A klímaváltozástól és a kiberbűnözéstől is félnek a cégvezetők

A gazdasági válságtól nem, de a klímaváltozástól nagyon is tartanak a nemzetközi nagyvállalatok vezetői. Ugyanakkor fenyegető számukra a technológiai változás és a kiberbűnözés is. A startupoknak is szerepe lehet ezek feloldásában a a KPMG 2019-es cégvezetői felmérése szerint.

Robert Stöllinger, a KPMG magyarországi vezérigazgatója a kutatást bemutató budapesti sajtótájékoztatón szerdán megjegyezte, hogy a válaszadók ugyanazokat a kihívásokat nevezték a legfontosabbnak, mint tavaly, ám ezek sorrendje módosult.

A klímaváltozás a 2018-as felmérésben még csupán a 4. helyen szerepelt a növekedést fenyegető tényezők között, a tavaly első helyen említett kereskedelmi háborúk pedig idén a harmadik helyre estek vissza. A technológiai változások a harmadik helyről a másodikra jöttek föl a veszélyek sorában, a digitális bűnözés a másodikról a negyedik helyre esett vissza idén. A céges működési kockázatokat 2018-ban és 2019-ben egyaránt az 5. legfontosabb kihívásként értékelték a megkérdezettek.

A növekedési kilátásokat az amerikai cégvezetők ítélik meg a legkedvezőbben, a derűlátók aránya 52 százalékról 87 százalékra nőtt a tengerentúlon tavaly óta. Más kontinenseken viszont, így többek között az európai országokban is többnyire visszafogottabbak a vállalati várakozások 2018-hoz képest.

A válaszokból kiderül, hogy a cégek 84 százaléka nyitott a vezetés átalakítására, hogy javítsa a vállalat működését, 68 százalékuk pedig új technológiák beszerzésével készülne a digitális környezet változásaira.

Robert Stöllinger  szerint a visszajelzések azt mutatják, hogy felértékelődött a rugalmasság, az alkalmazkodóképesség szerepe, tehát egy vezetőnek szükség esetén a vállalat szervezeti felépítését, működését egyaránt át kell értékelnie és alakítania.  A cégméret ugyanakkor – mint mondta – egyre kevésbé elsődleges,

a kisebb cégek és startupok sokszor eredményesen szakítanak ki maguknak értékes részeket a nagyvállalatok értékláncaiból.

Ezzel párhuzamosan a vállalatok felvásárlási stratégiája is módosult, egyre inkább azért vesznek cégeket, hogy új szervezeti kultúrát szerezzenek – tette hozzá.

A vezérigazgató a cégvezetői visszajelzések alapján úgy látja, hogy a technológia kiszámíthatatlanul gyors átalakulása a legjelentősebb kihívások egyike. Véleménye szerint ugyanakkor a munkahelyeket nem veszélyezteti, inkább kiegészíti és javítja az emberi munkaerő hatékonyságát.

Kovács Csaba energetikai tanácsadó a felmérésre utalva hangsúlyozta, hogy a klímaváltozás jelentősége nem új körülmény a vállalatok számára, működésüket az energiahatékonysági előírások, a károsanyag-kibocsátás és a fenntarthatóság előírásai már eddig is jelentősen meghatározták. A környezetvédelmi intézkedéseket ennek ellenére a közvélemény többnyire a politika döntéshozóitól várja, miközben a gazdasági élet szereplői és a társadalom vállalásai ennél is fontosabbak – fogalmazott. Bár a környezetvédelmi keretek kétségtelenül az állami szabályozástól függvényei, a szakértő szerint a vevői igények változása, a fenntartható termékek iránti kereslet erősödése a legerősebb fenntarthatósági ösztönző a cégek számára.

A KPMG 1989-ben nyitotta meg budapesti irodáját. A könyvvizsgáló, üzleti és adótanácsadó társaság Magyarországon több mint 1400 munkavállalót, világszerte pedig összesen csaknem 200 ezer munkavállalót foglalkoztat, és több mint 150 országban nyújtanak szolgáltatásokat. 2019-es cégvezetői felmérésük januárban és februárban készült 1300 cégvezető megkérdezésével. A kutatásban amerikai, angol, ausztrál, francia, holland, indiai, japán, kínai, német, olasz, és spanyol vállalatok vettek részt.

 

A magyarok elégedettek az internet sebességével

Alapjában véve elégedettek a magyarok a vezetékes internet sebességével, ha mégis panaszkodnak, akkor legtöbben az otthoni vezetékes internetes telefonálással, a videotelefonálással és az online filmnézéssel voltak elégedetlenek az NMHH elemzése szerint. Az otthonokban kialakított wifi hálózatokra az esetek több mint 40 százalékában három vagy annál is több eszköz kapcsolódik.

Bővebben

11 millió dollárt kapott a magyar járműkommunikációs startup

A Forbes listája szerint is ők az egyik legforróbb magyar startup, és már pedzegették egy ideje, hogy a következő körben a tengerentúlra eveznek befektetésért. Nos így lett: 3,2 milliárd forintnyi bizalmat szavaztak nekik, arról nem beszélve, hogy komoly networkre és háttértudsra is szert tettek a befektetőik által. Dübörög a Commsignia!

Bővebben

Okosotthon fejlesztésen dolgozik az LG

Az LG Electronics (LG) és az IoT- és okosotthon-megoldásokat kínáló LUMI United Technology szándéknyilatkozatot írt alá. A két vállalat célja egy olyan ökoszisztéma létrehozása, amely az eszközök alapszintű irányításán túlmutatva még teljesebb otthoni IoT-környezetet biztosít a felhasználók számára.

Bővebben

Korszerüsítették a magyar egyetemek informatikai rendszereit

Közel 4 milliárd forintos EU-projektnek köszönhetően a felsőoktatási intézmények hatékonyabban tudnak működni, ugyanis korszerű informatikai rendszert vezettek be 15 intézményben. A projektnek köszönhetően hatékonyabbá válhat az intézményirányítás, így a kutatási és innovációs potenciáljuk is nőhet.

Bővebben

Majdnem százer magyar használja már a Revolutot

A londoni központú pénzügyi céget a nagybankok alternatívájaként hívták életre 2015-ben, az utóbbi időben pedig egyre dinamikusabb az organikus növekedése. Ma már 29 valutaalszámla érhető el, és 150 különböző devizában lehet egyszerűen, zökkenőmentesen fizetni, átváltani valós bankközi árfolyamon.

Bővebben

Ezekkel a startupokkal dolgozik együtt az IKEA

Sok más nagyvállalathoz hasonlóan a svéd bútorgyártó is örömmel kihasználja a fiatal, innovatív vállalkozásokban rejlő potenciált. Novemberben indult pályázatra több mint 1100 pályázat érkezett be, összesen 62 országból. Az IKEA a nyár során lezajlott Demo Day keretében mutatta be ígéretes startupjait.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások