Hirdetés

4 dolog, amit tudnod kell, ha kockázati tőkebefektetést szeretnél

A hagyományos hitelezés mellett egyre népszerűbbnek számít a kockázati tőkebefektetés a kis- és középvállalkozások körében, sokan azonban nincsenek pontosan tisztában az ezen finanszírozási forma igénybevételéhez szükséges tudnivalókkal. A K&H szakértői ezért összegyűjtötték azokat a legfontosabb pénzügyi fogalmakat, amelyek megmutatják a vállalkozás sikerességét és egyben alapját képezik a kockázati tőkebefektetők döntésének.

Ma már egyre több alkalma adódik a vállalkozásoknak, hogy a cégük finanszírozásához kockázati tőkebefektetést vegyenek igénybe; azonban sok esetben nincsenek tisztában azzal, hogy pontosan mivel is jár ez a lehetőség. A kockázati tőkebefektetés mint finanszírozási forma, a hagyományos hitelezési konstrukció alternatívája, mely az innovációs fejlesztések gyors végrehajtásához jól passzoló start-up üzleti modellben működő vállalkozások között népszerű és az ún. üzleti angyalok megjelenésével vált elérhetővé. Az üzleti angyal egy korai kockázati tőkebefektető, olyan magánszemély, aki saját megtakarítását közvetlenül fekteti be úgy, hogy tõkeemeléssel szerez részesedést a vállalkozásban. Emellett jellemzően szellemi tőkéjével, azaz üzleti tapasztalatával, kapcsolati hálójával is segíti a vállalkozást céljai elérésében. A befektetési döntésnél a cég múltbéli teljesítménye mellett a jövőbeli potenciális fejlődését is mérlegeli, de a vezető szakmai tapasztalata, a csapat tudása, sőt, a csapatmunka dinamikája is számít.

„Tudni kell helyén kezelni a tőkebevonást, ami önmagában nem lehet cél, hiszen nem ingyen pénzt kapunk.

Egy vállalkozásnak el kell fogadnia, hogy a befektető társtulajdonos lesz, és adott esetben aktívan részt vesz a cég életében, irányításában.

A tőkebevonás drága eszköz, amivel, ha ügyesen bánunk és jól használjuk, akkor segíthet a valódi célunk elérésében” – foglalta össze tapasztalatait Balogh Péter, a Cápák között műsor egyik befektetője.

„Ha cégünk további fejlesztéséhez új befektetőket szeretnénk találni, akkor nem elég csupán egy jó ötlettel vagy egy új, innovatív termékkel, szolgáltatással előállni, hanem azt is be kell mutatni a szakembereknek, hogy pénzügyileg átgondolt, jövedelmező tevékenységet folytatunk. Mind banki, mind kockázati befektetői oldalról megvizsgálják a cég árbevételét, jövedelmezőségét, tőkeellátottságát és a beruházás megtérülését, de vannak olyan területek, például a cégérték számítása, amely csak a kockázati tőkebefektetésnél számít. Éppen ezért összegyűjtöttük azokat a legfontosabb fogalmakat, amelyekkel tisztában kell lennünk és meg kell értenünk, mielőtt kockázati tőkebefektetőt keresünk” – mondta el Kökény Roland, a Cápák között versenyzőit mentoráló K&H Bank kkv szegmens marketing vezetője.

árbevétel: Az árbevétel vagy másnéven forgalom, az értékesített termékek vagy szolgáltatások ÁFA nélkül számított ellenértéke. Megmutatja, hogy milyen volumenű cégről beszélünk, évi alakulásából pedig lehet következtetni arra, hogy az adott vállalkozás hol tart éppen az életciklusában. Az árbevételnek a pénzügyi tervezésnél van jelentősége, amikor megbecsüljük, hogy egy adott termékből mekkora mennyiséget, milyen áron fogunk eladni. A bevételek mellett azonban a fix és a változó költségeket is számba kell venni, mivel ezek fedezése a vállalkozás működésének feltétele.

profit: A profit, más néven nyereség vagy haszon, az árbevétel és a költségek különbözete. Amennyiben ez egy pozitív szám, akkor a cég nyereségesen működik, vagyis profitot termel. A kockázati tőkebefektetés egyik legfontosabb döntési tényezője, hogy mekkora a vállalkozás profittermelő képessége, hiszen ez a tőkebefektetés megtérülésének egyik lehetséges forrása.

megtérülés: Egy befektető számára kulcsfontosságú, hogy az a projekt, amire pénzt ad, lehetőleg minél hamarabb, hozammal együtt megtérüljön, mely a vállalkozónak is érdeke. A megtérülés egyik lehetséges módja a cég működésének profitja, aminek alapfeltétele, hogy a cég bevételei meghaladják annak költségeit. A másik lehetséges módja pedig az exitálás, amikor a társaságban fennálló részesedésüket eladják a befektetők. Ez történhet például oly módon, hogy egy új befektető a régit kivásárolja, vagy a cég tulajdonosa vásárolja ki a befektetőt.

cégérték: a tőkebefektetők megnyeréséhez tisztában kell lenni a vállalkozás cégértékével is, mely segít meghatározni, hogy mekkora tulajdonrész eladása lehet indokolt a kockázati tőkebefektető számára. Egy cég értékét több tényező határozza meg. Meg kell vizsgálni, hogy mekkora saját tőkéje van, milyen a jelenlegi és a jövőbeli profittermelő képessége, vannak-e egyéb értéknövelő vagy kockázati tényezők.

