Hirdetés

Az agráriumra irányulhat a fiatalok figyelme

A felsőoktatás innovációban betöltött szerepéről szervez online beszélgetést a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, NAK TechLab programja keretében.

A generációváltás a mezőgazdaság egyik legnagyobb kihívása, eredményes megvalósulásához az agrárképzés modernizálására is szükség van, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) kiemelt célja, hogy segítse ezt a folyamatot. A kamara NAK TechLab programja – a Design Terminal közreműködésével – „A felsőoktatás szerepe az innovációban” címmel rendez online eseményt, ahol arról lesz szó, hogyan lehet beépíteni a képzési rendszerbe a gyakorlatorientált megközelítést, az innovációt – és hogy mindez milyen hatással lesz a szektor jövőjére.

A NAK TechLab egyetemi ötletversenye is ezt a folyamatot erősíti; a harmadik éve megrendezésre kerülő verseny a felsőoktatásban részt vevő hallgatókat – nem csak agrár szakirányon tanulókat – szólítja meg, akik innovatív ötletükkel válaszolnak az agráriumot érintő kihívásokra.

Hiszünk abban, hogy az innováció a felsőoktatási intézmények berkein belül gyökerezik.”

„Ezt a gondolatot erősítve rendezzük meg minden évben egyetemi agrárinnovációs ötletversenyünket is, hogy a fiatalok figyelmét az agráriumban rejlő lehetőségekre fordítsuk és megalapozzuk az agrárszektor jövőbeli fejlődését, a fiatalok támogatásán keresztül.” – hangsúlyozza Győrffy Balázs, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara elnöke.

A május 11-én megrendezésre kerülő beszélgetés célja, hogy a fiatalok figyelmét az agráriumra irányítsa; bemutassa, hogy a folyamatban lévő agrárképzési átalakítások milyen jövőbeli lehetőségekkel járnak. Szó lesz a jelenlegi képzési rendszer fejlesztendő területeiről, illetve a gyakorlati oktatás (például nagyvállalati duális képzések, tanműhelyek) korszerűsítéséről, valamint az innovációs és digitalizációs folyamatok integrálásról az oktatási rendszerbe.

A rendezvény időpontja: 2021. május 11., 18:00-19:00 óra

Az esemény elérhetősége: https://www.facebook.com/events/1828944960612706/

Az élő közvetítést a NAK TechLab és a Design Terminal Facebook oldalán lehet követni.

A rendezvényt megelőzően és közben egyaránt lehetőség lesz kérdéseket is feltenni a komment szekcióban.

A beszélgetés résztvevői:

  • Csányi Sándor, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke – Mezőgazdasági és élelmiszeripari befektetőként szerzett tapasztalataival és széles körű tudásával a MATE folyamatos fejlesztésén, az agrárképzés korszerűsítésén és versenyképessé tételén, továbbá a kutatás feltételeinek megteremtésén dolgozik. Az intézmény hosszú távú célja bekerülni a világ 100 legjobb agrárfókuszú egyeteme közé, ezzel támogatva a fiatalok innovációs hajlandóságát és a hazai agrárszektor fejlődését.
  • Posta Donát, a SMAPP Lab ügyvezetője és társalapítója – Két társával együtt alapította meg az agrárdigitalizációs SMAPP LAB startupot, miután részt vettek a NAK TechLab első egyetemi ötletversenyén. Annak ellenére, hogy nem agrárképzésben tanul, úgy gondolta: tudását az agrárszektorban is érdemes kamatoztatnia. A beszélgetés során elmondja, milyen kihívásokat és inspirációs forrást tartogatott számára az új terület, miért érdemes ezt az ágazatot választania ma egy fiatalnak.

A beszélgetést Győrffy Balázs, a NAK elnöke vezeti.

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben