Hirdetés

A havi rezsiköltségnek megfelelő összeget költjük el szórakozásra?

Ugyan mindannyian szeretünk szórakozni, de a statisztikák arról tanúskodnak, hogy finanszírozni csak felelőtlenül tudjuk az élet élvezetét, s a társasági életre fordított kiadásokkal sokszor még felnőttként is elfelejtünk számolni. Pedig közel annyit költünk szórakozásra, mint a havi villany, víz és gázszámlákra.

A K&H ifjúsági index felmérése szerint a pályakezdő fiatalok számára a 3 legfontosabb tényező között szerepel a szórakozás és az élet élvezete. A középiskolás és egyetemista korosztályra általában jellemző, hogy azonnali választ szeretnének a szükségleteikre, igényeikre, és ez a szórakozásra is igaz.

A  kiadásokat sokszor még felnőttként is hiányosan gondoljuk végig, könnyen beadjuk a derekunkat egy hirtelen jött programötletnek. Ennek költségei így közel megegyeznek a havi számlákra fordított összegekkel.

Így ahhoz, hogy ne érjen minket meglepetés a hónap végén, bizony ezzel is számolnunk kell, emellett azt sem szabad elfelejteni, hogy szülőként ezekről a szokásokról is mintát adunk gyermekeinknek.

Ahogy listát írunk a bevásárlásokról, végiggondoljuk bevételinket és állandó kiadásainkat, azt is meg kell mutatnunk a gyerekeknek, hogy a szórakozásra, kikapcsolódásra szánt költségekkel is kalkulálniuk kell ahhoz, hogy a költségvetés egyensúlyban maradhasson. Hogyan lehet gyerekkorban megalapozni azt a pénzügyi tudást, ami felvértezi őket arra a helyzetre, hogy felnőttként majd tudatosan kezeljék pénzügyeiket, lehetőségeikhez mérten döntsenek? K&H Vigyázz, kész, pénz! pénzügyi vetélkedő szervezői szerint, ha a következőkre odafigyelünk, már jó úton járunk, ahhoz, hogy gyermekünk felnőttként még tudatosabban kezelje pénzügyeit.

Ne mondj le semmiről, csak priorizálj

A kikapcsolódásról és az élményekről persze senki sem szeretne lemondani, így szülőként érdemes megtanítani ennek helyes módját a kicsiknek. Gondoljuk végig együtt, hogy az adott hónapban milyen programokon szeretnénk részt venni, és persze azt is, hogy erre mekkora összeget tudunk fordítani.  Kérjük meg a gyereket, hogy számolja ki, hogy ez mennyibe fog kerülni. Állítsunk fel fontossági sorrendet, arra az esetre, ha a költségvetésünkbe nem fér bele minden, amit elterveztünk.

Gyerkmekkori edukáció

A zsebpénz egy jó eszköz arra, hogy a gyerek biztonságos keretek között, a saját bőrén tanuljon meg bánni a pénzzel. Vetítsünk előre neki hosszú és rövid távú célokat. Mi az, amit szeretne később megvenni? Mire jut pénze, ha most mindet elkölti, ahogy a kezébe kapja? Jó, ha ebben irányt mutatunk, együtt gondolkodunk, de a döntést bízzuk rá!

 

Színház csupán, amit sok nagyvállalat csinál innováció címén – ezen akar változtatni a STRT egy új szolgáltatással

A nagyvállalati innovációs tanácsadás célja, hogy az érintett szereplőket edukálja a kíváncsiságot és kísérletezést elősegítő, a kemény KPI-okat mellőző, fenntartható vállalati kultúra kialakítására, és a gyakorlatban is erősítse az ügyfél innovációs képességeit. A STRT által szervezett háttérbeszélgetésen jártunk.

Bővebben

Így szegmentálódik a kockázatitőke-piac a mesterséges intelligencia finanszírozásában

Az alapmodellek fejlesztésének finanszírozása annyira költséges, hogy csak a dollárszázmilliókat erre költő VC-ket találjuk meg a befektetői listában. Ez azonban nem jelenti, hogy a kis- és közepes méretű VC-k kimaradnak az AI-bummból – mutat rá a PitchBook elemzése.

Bővebben