A járműflották üzemeltetői egy olyan átmeneti időszakban élnek, amikor flottáik egy része már átállt elektromos járművekre, másik részük viszont továbbra is benzin és dízel alapon működik. A hagyományos flottakezelő szoftverek viszont nem erre a vegyes helyzetre optimalizálódtak, emiatt rosszul birkóznak meg a töltési ütemezéssel, az akkumulátorok állapotával, az (otthoni töltéshez kapcsolódó) költségtérítési folyamatokkal és a proaktív karbantartási adatokkal.
Az üzemeltetők így egymástól elszigetelt rendszerekre, szétszórt adatokra és kizárólag dízel flottákhoz tervezett eszközökre kénytelenek hagyatkozni. Ennek eredményeként sokan elveszítik a rálátást arra, hogy valójában hová folyik el az idő, az energia és az üzemeltetési költség, ami évente több száz millió forintos felesleges kiadást eredményezhet.
Itt használja ki a kínálkozó piaci lehetőséget a 2020-ban alakult Volteum, amely egy platformon integrálja az összes flottaadatot – az elektromos járművek töltési ütemezésétől és akkumulátorállapotától kezdve, a proaktív karbantartási adatokon át, egészen a flottába tartozó jármű helymeghatározásáig.
Az üzemeltetők így például még azelőtt azonosíthatják a karbantartási problémákat, mielőtt azok költséges meghibásodássá válnának, vagy éppen képbe kerülnek a nem hatékony töltési szokásokkal. A Volteum továbbá abban is tud segíteni, hogy a lehető legjobban tudják a flottavezetők végrehajtani az elektromos meghajtásra való átállást.
A magyar flottakezelő startup innovációjában meglátta a lehetőséget egy nemzetközi és hazai befektetői csoport is, aminek köszönhetően a Volteum 2026. júniusban 2,5 millió eurós befektetést szerzett.
A kört a lengyel Movens Capital vezeti, akihez az ír WakeUp Capital és a norvég Aidiom is csatlakozott. Az ügyletben továbbá a Volteum korábbi befektetői közül az amerikai Techstars, illetve a magyar szereplők közül a Day One Capital és a Nesprit Ventures is részt vett.
Mint az a befektetésről szóló sajtóközleményben áll,
a friss forrásból a vállalat az Egyesült Királyságban, a Benelux- és a DACH-régióban történő terjeszkedést kívánja finanszírozni,
amely a logisztikai, közmű-, valamint gépjármű-lízing és -bérlési vállalatok flottavezetőit fogja célozni.
NYITÓKÉP: A Volteum társalapítói, balról jobbra: Kertész Dávid (CTO), Tóth Zsófia (CEO), Putti Krisztián (CCO), Kálmán Kornél (CPO). Forrás: Volteum