Petróczi Rafael

Petróczi Rafael

A Startup Online vezető újságírója, szerkesztője. Pályáját közéleti újságíróként kezdte az Azonnali hírportálnál, majd az egykori Express Innovation Agency-ben merült el a startupok világában. Lenyűgözőnek tartja le a szféra színességét és merész, kockázatvállaló magatartását. A két világ között mozogva kamatoztatja újságírói tapasztalatát és a startup-ökoszisztémáról megszerzett tudását.

Rovat: Programok, lehetőségek

Az agyi technológiákba fektet be a Newfund új alapja

Az agyi technológiákba fektet be a Newfund új alapja
#USA #Európa #Newfund #braintech
A HEKA nevet kapó alappal a Newfund célja, hogy hidat építsen az európai tudomány és az amerikai piac között, segítve az európai alapítókat az Egyesült Államokba történő terjeszkedésben.

„Az úttörő technológiák és az agyi gyógyászat metszéspontjában új piac alakul ki, amely magába foglalja a mesterséges intelligenciát, a digitális terápiákat, a fejlett képalkotást és a következő generációs biotechnológiát.”

 

Ezzel jelentette be a párizsi székhelyű, korai fázisú kockázati tőkealap, a Newfund az új speciális alapjának első zárását.

A HEKA nevet kapó alap  összesen 60 millió eurós összeggel bír, amit kifejezetten az agyi terület kutatására és az azzal kapcsolatos gyógyításra használt technológiákat fejlesztő projektek kaphatnak meg.

Mint azt a Anne-Sophie Saint-Martin partnere kifejtette, az agyi technológiai területen – hála az olyan új eszközöknek, mint az AI, a fejlett képalkotás és a biomarkerek – pont most ér el hasonló szintet a tudomány és a technológia, és az emiatt rendkívül nagy piaci lehetőségekkel kecsegtet. Hiszen a területen dolgozó tudósok hatalmas mennyiségű, új adatból dolgozhatnak, ami új összefüggések, diagnosztikai, terápiás és monitorozási megoldások sorát szüli a neurológia, a pszichiátria és a kognitív egészség területén.

 

Így a Newfund első speciális alapja körülbelül 25 olyan kezdeti, seed szakaszú, európai projekteket támogathat – egy kikötés azonban van.

A tőkeszerzés feltétele az Egyesült Államokban való terjeszkedés, aminek oka – Saint-Martin szerint – az, hogy az agyi technológiák esetében sokkal több a potenciális felvásárló és emiatt nagyobbak a növekedési lehetőségek az USA-ban, mint bárhol máshol.

Ahogyan a Newfund rávilágít: adataik szerint az agyi technológiákat fejlesztő startupok 2025-ben világszerte 4,2 milliárd eurót gyűjtöttek, amelynek 85 százalékát olyan amerikai startupoknak adták a befektetők, amelyek már rendelkeztek az amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatal (FDA) jóváhagyásával, illetve egy kezdeti amerikai páciensközösséggel. 

 

Éppen ezért

a HEKA-val a Newfund célja közvetetten az, hogy hidat építsen az európai tudomány és az amerikai piac között, segítve az európai alapítókat az Egyesült Államokba történő terjeszkedésben.

Ezzel összhangban az alapból eddig támogatott 9 vállalat közül – amelyek közt megtalálható a depresszió kezelésére videójátékterápiát fejlesztő, finn Soihtu Dtx, vagy a magzati rendellenességeket AI segítségével detektáló, francia Diagnoly – 8 már jelen van termékével/szolgáltatásával az amerikai piacon, és 2 FDA-jóváhagyást is kapott.

 

A HEKA alap feltőkésítésében egyébként olyan LP-k (limited partnerek) vettek részt, mint a francia Aurae családi iroda, vagy az úgyszint francia wellness alkalmazás, a Petit Bambou társalapítója, Benjamin Blasco.

 

NYITÓKÉP: Marjolaine Catil / LinkedIn

Olvasd el ezt is!