Hirdetés

A startupok újra beveszik a Bálnát

Idén már ötödik alkalommal rendezi meg a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány a főváros által támogatott legnagyobb startup rendezvényt, a Startupok Éjszakáját.

Az 5. Startupok Éjszakáján mintegy 70 startup és 30 vállalkozásfejlesztéssel foglalkozó szervezet mutatkozik majd be ezer vendég előtt. A meghívott felszólalók között van Ronan Gargan, Íroszág nagykövete, Győri Enikő, az Európai Parlament képviselője, John Parkerson, Magyarország atlantai tiszteletbeli konzulja, valamint Lorenz Gräf, a düsseldorfi Startplatz alapítója is.

A rendezvényt panelbeszélgetések nyitják:

  • Start Up Europe (európai innovációs szervezetek képviselőinek beszélgetése)
  • Budapest – Az innováció otthona (budapesti egyetemek vezetőinek beszélgetése)
  • Budapestről a nagyvilágba (magyar startupok lehetőségei külföldön)

A kiállító startupok a BVK Be Smart versenyének nyertesei, amelyek közül többen már neves nemzetközi innovációs rendezvényeken is bemutatkozási lehetőséget kaptak, például november elején a lisszaboni Web Summiton. A résztvevők számos különböző iparágat képviselnek: többek között okosparkolási és okoshotel-megoldásokkal, szőlőtermesztést optimalizáló szoftverrel, közösségi zenealkotó platformmal, hőszivattyúmenedzsment-megoldással, okos inkubátorral, strandszéffel és ígéretes ipari megoldásokkal is találkozni lehet majd az este folyamán. A Startupok Éjszakája ad helyszínt a X. Be Smart startup verseny és a Startup Europe Awards Hungary ünnepélyes díjkiosztójának is, a hivatalos programok után pedig egészen éjfélig nyitva áll a networking lehetősége valamennyi résztvevő előtt.

Idén első alkalommal az esti rendezvény kiegészítő programokkal is bővül: 13:30-15:30 között a Bölcs Várban négy szakterület – alkalmazásfejlesztés, e-egészségügy és orvosi technológia (E-Health-MedTech), pénzügyi technológia (FinTech), zene – képviselői találkoznak a Startupok Délutánja keretében, hogy előadások és panelbeszélgetések, valamint kötetlen eszmecsere formájában megvitassák a legújabb fejleményeket.

A programokon a részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött, amit ezen az oldalon lehet megtenni: http://startupokejszakaja.hu/regisztracio/

A Startupok Éjszakája Budapest Főváros, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, a Pallas Athéné Alapítványok és a HEPA Hungarian Export Promotion Agency támogatásával valósul meg.

Kik voltak 2024-ben Európa legnagyobb venture debt finanszírozói?

Tavaly igencsak felpörgött a venture debt mint egy ideális finanszírozási forma a gazdaságilag kedvezőtlenebb időkben. Mely pénzintézetek jártak élen abban, hogy kockázati hitelezéssel építsék az európai ökoszisztémát? Mutatjuk.

Bővebben

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben