Hirdetés

Világhírre tett szert a magyar jeltolmács applikáció

Egy magyar fejlesztésű startup is bejutott a hat legjobb közé az amerikai Atartup Arlington versenyén. A jelölteknek rövid videóban kellett bemutatni a fejlesztéseiket. A nyertes ugyan nem a magyar SignAll lett, de mindenképpen sínre tette az applikációjukat a világhír útján.

A SignAll, vagyis a jeltolmács applikáció ötlete már 2016-ban berobbant a hírek közé és most úgy tűnik, forradalmasítja a siketek és hallók közötti kommunikációt. A fejlesztés nem csupán felismeri a jelnyelv jeleit, hanem a világon elsőként képes értelmezni és nyelvtanilag helyes értelmes mondatokra fordítani a jelnyelvet. Kamerák segítségével értelmezi a jeleket és egy csetfelületen keresztül szöveggé alakítja azt. Elsőként a világ egyetlen kifejezetten siketeknek alapított egyetemén helyezték üzembe, a washingtoni Gallaudet Egyetemen.

A verseny győztese az Edconnective oktatástechnológiai cég tanár-továbbképzési platformja, melynek az a célja, hogy átformálja az oktatást. Két oldalról közelíti meg a kérdést: egyfelől a tanárok részére virtuális önfejlesztő feladatokat, leckéket küld. Másfelől pedig folyamatosan figyeli és tréningezi a tanárt egy egyszerű táv-videó módszerrel – derült ki a PetőfiTv műsorából.

Közösségi támogatás megoldást hoz a tartalomgyártóknak a magyar startup

Általános nemzetközi trend, hogy a fogyasztók egyre inkább nyitottak arra, hogy pénzzel is támogassák a kedvenc tartalomkészítőiket. 2021-ben az ezzel kapcsolatos mikrotranzakciók összege átlépte 13,5 milliárd dollárt és az előrejelzések szerint ez az éves összeg hamarosan a duplájára nő. A válság miatti reklám és szponzorköltések kiesésével a médiumok, vloggerek és nonprofit szervezetek is nagyobb szerepet szánnak a közösségi támogatásnak. Nekik nyújt alternatívát a tranzakciós díj és akár áfa nélkül működő magyar Donably.

Bővebben

Innovatív találmány védi meg az autósokat a vadgázolástól

Hazánkban a hivatalos statisztikáknál jóval több, évente akár 40 ezer vadgázolás történhet. Ezt a számot hivatott csökkenteni a VIONN GO, az első okos vadriasztó, ami a gépjármű alvázára rögzítve a beépített hangszórónak köszönhetően jelzi érkezésünket az állatvilágnak. A fejlesztők egy mégis bekövetkezett vad által okozott baleset esetén a keletkezett kárt öt munkanapon belül megtérítik ügyfeleiknek egymillió forintig.

Bővebben

A szellemi tulajdon lehet az innovatív vállalkozások versenyelőnye

Ahhoz, hogy a kreatív és innovatív munka valóban kifizetődő legyen, ma már nem elég egy jó ötlet. A létrehozott termék vagy szolgáltatás csak akkor teszi sikeressé létrehozóját, ha kellő tudatossággal figyel saját szellemi vagyonának megóvására is. Erre a tudatosságra hívja fel magánszemélyek és vállalkozások figyelmét együttműködésében a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala és a Design Terminal.

Bővebben

Újrahasznosított halászhálókból készítenek autóalkatrészeket

A tengeri hulladékokból egyedülálló újrahasznosítási folyamat során hoznak létre újrahasznosított műanyagokat., az alkatrészek gyártása során keletkező emisszió így a hagyományos eljáráshoz képest mintegy 25 százalékkal csökken. A BMW iX és a BMW X1 szőnyegeit tengeri műanyagokból állítják elő. A BMW Group célja, hogy új modelljeiben 2030-ra átlagosan 40 százalékban újrahasznosított anyagokból készült, hőre lágyuló műanyagokat használjon.

Bővebben

Tehetséges fiatal fejlesztők dolgoznak az agráriumban felmerülő kihívások megoldásain

Kezdetét vette a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) agrár startupokat és nagyvállalatokat összekötő programja, a NAK TechLab inkubációs program. A negyedik éve megrendezésre kerülő program fő célja, hogy a legnagyobb agrárvállalatok fiatal magyar startupperekkel közösen olyan új és formabontó digitális megoldásokat fejlesszenek, amelyek gyorsan és széles körben eljutnak a magyar gazdálkodók hétköznapjaiba és beépülnek a gyakorlatba.

Bővebben

Kritikus időszakban fordult nyereségbe az OXO gazdálkodása

Megjelent az OXO Technologies Holding Nyrt. 2022. első félévére vonatkozó tőzsdei beszámolója, illetve ezzel párhuzamosan az első ESG jelentését is közzétette a társaság. A beszámoló tanúsága szerint a befektetési ciklusa korai időszakában, ráadásul folyamatosan nehezülő makrogazdasági körülmények és üzleti viszonyok között sikerült a cég működését nyereségessé tenni és a nettó eszközértéket további 22%-kal növelni.

Bővebben
Ez a weboldal is sütiket használ!
Sütiket használunk a tartalom és a közösségi funkciók biztosításához, a weboldal forgalmunk elemzéséhez és reklámozás céljából. Ezen kívül média-, hirdető- és elemző partnereinkkel megosztjuk a weboldal használatodra vonatkozó adatokat, akik kombinálhatják más olyan adatokkal, amelyeket más, általuk használt szolgáltatásokkal együtt adtál meg. A weboldalon megtekintheted a sütik használatának részletes leírását.
Rendben
Szükséges
Beállítások
Statisztika
Marketing
Később módosíthatod a beállításaidat
Cookie beállítások