Hirdetés

A kozmetikai márka bízik a női vállalkozókban

2019-ben immár hatodik alkalommal indult útjára Európa-szerte a Women Startup Competition versenysorozata. A nemzetközi verseny idei fő partnere az AVON, mely alapítása óta, több mint 130 éve támogatja a nők önmegvalósítását, vállalkozói szellemét és jólétét.

Europában a női startupok aránya kevesebb, mint 27%, a női befektetők pedig mindössze 7%-ban vannak jelen az üzleti életben. A Women Startup Competition egyik alapvető célja, hogy inkubátor programján keresztül Európa-szerte támogassa és összehozza a női vállalkozókat, valamint növelje a jelenleg igen alacsony arányukat az üzleti szférában. Ennek köszönhetően az elmúlt négy évben többezres közösséget hozott létre, több mint 200 vállalkozót mentorált, melyek közel negyede jutott tőkéhez a verseny segítségével.

Az AVON, a nők vállalataként támogatja a szépségipari befeketéseket, így a mostani partnerség révén is abban bízik, hogy a női startupok teljesen új generációjának létrejöttét és működését tudja ösztönözni.

A szépség-kategória támogatójaként nem csupán a nevezések elbírálásában és a díjazott startupok kiválasztásában vesz részt a vállalat, hanem a kategória nyertesét egy személyre szabott mentor program révén pártfogolja, illetve segédkezik jövőbeli lehetséges együttműködések létrehozásában, az ötlet vagy a márka üzleti alapokra helyezésében.

Nagy örömünkre szolgál, hogy a verseny támogatójaként idén részesei lehetünk a Women Startup Competition-nek, akikkel küldetésünket illetően teljes az összhang; a nők vállalkozói szellemének, önmegvalósításának elősegítése és a társadalom számára előnyös innovációk ösztönzése.

Egyértelműen látszik, hogy amennyiben lehetőséget teremtünk a nők számára, ez a családjuk, a közösség és az egész társadalom számára is előnyös hatással lesz.

Ez a partnerség nem csupán abban nyújt segítséget számunkra, hogy még több nőt támogassunk üzleti törekvéseiben, hanem a küldetésünkkel összhangban lehetőséget biztosít arra is, hogy új ötletekkel bővítsük innovációs programunkat. Ez lehetővé teszi, hogy korai fázisban fedezhessünk fel ígéretes, új szépség innovációkat, amelyek a későbbiekben kecsegtetőek lehetnek globális tanácsadói, illetve vásárlói hálózatunk számára” – nyilatkozta Radeczky Zoltán, az AVON Magyarország ügyvezető igazgatója.

A verseny magyarországi fordulóját április 24-25-én rendezik meg Budapesten. A többi fordulóhoz hasonlóan az eseményen a legalább 50%-ban nők alkotta, vagy női vezetővel rendelkező startupok lehetőséget kapnak arra, hogy mentoráláson vegyenek részt, növelve a vállalkozásukkal kapcsolatos befektetési hajlandóságot, majd ezt követően a szakmai zsűri előtt prezentálják vállalkozási ötleteiket, terveiket. Az első helyezett továbbjut a Londonban megrendezésre kerülő döntőbe. A Women Startup Competition budapesti elődöntőjére április 21-ig várják a női startupok jelentkezését a szervezők.

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben