Hirdetés

3 millió euró befektetést kapott a magyar ételrendelő startup

Az Euroventures kockázati tőkealap-kezelő hárommillió eurós tőkebefektetéssel támogatja egy céges ételrendelésekkel és dolgozói juttatások optimalizálásával foglalkozó magyar startup fejlődését. Az Ordit névre hallgató vállalkozás egész Európában úttörőnek számít a vállalati dolgozói juttatások és az ételrendelési, éttermi, catering számlázások kezelésében.

Hirdetés

A Szendrényi Péter, Békés Balázs és Katona Bence által jegyzett magyar startup lehetővé teszi, hogy a cégek az igénybe vett éttermi, ételrendelési szolgáltatásokat egységes elszámolási rendszerben gyakorlatilag egy gombnyomással kezeljék az Orditon. A szolgáltatás itthon idén már második éve működik több mint 60 nemzetközi és hazai nagyvállalati ügyféllel, mint például a Profession.hu, a Heineken vagy a Transferwise. A csapat 2019-ben megnyitotta bécsi és londoni irodáit is, jelenleg párhuzamosan terjeszkednek több országban az EU területén, ahol az ételrendelési piac évről évre rohamosan növekszik.

A három barát egy egyszerű piaci megfigyelés alapján kezdte el az Ordit üzleti modelljének fejlesztését. Az online ételrendelések száma az elmúlt 10 évben folyamatosan emelkedett nemcsak a magyar piacon, de egész Európában. 2009 és 2019 között volt olyan év, amikor közel 50 százalékot nőtt az online ételrendelő alkalmazásokat, honlapokat használók száma. Hely azonban bőven lesz a fejlődésre a jövőben is, mivel az emberek 70 százaléka még ma is inkább offline, vagy közvetlenül az éttermektől rendel ételt. Egyes becslések szerint 2030-ig a mai tízszeresére is bővülhet az ételrendelési piac. Hatalmas is a verseny olyan szereplőkkel, mint például a nemzetközi hátterű Wolt, vagy a magyar alapítású Netpincér.

Az online ételrendelés piac egy nagyon speciális szegmense itthon és külföldön is a céges ételrendelés. Annyira speciális, hogy a nagy szereplők szinte egyáltalán nem is fejlesztenek cégeknek szóló online rendelési megoldásokat, nincs nagy kedvük vesződni a céges rendelések adminisztrációjával. Pedig egy-egy vállalati ételrendelés néha gigászi méretű adminisztrációval is járhat, a cégeknek komoly számlázási feladatokkal kell szembenézniük az efféle költések elszámolásakor. Nem csak a vonatkozó adózási szabályok összetettek, de maguk a vállalatok pénzügyi rendszereiben sem a legegyszerűbb tétel egy-egy éttermi vagy ételrendelési számla felosztása, elszámolása.

Az Ordit platformján a vállalatok a legjobb éttermektől és catering szolgáltatóktól rendelhetnek anélkül, hogy vesződniük kellene az adminisztrációval. Az Orditon indított rendelésnél például előre megadható napi, havi vagy negyedéves virtuális keretösszeg rendelésekre, vagy alkalmazottakra bontva, de könnyen be lehet állítani azt is, hogy milyen rendszerességgel rendelhetnek a kollégák. A szolgáltatás lehetővé teszi, hogy a céges rendelésekkor adott esetben akár minden alkalmazott ízlését, étkezési szokásait, ételallergiáit egyszerre figyelembe vegyék, és annyi helyről rendelhessenek, ahányról kedvük tartja épp. Ezen felül az is működik, hogy home office munkarend esetén a munkavállaló nem csak az irodába, hanem az otthonába is rendelhet az oldalon keresztül.” Mondta el Szendrényi Péter, alapító.

Employer brandig szempontból is érdekes az Ordit használata. Szendrényi folytatta: „Több helyről visszajelezték, hogy a bevezetés után nőtt a munkavállalói elégedettség, az alkalmazottak több időt, és boldogabban töltenek el az irodában, erősödik a csapatszellem is. Egyszerűen jobban érzik magukat munka közben, ha kedvükre való étkezést biztosít a cég a számukra, ebből is érzik, hogy odafigyeléssel gondoskodik róluk a munkáltatójuk.

Az Ordittal nulla az adminisztráció, nem kell például áfás számlákat íratni sem céges éttermi fogyasztásoknál sem ételkiszállításkor, így ezeket az áfás számlákat nem lehet elveszíteni, és készpénzforgalomra sincs szükség. Az online ételrendelések kapcsán a vállalatok havonta összesítve egyetlen elektronikus számlát kapnak magától az Ordittól, ami automatikusan integrálható többféle vállalati ügyviteli rendszerbe is /Expense Management Software-be is.

Itthon jelenleg már több mint 150 étterem kínálata érhető el az ordit.hu oldalon, amit nem csak céges ügyfelek, de magánszemélyek is használhatnak már: akár egy-egy vacsora, akár egy nagyobb összejövetel teljes catering rendelését egyszerre lehet szervezni és lebonyolítani az oldalon.

Úgy gondoljuk, hogy az Orditnál minden adott a sikerhez. Gyorsan növekvő piac, kiváló termék és egy nagyon ambiciózus, tehetséges csapat. Az Ordit a gyorsan növekvő étel kiszállítási piacon a legértékesebb, vállalati szegmensre céloz elkerülve a nagy B2C platformok kiélezett versenyét. Ugyanakkor bízunk benne, hogy a cég egy nagyon értékes felvásárlási célponttá válhat számukra néhány éven belül..” –mondta el Bial Norbert a Euroventures befektetési menedzsere a tranzakció kapcsán.

Az Euroventures a CEE régió egyik legrégebben működő, független és vezető kockázati tőke alapkezelője, mely forrásait a régióban működő innovatív és gyorsan növekvő vállalkozásaiba helyezi ki budapesti irodáján keresztül.

A jelenlegi 30 millió eurós Euroventures V Technology and Growth Fund a korábbi négy alaphoz hasonlóan 2 és 5 millió euró közötti befektetéseket valósít meg.  Az Euroventures alapok eddig folyamatosan kiemelkedő hozamot biztosítottak blue chip intézményi befektetőik számára és több regionális szinten is jelentős sikertörténet első, vagy korai intézményi befeketetői voltak (EURONET, Uproar, EPAM, Eutecus, Tresorit, stb.)

Az Ordit külföldi terjeszkedéséről Békés Balázs ügyvezető nyilatkozott: „Számunkra London a legmeghatározóbb piac. Ha ott helyt tudunk állni, minden piacon sikeresek leszünk. Londonban az online ételrendelési gyakoriság és az online rendelés kultúrája sokkal magasabb szinten áll, mint bárhol máshol Európában. Az angliai online étel házhozszállítási piac önmagában kétszer akkora, mint Európa összes többi országáé együttvéve. Ez adódik abból, hogy sokkal több ember rendel online, és akik rendelnek, ők is sokkal gyakrabban teszik, mint mások. 2019 első félévben indultunk Londonban, ott szolgáltatókon keresztül, kvázi saját hatáskörön belül tudjuk biztosítani a kiszállítást is, folyamatos status update lehetőséggel.”

Ami az Ordit londoni irodájánál nagy plusz, hogy partnerségre léptek a Benefit Hub angliai leányvállalatával is. A Benefit Hub az amerikai piacon legnagyobbnak számító munkavállalói szolgáltatásokat nyújtó platform (employee engagement és employee discount platform), Angliában is az egyik legkomolyabb ilyen profilú szolgáltató.

„A Benefit Hub együttműködéssel így olyan munkavállalói kedvezmények érhetők el az https://ordit.co.uk/ oldalon, amiket kizárólag csak a partnercégeknek biztosítanak. Az a cél, hogy egy nagyságrendileg 10 fős értékesítéssel és ügyfélkezeléssel foglalkozó csapatot működtessünk Londonban, de a support és az IT marad Magyarországon.” –fejezte be az ügyvezető.

Fotó: https://www.facebook.com/ordithungary

Hirdetés

Innovációs ötletverseny a vízválság megelőzéséért

Aquathon címmel indít nemzetközi innovációs ötletversenyt a Kék Bolygó Klímavédelmi Alapítvány és a Design Terminal. A versenyre 2020. március 1-ig várjuk azoknak a startupoknak, egyetemi-, főiskolai hallgatóknak és pályakezdőknek a jelentkezését, akik a nemzetközi piacon is értékesíthető megoldást kínálnak a felelős vízhasználat széleskörű elterjesztéséért.

Bővebben
Hirdetés

Ígéretes portfólióval készül tőzsdére az OXO

OXO Technologies Holding néven új ernyőcéget alapított az OXO csoport, melyben befektetéseit egységes portfólióba rendezte. A vállalat ezzel a nyilvános piacot célozza meg, így egy jól működő angolszász mintát honosít, amelyhez hasonló még nincs a régióban. Hamarosan pedig magán- és intézményi befektetőknek is felkínálja a befektetés lehetőségét dinamikusan növekvő technológiai portfóliójába.

Bővebben

Ekkora exportbővülésre számítanak a kkv-k

Az exporttevékenységet folytató európai kkv-k több mint fele nagyobb forgalomra, közel harmaduk foglalkoztatás-bővülésre, minden második cég pedig piaci részesedésének növekedésére számít. A magyar kkv-k ennél valamivel visszafogottabb várakozásokkal bírnak – jelezte a kkv-k exportfejlesztését szolgáló Enterprise Europe Network (EEN).

Bővebben

Válságban a rolleres startup?

Kivonul 12 városból a jellegzetes zöld színű elektromos rollerekkel közösségi mobilitási szolgáltatást adó Lime. Az amerikai alapítású, rekordgyorsasággal globálissá fejlődött startup emellett alkalmazottai 14 százalékának elbocsátására kényszerül. De nem csak a Budapesten is megtalálható szolgáltatásnak döcögött az üzlete, van még egy sor rolleres startup, amelynek megtört a lendülete.

Bővebben

Globális startup hálózat tevékenykedik Budapesten

Előző év novemberében indult útjára a Startup Grind Budapest, ami a nemzetközi Startup Grind vállalkozói és startup közösség hazai szekciója. A Startup Grind közösség és a hozzá kapcsolódó eseménysorozat azzal a céllal jött létre 2010-ben, hogy a helyi közösségek megoszthassák egymással a problémáikat, kérdéseiket, és így egyfajta nyitott platformot nyújtson a hasonlóan gondolkodó vállalatok, cégek és startupok számára.

Bővebben

Jobban teljesít az iskolában, akinek naponta olvasnak mesét

Sikeres évet zárt az iskolákkal is együttműködő Bookr Kids magyar könyvstartup és a tavalyi 1 milliós könyvletöltés az idén szeretné megduplázni. Az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures portfólió cégének tavalyi eredménye az is, hogy magyar általános iskolák is megismerkedhettek a BOOKR formátummal: 1000 diák próbálhatta ki államilag fenntartott, vidéki, túlnyomórészt kistérségi intézményekben a BOOKR Suli programot.

Bővebben
A Startup! Online is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel teljesen névtelenül megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Akár most, akár a későbbiekben a "Süti beállítások" gomb megnyomásával módosíthatod a beállításaidat. A későbbiekben ezt a funkciót a főoldal alján találod.
Cookie beállítások