Hirdetés

A fenntartható startupok támogatása nem pusztán egy piaci igény

Hatalmas sebességgel pörög a startup világ, tavaly több mint 670 milliárd dollár befektetés landolt globálisan a startupoknál. Ennek egyik mozgatórugója egyértelműen a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok erősödése volt, ugyanis a befektetői elvárások és a fogyasztói igények is erőteljesen ebbe az irányba tolják a vállalkozásokat. Magyarországon is zöldül a startup közösség: március 6-ig ismét lehet jelentkezni a Start it @K&H inkubátorba, ahol a féléves mentorálást elnyerő csapatok kiválasztásánál az innovatív ötletek mellett a fenntarthatósági megoldások is fókuszba kerülnek, összhangban a K&H stratégiai prioritásaival.

2021 rekordév volt a nemzetközi startup világban: a KPMG globális elemzése szerint 671 milliárd dollár befektetést kaptak a vállalkozások, ami csaknem duplája a 2020-ban szerzett 346,7 milliárd dollárnak. Ebben komoly szerepe van a környezetvédelmi és fenntarthatósági szempontok egyre erőteljesebb térnyerésének, ami a tavalyi évet jellemezte – részben a novemberi glasgow-i klímacsúcs hatására. Emellett a fogyasztók részéről is fokozódik a nyomás a cégek felé, hogy a fenntarthatóság irányába lépjenek, és a befektetők döntéseiben is egyre nagyobb szerepet kapnak ezek a szempontok.  Vizsgálják ugyanis, hogy milyen eredményeket ért el a befektetési célpont cég az ágazatához képest az ESG (Environmental, Social, Governance), azaz a környezeti, társadalmi és felelős vállalatirányítási szempontok alapján, illetve a finanszírozóknál előnyt élveznek azok a vállalkozások, amelyek nettó zéró kibocsátású technológiákat fejlesztenek.

A zöld innovációk itthon is keresettek

Magyarországon is évről évre erősödik a startup befektetői piac: egyre több a szereplő, és az angyalbefektetésektől az exit felvásárlásig a kockázati tőke minden szintje jelen van már. A teljes startup szektor növekedése mellett Magyarországon is jól látható trend a fenntarthatósági szemlélet erősödése, ezen belül is az energiahatékony, környezetkímélő innovációk különös figyelmet és ösztönzést kapnak. A fogyasztók és az üzleti ügyfelek igényei, a kifejezetten erre fókuszáló adókedvezmények mellett sok alapítót saját küldetéstudata is arra késztet, hogy a profit mellett a környezeti és társadalmi értékek megőrzését is szem előtt tartsa.

„A fenntartható startupok támogatása nem pusztán egy piaci igény.”

„A K&H esetében ugyanis nemcsak a startupok fejlesztésében nyilvánul meg az, hogy megóvjuk környezeti és társadalmi értékeinket, hanem fontos stratégiai kérdés is. Ezt jól mutatja, hogy tavaly a hazai bankszektorban az elsők között értük el a karbonsemlegességet, de emellett a munkatársak és az ügyfelek körében is kiemelt figyelmet fordítunk a fenntarthatósági elvek alkalmazásának ösztönzésére – akár oktatással, akár finanszírozási tevékenységünkkel. A megújuló energiatermelés finanszírozásában pedig már most a piacvezető pénzintézetek között vagyunk”– ismertette Németh Balázs, a K&H innovációs vezetője, miként illeszkedik a bank stratégiai gondolkodásába a fenntartható jövőt segítő startupok fejlesztése.

A Start it @K&H, Magyarország legnagyobb nagyvállalati inkubátorprogramja ezért olyan csapatok jelentkezését is várja – iparági megkötés nélkül –, akik piacképes, nemzetközileg is sikerre vihető és üzletileg megvalósítható ötlettel rendelkeznek, valamint a társadalmi és környezeti értékeink megóvására adnak innovatív megoldást. „Öt éve működő inkubátorprogramunk komoly súllyal bír a hazai startup közösségben, ugyanis eddig több mint 20 iparág 90 csapata kapott lehetőséget, hogy akár több szintet is ugorjon a fejlődésben. Két helyszínen, Budapesten és Győrben várjuk az új startupokat, hogy az inspiráló közösség, a szakmai mentorok, számos digitális szolgáltatáscsomag, a hazai és nemzetközi üzleti kapcsolati háló és a tapasztalt alumni csapatok segítségével fejlesszük és építsük a vállalkozásaikat – és ezáltal a bolygónk jövőjét is” – tette hozzá Németh Balázs.

Milyen startupokra van igény?

A szektorfüggetlenül jellemző fenntarthatósági szemlélet mellett bizonyos területek, különösen a fintech, healthtech, a digitális oktatási megoldások és agtech startupok egyre nagyobb szeletét képviselik a startup piaci tortának. Magyarországon például a gazdaságok digitalizálásában, a folyamatok automatizálásában, az adatok megfelelő mérésében és kiértékelésében hatalmas potenciál van. Emellett a globális trendekkel összhangban itthon is egyre inkább háttérbe szorulnak a hardveres megoldások, és előtérbe kerülnek a mesterséges intelligenciát alkalmazó innovációk.

 

További részletek Start it @K&H inkubátorba jelentkezésről itt találhatók.

Ligát váltana a STRT: Balogh Petyáék a BÉT Standard kategóriába lépésre törekednek

A szabályozott piacra lépés érdekében a STRT már két szereplővel is együttműködik, és pénzügyi beszámolójukat is ennek megfelelően készítik el idén. Hogy mikor debütálhat a cég a BÉT Standard kategóriájában, egyelőre nem tudni – addig is elmagyarázzuk, hogy ez miért fontos.

Bővebben

Új szereplő jelent meg a közép-kelet-európai ökoszisztémában: Miben segíthet a Scale Factory a magyar scaleupoknak?

A szingapúri szolgáltató arra fókuszál, hogy minél hatékonyabban segítse ügyfelei növekedését és terjeszkedését új piacokon, a lehető legtöbb kereskedelmi hasznot hozva nekik. A Scale Factory mostantól a közép-kelet-európai régióból is várja a skálázódni kívánó vállalkozásokat.

Bővebben

Sok diáknak fogalma sincs arról, hogy milyen költségekkel jár a felnőtt élet – mondja Gyarmati Fanni, a Diverzum társalapítója

A Diverzum és a más ökoszisztéma-szereplők által készített Gen Z Reportból kiderül, hogy a fiatalok átlagos bérigénye közel sem olyan irreálisan magas, mint azt gondolnánk. A kutatási eredmények kapcsán beszélgettünk Gyarmati Fannival, a Diverzum társalapítójával.

Bővebben

Hogyan érdemeld ki a Z generáció márkahűségét?

Több ökoszisztéma-szereplő összefogásával készült átfogó kutatás az 1995-2006 között született korcsoport helyzetéről, gondolkodásáról, értékvilágáról és vásárlási szokásairól. A főbb eredményeket ismertetjük.

Bővebben