Hirdetés

A depresszióra nyújt megoldást a legjobb női startup

November végén Londonban már hatodik alkalommal rendezték meg a Women Startup Competition eseménysorozatot, melynek döntősei közül az idei évben a szakmai zsűri a depressziót kezelő biotech Genetika+ csapatát választotta ki győztesnek. 

Őt követtek a klímaváltozási előrejelzéseket generáló PlanA.Earth GmbH  platform, ahol az egyes tevékenységek hatékonyságát lehet folyamatosan monitorozni. Illetve harmadikként az AMB Technology akik az általuk generált mesterséges intelligenciával felruházott kognitív platformot hoz létre, amely az emberi test számítógépes látás útján történő felismerésére, felépítésére és mérésére szolgál, összpontosítva az emberek biztonságára és a mérési adatok mindenkori hatékonyságára.

Avon különdíjas lett Jennifer Young – a rák ellen küzdőknek készített bőrápoló és kozmetikai cikkeivel.

A cseh, orosz, német, osztrák, magyar, román és lengyel fővárosokban szervezett elődöntők mellett idén először Izrael és Spanyolország is vendégül látta a rendezvényt.

“Az elmúlt évek alatt beigazolódni látszik a versenysorozat létjogosultsága hiszen idén már a 6. szezont zártuk. Az azonban látszik, hogy ezek az ötletek és kezdeményezések nem tudnak működni nagyvállalati összefogás és támogatások nélkül.”

„A “kis zebra” startupoknak szükségük van a nagy corporate partnerekre a sikeres piacra lépéshez és piac szerzéshez. Nagyon szerencsésnek érezzük magunkat, hogy az Avon Globál mint partnerünk szintén látja azokat a pozitív tendenciákat, amelyekkel évre évre segített nekünk, hogy egy budapestről induló segítő kezdeményezés egy európai támogató eseménysorozattá nőhette ki magát.” – mondta Müller Tamás a Women Startup Competition alapítója.

Rekordszámú, több mint 340, tehetséges női startup csapat jelentkezett az idei Women Startup Comptetitionre,

amelynek utolsó állomása a Demo Day esemény volt, amit  Londonban a Mintel House rendezvény helyszínén kerül sor. Ekkor a csapatok lehetőséget kaptak arra, hogy röviden bemutassák ötletüket a befektetők és az érdeklődő közönség előtt, valamint sor kerül a nyertes kiválasztására is.

Az idei év versenysorozatát döntőjét az Avon, HiVentures, a Mintel és Department of International Trade British Embassy támogatta.

“A WSC missziòja, hogy programjai segîtsègèvel segîtse a nôi startup founderek èrvènyesülèsèt.”

„A kockàzati tôke mindössze kb. 2%-a megy nôi alapîtàsù startupoknak. Komplex problèma, de elsôsorban ott gyökerezik, hogy mèg kevès a nôi alapîtàsù startup, nehezen èrvènyesülnek, kevèsbè làthatòak. Programjainkkal azt pròbàljuk meg bemutatni, hogy màrpedig vannak fantasztikus nôi startupok, îgy nem lehet több kifogàs. A diverzitàs a tech, innovàciò terèn mindannyiunk èrdeke. Szociàlis ès üzleti szempontbòl is.” – mondta Veidner Alexandra a Women Startup Competition igazgatója.

A kiválasztásnál és a jelentkezések elbírálásánál számos szakmai szempont mellett feltétel volt, hogy a csapatokat legalább 50%-ban női tagok alkossák.

A döntős csapatok között a legkülönbözőbb területek képviselői is helyet kapnak, úgy mint az crypto funkciókat összesítő és segítő Etoshi ernyőrendszer, a jövő freelancer HR rendszerét bemutató magyar work.buzz vagy az aktív-szén alapú dezodort gyártó  PiperWai csapata.

A döntős csapatok:

A magyar mellett a holland tőzsdét is célba vette az OXO Technologies Holding

Az OXO célja, hogy már ne csak egy befektető legyen, hanem régiós szinten meghatározó, professzionális alapkezelő, és ennek részeként nemcsak a Budapesti Értéktőzsde Standard kategóriájában, hanem a holland Euronext – Amsterdam tőzsdén is tervezi részvényei bevezetését.

Bővebben

Mozdítsuk előre Európa 2,95 billió eurós technológiai ökoszisztémáját! – ezért gyűlnek össze a szereplők az első GITEX EUROPE expón

A North Star Europe a GITEX EUROPE x Ai Everything, a régió legnagyobb technológiai, startup és digitális befektetési rendezvényének részeként debütál. Az eseményen 750+ startup, 600+ befektető és a startup-ökoszisztéma globális szereplői találkoznak.

Bővebben

A nyár végéig nem érdemes számítani a Klarna IPO-jára

A nyilvános piaci bevezetéshez a fintech unikornis szeretne még nagyobb támogatást és lendületet látni – a cég IPO-terveire rálátó források szerint. Mindeközben a Klarna vezérigazgatója elismerte: kicsit túltolták az AI-alapú költségcsökkentést, és újra humán munkaerőt kell keresni.

Bővebben

Először finanszíroz kifejezetten európai alapokat az USA egyik legnagyobb alapok alapja, az Adams Street Partners

A 270 millió eurós összegből nagy szereplők általános alapjai és akár egyszemélyes mikroalapok is részesülhetnek – a lényeg a szakértelem, és hogy az alapokon keresztül a legjobb alapítókat tudja finanszírozni a világszinten jegyzett fund of funds.

Bővebben

Oszkó Péter: Ideje lenne Európának ráébrednie arra, hogy önállóvá kell válnia a technológiai és tőkepiacon

Az OXO Holdings vezetője szerint Európának megvan a képessége arra, hogy fel tudja használni az erőforrásait egy önálló, európai piac felépítésére, ahelyett, hogy hagyja az USA-nak és Kínának, hogy ők vegyék hasznát az itteni kapacitásoknak. Sőt, az USA-ban éppen kidurannó AI-lufi arra világít rá, hogy nem mindig az amerikai piacokra kell pakolnia a megtakarításokat. Interjúnk

Bővebben

Eladta a Sanofi a fogyasztói egészségügyi üzletága, az Opella 50 százalékos részesedését

Az eladás nem volt zökkenőmentes, az erős politikai ellenérzéseket váltott ki. A Sanofi végül úgy tudta amerikai vevőnek adni az Opella részvényeinek felét, hogy garanciákat vállalt a francia termelés fenntartására, és beengedte a francia állami befektetési bankot is a tulajdonosi körbe.

Bővebben

Az európai mesterséges intelligencia globális lendületet kap az első és legnagyobb technológiai, startup- és digitális befektetési eseményen

A GITEX EUROPE x Ai Everything a berlini bemutatkozására készül, miközben befolyásos vezetők és döntéshozók irányoznak elő határokon átnyúló, merész technológiai partnerségeket, a tőkéhez való hozzáférés bővítését és a mesterséges intelligencia gazdaságának felgyorsítását.

Bővebben