Közel 19 milliárd hektoliternyi szennyezett víztől óvta meg a közösségeket a globális vállalat

A Xylem globális víztechnológiai vállalat megoldásai 2021-ben több mint 18,93 milliárd hektoliternyi , az árvizek nyomán érkező, szennyezett víztől mentették meg a közösségeket  – derül ki a vállalat éves Fenntarthatósági Jelentéséből. A társaság jelentős előrelépést ért el karbonlábnyoma csökkentésében is, az üvegházhatású gázkibocsátási intenzitása 12 százalékkal mérséklődött, a vízfelhasználása pedig 22 százalékkal csökkent 2019-hez képest.

Bővebben

Minden, amit egy startupnak tudnia kell a Term Sheetről

Nagyon sok seed fázisban (már rendelkezik valamilyen bevétellel vagy validációval) lévő startupnak álma, hogy kapjon egy term sheetet (indikatív árajánlatot) egy kockázati tőke alaptól. Itt a befektetési összeg már általában minimum 1 millió dollár környékén van ezalatt nem éri meg nagyon átvilágítani a céget, mert a befektetési összeg nagyobbik része az átvilágítási költségekre menne el.

Bővebben

Innovatív duális képzés fejlesztések a Budapesti Gazdasági Egyetemen

A közelmúltban sikeresen lezárult EFOP projekt eredményeként jelentős oktatási-képzési fejlesztések valósultak meg a Budapesti Gazdasági Egyetemen (BGE) és a Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központjában (PE ZEK). A 347 millió forintos európai uniós támogatást többek között a duális képzés minőségfejlesztésére, vállalati tananyagainak és ösztöndíjrendszerének fejlesztésére fordították.

Bővebben

Már nem előny, hanem alapkövetelmény: így használják a hazai startupok a legújabb technológiákat 

A legmodernebb technológiák már nemcsak a tech cégek kiváltságai: a hazai startupok a fejlesztés során is alkalmazzák és a termékeik, szolgáltatásaik használatába is beépítik azokat – derül ki a Start it @K&H inkubátor tapasztalataiból. Ehhez persze a csapatokba olyan szakemberek is kellenek, akik részt tudnak venni a programozásban vagy irányítani tudják a külső fejlesztőket. 

Bővebben

Az iskolakezdési támogatás reneszánszát hozhatja a növekvő infláció

Egész Európában és Magyarországon is csúcsra jár az infláció, ami miatt különösen nagy tehertétel lesz a szeptemberi iskolakezdés a magyar családok számára. Cégmérettől függően jelentős különbség van az iskolakezdési támogatást adó vállalatok arányában: míg 150 fő fölött minden harmadik, addig 50 alkalmazott alatt csak a munkáltatók 10 százaléka alkalmazza ezt a juttatási formát – derül ki az Edenred reprezentatív felméréséből. Pedig az iskolakezdési támogatásnak számos előnye van, akár 22 százalék megtakarítást jelenthet a cégeknek.

Bővebben

Tíz startup képviseli hazánkat a Collision konferencián Torontóban

Az Express Innovation Agency, valamint Magyarország Ottawai Nagykövetsége, Magyarország Torontói Főkonzulátusa, a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség és a HEPA Kanadai Partneriroda közös szervezésében tíz magyar startup vesz részt a világ egyik legjelentősebb technológiai eseményén Torontóban a Collision konferencián. A 2022. június 20-23. között megvalósuló techshow-t és kiállítást megelőzően, valamint azt követően nemzetközi befektetőkkel és szakmai partnerekkel is találkozhatnak a résztvevők Kanadában.

Bővebben

Már az épületeket is veszélyeztetik a kibertámadások

Az épületirányításban alkalmazott, IoT technológiát használó eszközök száma a mostani 1,7 milliárdról várhatóan 3 milliárdra nő 2025-re, amiben fontos szerepet játszik, hogy a tulajdonosok és üzemeltetők egyre több kereskedelmi ingatlan esetében nyúlnak a digitalizációhoz és használnak épületirányítási rendszereket a létesítmények korszerűsítésére. Így ezek a kereskedelmi épületek gyakorlatilag a jövő intelligens épületeivé alakulnak, csakhogy mindeközben fokozatosan nő a kiberbiztonsági kockázatuk.

Bővebben

A rugalmas munkaidő a fizetésnél is fontosabb szempont

A 15 évesnél idősebb diákok túlnyomó többsége már dolgozott korábban, idén pedig 96 százalékuk vállalna valamilyen nyári munkát – derül ki a Job Force Iskolaszövetkezet online felméréséből. A legtöbben a kereskedelemben helyezkednének el, a munkahelyválasztásnál pedig a rugalmas időbeosztás a legfontosabb szempont. A diákok közel harmada félretenné a nyáron keresett pénzt, közel 40 százalékuk pedig szívesen helyezkedne el akár hosszabb távon is feladatot vállalva egy fejlődési lehetőséget biztosító környezetben.

Bővebben

Indul a negyedik agrár stratup inkubációs program

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara agrár startup programja 2019 óta több programelemmel is támogatja az új típusú fejlesztéseket, annak érdekében, hogy az agrárium digitalizációs szintje növekedjen és minél több gazdálkodó kezdje alkalmazni a hatékonyságnövelő és fenntartható megoldásokat. Az idei évben negyedik alkalommal induló nagyvállalati–startup inkubációs program fő célja, hogy a szektort érintő kihívásokra megoldásokat találjon. Az

Bővebben