Jelenleg annyira kiszámíthatatlanok a nyilvános piacok, hogy gyakorlatilag lehetetlenné vált végrehajtani a svéd fintech unikornis várva várt IPO-ját.
„A vihar szemében vagyunk, aminek két kimenetele lehet. Vagy még drámaibb következmények jönnek, és a piac mély recesszióba zuhan, vagy a nagy bankok vezérigazgatói telefonálnak a gazdasági és kereskedelmi minisztereknek, és fordulatot érnek el.”
Így kommentálta Richard Goldman, a Redeye befektetési cég tranzakciós csoportjának elnöke, hogy milyen hatással lehetnek a világgazdaságra a Donald Trump amerikai elnök napokban bejelentett nemzetközi vámjai.
Az amerikai politika lépése pedig komoly kihatással van a svéd fintech unikornisra, a BNPL (buy now, pay later) koncepcióval sikeressé váló Klarnára is, ami úgy tűnik, el kell halassza a cég bevezetését a New York-i Értéktőzsdére.
A korábbi részek tartalmából
Donald Trump amerikai elnök múlt hét szerdán jelentette be az újabb vámintézkedéseit,
ami a világ összes országának importjára minimum 10 százalékos vámot ír elő április 5-i hatállyal, de 57 ország és országcsoport esetében ennél magasabb értéket állapított meg. Így például az EU-ból érkező importra 20 százalékos vám érvényes,
Kína 34, Japán 24 százalékos vámmal kell szembenézzen. A legnagyobb vámot egy dél-afrikai enklávé, Leshoto kapta, ami az importja után 50 százalékos vámot kell fizessen.
A lépés része a trumpi protekcionista politikának, ami szerint a világ eddig kiszipolyozta az amerikai gazdaságot, és itt az ideje, hogy az USA vezetése ismét az amerikai gazdaságot és állampolgárokat priorizálja a külföldiekkel szemben. Ennek mentén a bejelentett vámokat Trump „reciprok vámokként” aposztrofálja, és Howard Lutnick amerikai kereskedelmi miniszter csapatának kimutatásaira hivatkozik, ami hatalmas vámokat mutatott ki az egyes országok esetében az amerikai importtermékekre.
Donald Trump amerikai elnök tartja az aláírt rendeletet az új vámtarifákról a Fehér Rózsakertjében. Forrás: Free Malaysia Today
Bár a Lutnick-féle adatok hitelessége finoman szólva is megkérdőjelezhető, mindenesetre a trumpi retorikában a reciprok vámpolitika csupán válasz azokra a vámokra, amiket a világ országai alkalmaznak az USA-val szemben,
és azt célozza egyrészt, hogy a külföldi országok csökkentsék az USA-termékekre kivetett vámokat, másrészt hogy az import helyett a vállalkozások eleve az amerikai piacon termeljenek.
És miközben az első reakciók inkább az USA-termékekre még pluszban kivetett büntetővámokról szólnak, egy dolgot biztosan leszögezhetünk: ekkora akadályokat régóta senki nem gördített a szabad kereskedelemre épülő, modern világgazdaság elé, mint most Trump.
Ennek meg is lett a hatása: a nyilvános piacok látványos zuhanásba kezdtek – és itt jutunk vissza a Klarnához. Egy ilyen, még a szokásosnál is sokkal kiszámíthatatlanabb környeztben tőzsdére lépni enyhén szólva sem tűnik bölcs döntésnek.
„Az IPO-ablak annyira bezárult, amennyire csak lehet”
Mint azt korábban megírtuk, a Klarna idén márciusban megkezdte a tőzsdére lépés folyamatát a New York-i Értéktőzsdén, kiadta az ilyenkor kötelező kibocsátási tájékoztatóját, vagy egyszerűbben prospektust. Továbbá kiderült az is, hogy a svéd unikornis több mint 1 milliárd dollárt tervez bevonni a nyilvános piacon, értékelését pedig körülbelül 15 milliárd dollárra kívánja feltornászni.
A Klarna áprilisban tervezte volna forgalomba hozni a részvényeit, ezt azonban – ahogyan most látszódik az IPO-ra rálátó források szerint – keresztbe húzta a trumpi vámbejelentés hatása a tőzsdepiacokra.
A Klarna standja a tavalyi PI LIVE konferencián, Londonban. Forrás: Klarna / LinkedIn
Mint arra Richard Goldman rávilágított:
„Az IPO-ablak annyira bezárult, amennyire csak lehet. Jelenleg egyszerűen lehetetlen beárazni egy vállalatot. Nem lehetséges egy cég tőzsdei bevezetése az elkövetkező három hétben.”
Hasonló következtetést lehet levonni Adam Kostyál, a Nasdaq európai tőzsdei bevezetésekért felelős vezetőjének szavaiból is, aki szerint bár hihetetlenül jól indult az idei tőzsdeév, a mostani helyzetben azonban mindenki sokkal óvatosabbá válik – és ez így is marad, amíg a világ USA-n kívüli része nem dönti el, hogyan reagáljon a trumpi vámokra. Ahogyan Kostyál fogalmzott:
a jelenlegi helyzet a tőzsdepiaci szereplőknek „a komplexitás és a bizonytalanság új szintjét” hozta el.
A Klarna egyelőre nem kommentálta az IPO elhalasztásáról szóló híreket.
NYITÓKÉP: Rawpixel