Hirdetés

A WizzAir hisz a saját márkájában, nem osztozkodik

A Wizz Air tájékoztatása szerint nem gondolták meg magukat azzal kapcsolatban, hogy bármilyen légitársasággal partnerségre lépjenek és összekapcsolt jegyeket áruljanak. Korábban a Ryanair és az easyJet ezzel szemben már bejelentette erre vonatkozó szándékát.

Ahhoz képest, hogy a Ryanair és az easyJet is bejelentette, hogy más légitársaságokkal összefogva kapcsolt jegyeket árulnak az utasoknak, a Wizz Air hallani sem akar ilyen eshetőségről – írta a Portfólió a a ch-aviation alapján.

„Hiszünk a saját márkánkban és meg akarjuk védeni azt. Szeretnék a teljes utazási folyamat felett megtartani az ellenőrzést, ezért értékesítjük jegyeinket önállóan. Nem érezzük szükségét annak, hogy más légitársaságokkal együttműködjünk vagy járatok közötti megállapodást kössünk, mert ezek mind a saját eredményeinket rontanák” – mondta el a Pasazer.comnak még tavaly az eshetőségről Johan Eidhagen, a Wizz Air marketingigazgatója.

A Ryanair tavaly májusban jelentette be, hogy  a spanyol Air Europával kíván együttműködni és összekapcsolt transzatlanti szolgáltatásokat nyújtanak a Madrid-Bajarasi repülőtérről. Idén hasonló megállapodást jelentett be az ír fapados légitársaság az Aer Lingusszal a dublini reptéren keresztül, és úgy tudni, tárgyalásokat folytatnak kapcsolt szolgáltatásokról az Air Maltával is. Az easyJet pedig olyan légitársaságokkal van együttműködésben, mint a Norwegian, a WestJet és a Loganair.

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben