Hirdetés

Virtuális térben találkozhatnak az európai előadóművészek

Szakmai társkereső applikációval jelentkezik az európai piacon mától egy magyar startup cég. Az előadóművészeknek lehetősége lesz Európán átívelő együttműködésekben részt venni a StageHive segítségével. A közösségi finanszírozás funkcióval pedig a közönség mozdíthatja előre a projekteket pénzügyi támogatással. 

Magyarországról indul útjára az az izgalmas startup vállalkozás, mely az előadóművészeti szcéna szereplői részére kínál hiánypótló funkciókat. A 2019 január 10-én startoló StageHive használatával leegyszerűsödik a kapcsolatteremtés a szakemberek között, legyenek akár tapasztaltak vagy pályakezdők. A fejlesztések a Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő inkubációs befektetési programján keresztül szerzett 9 millió forint befektetéssel indulhattak el.

A StageHive ötletgazdái és alapítói Meczner Vera művészmenedzser és Cortés Sebastián koreográfus-rendezőakik több mint két éve, egy baráti beszélgetésből kiindulva jutottak arra a felismerésre, hogy sok esetben előbbre vinné a művészeti projektek sikerét, ha a már meglévő kapcsolati hálót – a modern kihívásokhoz igazodva – átláthatóbban és rugalmasabban lehetne használni, és ki is lehetne belőle tekinteni egy szélesebb színtérre. Különösen igaz ez nemzetközi fronton.

Mindezek alapján született a szakmai „társkereső” ötlete, mely a közösségi hálózatok elvén működik. Miután a felhasználó feltöltötte saját profilját, abban megjelölte a vele kapcsolatos legfontosabb információkat, bátran böngészhet a többiek között. Itt az alapadatokon és referenciákon túl az is megjelenik, hogy kik dolgoztak már korábban együtt.

A regisztráció és az alapfunkciók ingyenesek, annak érdekében, hogy minél dinamikusabb közösség jöjjön létre a platform segítségével.

A felhasználók feltölthetik a megvalósítani kívánt vagy már folyamatban lévő projektjeiket is, amelyekhez így csatlakozni lehet. Ha például egy táncszínházi előadás vendégjátékához hiányzik egy díszítő, az oldal segítségével könnyebben megtalálják egymást a felek. Sőt, a feltöltött projektek azoknak is hasznosak, akik tudásukat szeretnék kamatoztatni, de hiányzik hozzá az induló ötlet vagy nem szeretnének önállóan belevágni a kalandba. Magánszemélyek mellett pedig kulturális szervezetek és intézmények is csatlakozhatnak a hálózathoz.

Ráadásul a StageHive Európa-szerte ad majd alkalmat a projektalapú együttműködésekre, ugyanis hazánkon kívül első körben, még ebben a hónapban Lengyelországban, Németországban és Ausztriában, majd később újabb államokban vezetik be az appot.

A StageHive a színházi, komolyzenei, táncművészeti és újcirkuszi műfajokban közreműködő alkotókat és szakembereket célozza, a színészektől a látványtervezőkön és technikai szakembereken át a producerekig és menedzserekig. Van azonban egy másik kapu is, melyhez a nézőket invitálják. Ők ugyanis a crowdfunding, vagyis közösségi finanszírozás módszerével számukra kedves projekteket támogathatnak anyagilag.

A virtuális tér lehetőségeinek kihasználásával proaktív, mobilis, közös európai gondolkodást segíthet elő a startup, melynek sokatmondó a szlogenje is: “Meet online, work on stage. A regisztráció nem több mint egy klasszikus közösségi platform esetében, a szakmai lehetőségek tárháza viszont végtelen, és csak rajtunk áll, hogy ezek közül mit aknázunk ki.

 

 

Ha az EU nem szabályozná a mesterséges intelligenciát, könnyen elharapózhatna a félelem, és megfojtanánk az innovációt

Márciusban fogadta el az Európai Parlament a világ első átfogó mesterségesintelligencia-szabályozását. Miért volt szükség az ún. AI Act-re? Tartanunk kell-e a robotok lázadásától, vagy attól, hogy a kormány AI-eszközökkel követi a mindennapjainkat? Mit fog érzékelni a felhasználó, és mennyi időbe telhet, mire a jog utoléri a gyorsan fejlődő technológiát? Interjúnk dr. Pokó Diána mesterséges intelligencia

Bővebben

Mi az: 42, és nem az élet értelme?

Az európai startup-ökoszisztéma az idei első negyedévben 42 darab, egymillió dollárt meghaladó befektéssel büszkélkedhet. 2022 második negyedéve óta nem volt ilyen magas ez a szám, és már 2024 első három hónapjában majdnem fele annyi úgynevezett megaround történt Európában, mint tavaly összesen.

Bővebben

Hozz egy jó ötletet egy elhagyott terület újrahasznosítására, és nyerj hárommillió forintot!

A CheckINN Revitalizátor ötletpályázat célja, hogy a befektetők helyett a felsőoktatásban tanuló diákok álmodják meg, hogy a funkcióját vesztett, elhanyagolt épületek, területek hogyan teremthetnének újra értéket, új külsővel és turisztikai jelentőséggel is felruházva őket.

Bővebben

Virtuális prototipizálást, szervezetfejlesztést és inkubációt is ad a projektednek a Technocatalyst program

A Technocatalyst olyan projektek jelentkezését várja, amelyek lelassultak vagy elakadtak, de a következő szintre szeretnének lépni, legyen szó a termék vagy szolgáltatás fejlesztéséről, piacra viteléről vagy a szükséges pénzügyi támogatás megszerzéséről. A program három szereplő különböző szolgáltatási portfólióját hozza tető alá, így a résztvevők ott kapnak segítséget, ahol a leginkább szükségük van rá.

Bővebben

A startup-ökoszisztémát is megszólítja idén a SMART Konferencia

Az IVSZ által szervezett innovációs és üzleti konferencia, a SMART a startup-ökoszisztémát is megcélozza: a fő eseménnyel párhuzamosan futó SMARTup Konferencián, melyet az InnoMaker Partners csapatavál együttműködésben állítanak színpadra, a startupvilág aktuális kérdésit járhatják körbe a résztvevők. A SMART-on ráadásul a Startup Online csapatának köszönhetően egy 360 fokos szelfigépet is kipróbálhatsz.

Bővebben

Újrahasznosított műanyagból készült kompozit, kertészeti rendszer, ultrahatékony növénystimuláló szer – ilyen projektek mutatkoztak be a Startup Plastic Surgery pitch versenyén

A Startup Plastic Surgery és a Klímainnovációs Közösség inkubációs programjában olyan projekteket karolnak fel, amelyek a műanyag által okozott környezeti és egészségügyi problémákra kínálnak megoldásokat. A program hagyományosan egy pitch versennyel zárul, amin a Startup Online is jelen volt. Fotóriportunkat láthatjátok.

Bővebben

2023 nem volt az európai unikornisok éve, az idei év annál inkább az lehet

2017 óta nem volt olyan alacsony az egy évben jegyzett új unikornis vállalkozások száma Európában, mint tavaly: csupán 7 új unikornis született. 2024 első negyedévében viszont már 4 új unikornissal büszkélkedhet az európai piac – mutatjuk is őket!

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások