Hirdetés

A kínai turisták közel 400 ezer forintot költenek fejenként Magyarországon

Éppen ezért a kínai turisták kiszolgálása kiemelt szempont a bankok számára is. Az Alipay Europe, a kínai mobilos fizetési rendszer már több európai országban megjelent az elmúlt két évben – most hazánkba is megérkezett, partnere az UniCredit lesz.

Az együttműködés célja, hogy a kínai turisták az otthon megszokott módszerekkel, alkalmazással vásároljanak és vegyenek igénybe szolgáltatásokat.

A Magyar Turisztikai Ügynökség szerint 2017-ben 178 ezer kínai turista látogatott Budapestre. Ezzel az ország bekerült a forrásorszátok top tízes listájába. Az ide látogatók száma dinamikusan növekszik. 2018. első félévében már 140 ezren érkeztek, így biztos, hogy a tavalyi rekodr meg fog dőlni idén.

Az átlagos kínai turista 1400 dollárt (mintegy 390 ezer forintot) költ Magyarországon.

Ez magasabb, mint a kínai turisták átlagos, külföldi kiadásai a Ctrip utazási iroda szerint.

Az UniCredit ismerős választás lehet az Alipay Europe számára. A tavalyi olaszországi Alipay bevezetésben is ez a pénzintézet volt a kínai fizetési megoldás partnere. A bank tervezi, hogy a többi olyan országban is elérhetővé teszi ezt a mobilos fizetési módszert, ahol fiókokat üzemeltet.

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben