Petróczi Rafael

Petróczi Rafael

A Startup Online vezető újságírója, szerkesztője. Pályáját közéleti újságíróként kezdte az Azonnali hírportálnál, majd az egykori Express Innovation Agency-ben merült el a startupok világában. Lenyűgözőnek tartja le a szféra színességét és merész, kockázatvállaló magatartását. A két világ között mozogva kamatoztatja újságírói tapasztalatát és a startup-ökoszisztémáról megszerzett tudását.

Rovat: Hot topic

700 millió dolláros kártérítési pert indítottak az egykori török sikersztori, a Getir alapítói a startup fő befektetője ellen

700 millió dolláros kártérítési pert indítottak az egykori török sikersztori, a Getir alapítói a startup fő befektetője ellen
A covid idején virágzó ételszállító cég két társalapítója azt állítja, hogy az Abu Dhabi állami befektetési alap, a Mubadala nem teljesítette egy korábbi megállapodásukat, és ezzel megrövidítette őket. Egy ehhez kapcsolódó, másik perben a bíróság viszont már a befektetőnek adott igazat.

A török ételszállító startupot, a Getirt sokáig a covid világjárvány egyik nagy nyerteseként tartották számon, mint ami jó érzékkel lovagolta meg a globális lezárások alatt fellendült igényt a gyors és hatékony szállítási szolgáltatások iránt. A 2015-ben alapított cég ennek az időszaknak köszönhette azt is, hogy Törökországból kilépve el tudott kezdeni terjeszkedni az európai és az amerikai piacokra is.

 

Az út során a Getir olyan neves befektetőket húzott be, mint a Sequoia Capital, a Tiger Global, az Abu Dhabi Growth Fund, vagy az Abu Dhabi állami befektetési alapként működő Mubadala Investment Company. Ez utóbbi szereplő vezette 2022-ben a startup 768 millió dolláros Series E körét, amivel a cég értéke 11,8 milliárd dollárral elérte a csúcsát. 

 

Aztán jött a visszaesés: a járványügyi korlátozások megszüntetése, a technológiai és tőkepiac lassulása, valamint a kedvezőtlen kamatkörnyezet 2023-tól arra kényszerítette a Getirt, hogy fokozatosa kivonuljon a piacairól, 2024-ben pedig már csak Törökországra korlátozta működését.

 

Ekkor, 2024 júniusában állt elő a Mubadala az ajánlattal:

a törökországi élelmiszer- és élelmiszerbolt-üzletág irányításáért cserébe az állami alap 250 millió dolláros tőkeinjekciót adott a Getirnek, és egyúttal jelentős átstrukturálta a cégcsoportot. Most, 2026 februárjában pedig ennek a dealnek a teljesítését kéri számon a Mubadalán a Getir két társalapítója,

Nazim Salur és Serkan Borançılı – méghozzá a londoni Legfelsőbb Bíróságon.

 

700 millió dolláros kártérítést követelnek a társalapítók az állami alaptól

 

Az alapítók állítása szerint a két évvel ezelőtti megállapodás értelmében a Getir más eszközcsoportjait – például a technológiai és pénzügyi üzletágait – külön át kellett volna csoportosítani egy új jogi entitásba, amelyben ők rendelkeztek volna az irányítói jogköröket garantáló részesedéssel.

 

Salur és Borançılı azt kritizálja, hogy szerintük a Mubadala nem tett eleget a kötelezettségeinek.

Külön sérelmezik, hogy az átszervezés során csak az olyan kisebb értékű eszközöket kapták meg ténylegesen, mint az online vásárlási platform, vagy a New York-i házhozszállító vállalat. Ezzel szemben az állami alap nem adta át nekik a cégcsoport tavaly még 510 millió dollárra becsült fintech lábát, a Getir Finance-et.

Nazim Salur_Serkan Borançılı_LinkedIn
A Getir két társalapítója, Nazim Salur (bal oldalt) és Serkan Borançılı (jobb oldalt). Forrás: Salur és Borançılı LinkedIn-profilja

Ezért az alapítók most – szerződésszegésre hivatkozva – összesen 700 millió dolláros kártérítést követelnek a befektetőtől jogi úton.

 

Egy másik perben a bíróság már a befektetőnek adott igazat

 

A mostani per nem előzmény nélküli.

 

A társalapítók már tavaly beperelték az alapot arra hivatkozva, hogy az a 2024. júniusi feltételek nem teljesítése után az év végére egy számukra sokkal kedvezőtlenebb szerkezetátalakítási ajánlatot nyújtott be és vitt át az igazgatótanácson, egyúttal rövid időre eltávolítva a 2022 óta hivatalban lévő CEO-t, Batuhan Gultakant is. A Getir újbóli, pár nap alatt végrehajtott átstrukturálását követően Gultakant egyébként visszahelyezték pozíciójába, aki azóta is a Getir Törökország vezérigazgatója. Az új megállapodás értelmében az állami alap 50 millió dollárnyi vészhelyzeti tőkét is pumpált a Getirbe.

 

Salur és Borançılı szerint a Mubadala ezzel „illegális puccsot” hajtott végre ellenük, és 2025 februárjában jogi eljárást is indított emiatt.

Az alap akkor azzal védekezett, hogy a társalapítók nem tudták teljesíteni az eredeti, 2024. júniusi megállapodás feltételeit, és ezért kellett egy újabb ajánlat keretében sürgősen rendezni a vállalat pénzügyi helyzetét.

Az ügyben eljáró holland fellebviteli bíróság akkor a Mubadalának adott igazat, mondván: az alap a közvetlen csőd előtt álló Getir érdekeit tartotta szem előtt. 

 

A Mubadala nyereséget realizál a getires érdekeltségeivel

 

Mindeközben a Mubadala elkezdte értékesíteni a tulajdonába került Getir-eszközöket: tavaly októberben a cég rövid távú autókölcsönző lábában, a Getir Aracban lévő 25 százalékos részesedését adta el a rivális török autókölcsönző szolgáltatónak, a Tiktaknak 5,5 millió dollárért.

 

Idén februárban pedig az alap a Getir törökországi szállítási üzletágában szerzett többségi tulajdonrészét adta el 335 millió dollárért az Ubernek, ami a Getir teljes szállítási portfóliójára kiterjed, beleértve az élelmiszer-, élelmiszerbolt- és vízszolgáltatásokat is. Az Uber ezen felül további 100 millió dollárért 15 százalékos részesedést is szerzett a Getir élelmiszer-kereskedelmi és kiskereskedelmi üzletágában – ezzel az ügyletek összértéke eléri a 435 millió dollárt. 

Azt nem tudni, hogy az Uberrel kötött üzlet szerepet játszik-e abban, hogy a Getir társalapítói mindössze egy héttel az ügylet bejelentése után indították el keresetüket a londoni bíróságon – mindenesetre a Mubadala ezzel kapcsolatban még nem nyújtotta be a védekezéshez szükséges dokumentumokat.

NYITÓKÉP: A Getir futára a covid világjárvány idején egy londoni utcában. Forrás: Nazim Salur / LinkedIn

Olvasd el ezt is!

Magyar rákdiagnosztikai technológiát vezetnek be Indonéziában

#egészségügy #Orbán Előd #European Life Technologies #Priskin Katalin #rák #onkológia #Indonézia
A European Life Technologies diagnosztikai módszerével akár több mint fél évvel korábban felismerhetővé válnak a daganatos megbetegedések, mint a hagyományos képalkotó vizsgálatokkal – és erre nagy szüksége van egy olyan országnak, ami évente több mint egymillió új rákos megbetegedéssel néz szembe.