Hirdetés

A metaverzum átformálja a világ működését

Az Accenture segíteni szeretne a vállalatoknak kihasználni az ebben rejlő lehetőséget, ezért elindítja Accenture Metaverse Continuum üzletágát.

„A szemünk előtt bontakozik ki az internet következő generációja, amely a digitális átalakulás új hullámát indítja el. Ez a hullám jóval nagyobb lesz az eddiginél, és mindannyiunk életét és munkáját átformálja” – jelentette ki Paul Daugherty, az Accenture technológiáért felelős csoportszintű vezérigazgatója. „A jövőképünk szerint a metaverzum egy olyan kontinuum, amely megkérdőjelezi a jelenleg uralkodó, korlátozottabb nézeteket, és rávilágít arra, miért kell a vállalatoknak most cselekedniük azért, hogy nehogy olyan világban találják magukat, amelyet mások terveztek mások számára.”

A jelentés elkészítéséhez az Accenture 35 ország 23 iparágának több mint 4600 üzleti vagy technológiai vezetőjét kérdezte meg. A jelenlegi – még korai szakaszban – a vezetők 71%-a gondolja úgy, hogy a metaverzum pozitív hatást fog gyakorolni vállalatára, míg 42% egyenesen áttörő vagy gyökeresen átalakító változásokra számít.

„A metaverzumhoz kapcsolódó képességek területén vezető szerepet töltünk be, eddig 600 szabadalmat nyújtottunk be, és több mint egy évtizednyi tapasztalattal rendelkezünk” – tette hozzá David Droga, az Accenture Interactive vezérigazgatója és kreatív elnöke. „Új üzletágunk ötvözi ezeket a képességeket az Accenture Interactive kreatív erősségeivel, az innovációs és alkotói csoportjaink pedig új alkalmazásokat vezetnek be a metaverzum decentralizált környezetében.”

Az Accenture saját metaverzumot is fenntart the Nth floor néven, ahol a vállalat munkatársai részt vehetnek az új alkalmazottak eligazításán, bekapcsolódhatnak a tanulásba, vagy találkozhatnak és szocializálódhatnak csoporttársaikkal. A vállalat arra számít, hogy ebben a pénzügyi évben legalább 150 ezer új munkatárs tölti első munkanapját a metaverzumban.

„Ahogy egyre inkább elmosódik a határ az emberek fizikai és digitális élete között, a vállalatoknak mielőbb meg kell ragadniuk a kínálkozó lehetőséget, és be kell kapcsolódniuk a felelős metaverzum kiépítésébe – kezelve a bizalom, a fenntarthatóság, a személyi biztonság, az adatvédelem, a felelős hozzáférés és használat, a sokszínűség problémáit. A ma megtett lépések és a most meghozott döntések alapozzák meg a jövőt” – fogalmazott Paul Daugherty.

Biás Csongor: Nyitott kapukat döngetünk az Európai Bizottságnál a startupok páneurópai szabályozásáról

Amivel az EU döntéshozói a leginkább segíthetnék az európai startupszcénát, az egy ökoszisztémára szabott, páneurópai jogi entitás megteremtése lenne – na meg az, ha a megvalósításra is odafigyelne az EU. Hol áll most az ezt a szabályozást a zászlajára tűző EU Inc kezdeményezés, és kiket kell még meggyőzni ennek fontosságáról? Többek között erről kérdeztük Biás

Bővebben

Marketingesek, szemetek a STRT-ra vessétek!

Azt tapasztalom a hazai ökoszisztémában, hogy a szereplők döntő többsége önmagáról zeng dicshimnuszt, ha elér valamit, miközben a probléma, amit megold, olcsó díszletté silányul. Balogh Petyáék viszont pont fordított logika mentén gondolkodnak a PR-ról és a marketingről.

Bővebben

Balogh Petya: Amerika lábon lőtte magát a vámháborúval, és ebből az európai startupszektor rengeteget profitálhat

A STRT vezérigazgatója szerint a Donald Trump vezette USA pont azt az előnyét építi le a vámpolitikájával, ami őt a világ legerősebb gazdaságává tette. Ez lehetőséget teremt nemcsak arra, hogy az európai cégek a kihulló szereplők helyébe lépjenek, hanem arra is, hogy az EU nagy lépéseket tegyen a digitális és innovációs függetlenedés útján. A Startup

Bővebben

Randizz a leendő befektetőddel a NAK TechLab eseményén!

Az agrár startupok rapid randikon beszélgethetnek a hazai társaságok képviselőivel, azonnali visszajelzéseket kaphatnak egyszerre több kockázatitőke-befektetőtől, és akár a soron következő befektetési körükhöz vezető lépéseket tehetnek. Jelentkezési határidő: április 27.

Bővebben