Hirdetés

60 millió eurós befektetést kapott a DoDo

Eddigi legnagyobb befektetéséről számolt be az e-commerce szektor számára adatvezérelt, mesterséges intelligencián alapuló kiszállítási megoldásokat kínáló cseh DoDo Group. Daniel Křetínský, az EC Investments vezetője és a J&T Capital Partners alapítója, Patrik Tkáč által irányított befektetők 60 millió eurós, B sorozatú tőkebevonással növelték kisebbségi részesedésüket Michal Menšík logisztikai vállalatában. Menšík V-Sharp elnevezésű befektetési csoportja továbbra is többségi tulajdonnal rendelkezik a vállalatban. A befektetés célja a dinamikusan fejlődő cseh DoDo nemzetközi terjeszkedésének felgyorsítása, s ennek nyomán éves forgalmának megduplázása.

A cseh startup erősíteni kívánja jelenlétét a kiemelten fontos németajkú régióban, emellett további piacra lépéseket tervez több dél-európai országban, és jelenlegi piacain is meg kívánja őrizni piacvezető pozícióját az utolsó két kilométeres futárszolgáltatások terén. A forrásokból emellett a DoDo saját adatvezérelt logisztikai platformján is további fejlesztéseket végeznek.

A tavalyi év során a DoDo csaknem megduplázta éves forgalmát, ezzel a vállalat először közelítette meg a 40 millió eurós árbevételt. Az okoslogisztikai megoldásokat kínáló cég 2021-ben hét európai országban kétezer fő feletti futárállományával több mint 4 millió küldeményt kézbesített. A DoDo idei célja, hogy éves forgalmát mintegy kétszeresére, 80 millió euróra növelje, amelyhez a vállalat elvárásai szerint a nemzetközi jelenlét is hozzájárul majd.

A Daniel Křetínský és Patrik Tkáč által vezetett befektetői kör a következő két év során 60 millió eurós befektetése révén növeli kisebbségi részesedését a DoDoban a Rockaway Capital befektetési csoportot is magában foglaló MFresh Holdingon keresztül. Daniel Křetínský – ügyvéd és üzletember – a Forbes magazin szerint 2021-ben a harmadik leggazdagabb cseh volt. Křetínský TF1 francia televíziós csoport részvényese, valamint az Elle női magazin résztulajdonosa. Patrik Tkáč befektetővel közösen a Royal Mail brit postai és logisztikai konszern részvényeinek mintegy 20 százalékát birtokolja.

A DoDo többségi tulajdonosa továbbra is a DoDo Group vezérigazgatói pozícióját betöltő Michal Menšík irányítása alatt álló V-Sharp csoport marad. A DoDo a pénzügyi forrásokat operatív és értékesítési csapatok kiépítésére fordítja, elsősorban a nyugat- és dél-európai piacokon. A vállalat célja, hogy hosszú távon megőrizze pozícióját a három legnagyobb európai utolsó két kilométeres logisztikai szolgáltató egyikeként.

„Nagy lehetőség számunkra a DoDonak nyújtott befektetés, mert a vállalat érdekes és innovatív módon ötvözi az utolsó két kilométeres logisztikát a kiskereskedelemmel, olyan területekkel, amelyekbe az EP Corporate Groupon belül jelentős összegeket invesztálunk. A DoDo szakértelmének és széleskörű portfóliónknak köszönhetően biztos vagyok benne, hogy a jövőben még több, hasonlóan izgalmas közös projektekben tudunk majd együttműködni” – mondta Branislav Miškovič az EC Investments képviselője.

A nemzetközi terjeszkedés mellett a forrásokat a DoDo saját, adatvezérelt logisztikai platformjának továbbfejlesztésére fordítják, amely az útvonaltervezés és a flotta járműveinek optimális kihasználtsága mellett lehetővé teszi a végfelhasználókkal történő kommunikációt is. A GAIA logisztikai platform központi szerepet tölt be a vállalat pontosabb kereslet-előrejelzési és a fenntarthatóbb logisztikai modellekre vonatkozó technológiai innovációiban is, mint például a szállítmányok üzletágak szerinti, városon belüli mikrozónákba sorolása. A DoDo már több tízmillió eurót fektetett a GAIAI platform fejlesztésébe.

„A DoDo startupként indult, de mára a maga területén bajnokká nőtte ki magát. Nem titok, hogy továbbra is Európa első számú üzleti ligájához szeretnénk tartozni. Kiemelkedő szolgáltatást nyújtunk ügyfeleink részére, amellyel még a legnagyobb és legmagasabb elvárásokat támasztó multinacionális kiskereskedelmi láncok is elégedettek. Technológiai előnyünk és működési képességeink révén Európa-szerte képesek vagyunk megváltoztatni az utolsó két kilométeres kiszállítás korábbi szabványait. Úgy gondolom, hogy ambiciózus céljaink eléréséhez a lehető legjobb partnereket választottuk, akik széleskörű tapasztalattal rendelkeznek egy páneurópai vállalkozás felépítésében” – mondta Michal Menšík, a DoDo Group vezérigazgatója.

Örülhetünk-e egyáltalán a Klarna tőzsdére lépésének?

A svéd BNPL-bajnok jobb időket is látott, mint most, a tőzsdére vezetés megkezdésekor. Ezt tükrözi a visszafogott értékelési célja, ami mögött az európai piacok rossz megítélése húzódhat, valamint az is, hogy a tervezett értékelés meg sem közelíti az unikornis pár évvel korábbi értékelését.

Bővebben

Összefogott az európai ökoszisztéma a következő európai sikersztorik megszületéséért

A Europe Project névre keresztelt kezdeményezés célja, hogy komplex segítséget nyújtson a tehetséges fiatal vállalkozóknak, és megmutassa a világnak: Európa még mindig képes globálisan meghatározó startupokat építeni.

Bővebben

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben