Az Ominimo startupot 2024-ben alapították korábbi McKinsey-tanácsadók és matematikusok, Dusan Komar, Dennis Weinbender és Laslo Horvath. A budapesti székhelyű cég egy AI-alapú biztosítási platformot fejleszt, amelynek célja a kockázatértékelési, árazási és kockázatvállalási folyamatok javítása, elsősorban a gépjármű-biztosítások területén.
A vállalat megoldása jóval több adatpontot használ a járművezetői és járműadatok elemzéséhez, mint a hagyományos biztosítótársaságok, így az ügyfelek sokkal személyre szabottabb és hatékonyabb biztosításokat köthetnek. Perceken belül kiszámíthatók a díjak, láthatóak az adatalapú biztosítási elemzések, és végsősoron kiválaszthatók az ideális biztosítási konstrukciók – mindezt pontos árazással és a manuális műveletek automatizálásával.
Az innovációra akkora volt a piaci igény, hogy a szerb-magyar startup éves bruttó kötött díjbevétele két év alatt több mint 11-szeresére nőtt, és jelenleg 306 millió euró (350 millió dollár) körül mozog. Nemzetközileg is terjeszkedik a cég: közel egymillió ügyfelet szerzett már Magyarország mellett Lengyelorszában, Hollandiába és Svédországban, miközben jelentős mérnöki, adatelemzési és műszaki fejlesztési tevékenységet folytat Szerbiában.
Az Ominimo nem kerülte el a befektetők figyelmét sem: 2025 áprilisában 11 millió dollár értékben a Zurich Insurance Group vezette a startup Series A körét, amellyel a cég értéke 220 millió dollárra emelkedett. Bő egy évvel később
az Ominimo 22,5 millió dollár értékben behúzta Series B körét is az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) kockázati tőke ága vezetésével. Ezzel a szerb-magyar vállalat értéke 1,6 milliárd dollárra emelkedett, amivel csatlakozott az európai unikornisok sorába.
A startup közlése szerint a friss tőkét a további európai (belgiumi, romániai, spanyol, olasz, francia), jövőre pedig már amerikai terjeszkedésre, a saját biztosítási engedély megszerzésére, új biztosítási termékeket fejlesztésére, valamint a jelenlegi 130 fős csapat 150 főre történő bővítésére kívánja felhasználni.
NYITÓKÉP: Dusan Komar / LinkedIn