, a közlekedés vagy a közbiztonság területén. Gecse Mariann jelezte azt is, hogy a kezdeményezéshez várják más érintettek ötleteit is.

Új startup segíti a fiatal munkavállalókat

Az elmúlt évtizedben jelentősen megemelkedett a munkát vállaló diákok aránya, a munkavállaló fiatalok és munkáltatók között pedig továbbra is jellemzően az iskolaszövetkezetek közvetítenek. Egyre jobban érezhető azonban az igény arra, hogy ezek a szövetkezetek is megújuljanak.

Bővebben

Újra Budapestre jön a millió dolláros startup verseny!

Budapest újra a startupok versengésének középpontjába kerül, amikor az idei évben is megrendezik a világ egyik legnagyobb startup eseményét, a Startup Világbajnokságot. Ez a megmérettetés olyan fiatal tehetségeknek kínál lehetőséget, akik nem csupán innovatív ötleteiket és technológiai fejlesztéseiket akarják bemutatni, de nemzetközi kapcsolataikat fejleszteni szeretnék.

Bővebben

Most bárki elsajátíthatja a takarékos vezetés technikáját a hazai startupp

A takarékos vezetés sokak által ismert, de a gyakorlatban kevésbé alkalmazott technika. Dacára a statisztikáknak, amelyek rendre bebizonyítják, hogy a tudatos odafigyelés a megspórolható üzemanyagon túl az autók műszaki állapotára, a sofőrök mentális egészségére is pozitív hatással bír. Pont ezek miatt tartja fontosnak ennek az energiatakarékos szemléletnek a terjesztését a hazai közösségi autózás elindítója, a GreenGo is. A szolgáltató idén augusztusban nem csak az autózásra vonatkozóan, hanem tágabb értelemben is szeretné felhívni a figyelmet az energiatakarékosság fontosságára. Ennek érdekében a saját Facebook oldalán, játékos formában olyan tényeket oszt meg a követőivel, amelyek ismeretében ők is tudatosabb energiafelhasználók lehetnek.

Bővebben

Hazai szinten is vannak ígéretes MI fejlesztések

A mesterséges intelligencia korába léptünk, ami számos kérdést felvet – többek között azt, hogy a nagy technológiai cégek által kifejlesztett megoldásokat hogyan tudják a kisebb, akár induló startupok használni. Hazai szinten is vannak már ígéretes megoldások, amelyek az MI-t alkalmazzák, például a betegségek felismeréséhez, a növényi kártevők ellen bevetett robotoknál, a textilhulladék újrahasznosításához vagy éppen egyedi fotóadatbázis létrehozásához.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások