2021-ben a StartUP! Magazin első alkalommal hirdeti ki a TOP 25 legígéretesebb magyar startup listát. A projekt szakmai partnere és a zsűri elnöke Várdy Zoltán nemzetközi üzletfejlesztési tanácsadó, a ’The Launch Code™’ megalkotója, vele beszélgettünk a hazai startupok helyzetéről az alábbi interjúban.
Néhány éve már tevékeny, építő munkával vagy jelen a hazai startup ökoszisztémában. Hogyan értékeled az elmúlt időszakot?
A hazai startup kultúra sokat fejlődött az elmúlt években. A 2000-es évek elején még nem voltak kiforrott koncepciók, nem voltak elérhetőek még a megfelelő finanszírozási formák, még csak akkor jöttek be Magyarországra a befektetési alapok. Azóta sok minden kialakult itthon is, ami a nemzetközi színtéren már korábban is jelen volt: mind állami és privát befektetési tőkék is elérhetőek lettek, egyre több innovatív ötlet van, ami egyre több startupot jelent, valamint újabb és újabb startup-közösségépítő kezdeményezés is elindult az elmúlt időszakban.
Milyen erősségekről és milyen még fennálló hiányosságokról tudsz beszámolni, mik a legerősebb benyomásaid a jelen időszakot tekintve?
A költséghatékony innovációt mindenképpen erősségként emelem ki. Többször is tapasztaltam, hogy a külföldiek számára (is) megdöbbentő, hogy Magyarországon milyen kedvező áron milyen jó minőségű fejlesztések állnak a rendelkezésre. A mai napig impresszív az innováció mértéke.
A hiányosságoknál három dolgot említenék meg. Elsőként az angyalbefektetők hiányát. Magyarországon kicsi a magvető kör, azaz azoknak a magánembereknek a köre, akik egy vállalkozás korai szakaszában adnak befektetést. Jelenleg a startupok a kezdeti időszakban csak állami beavatkozással tudnak pénzhez jutni. Remélhetőleg ez idővel változni fog és a már felfutott, sikeres startupok visszafordítják a pénzüket.
A második, amit hiányolok, az a startupok kereskedelmi és marketingszemlélete, illetve tapasztalata. Legtöbbször termékközpontú a gondolkodásuk, nincs meg a fejükben, mindazt hogyan fogják pontosan a piacra vinni. A tanácsadásom során gyakran tapasztalom, hogy hiányos a kereskedelmi stratégiájuk, éppen ezért pont az az egyik dolog, amiben tudok nekik segíteni.
A harmadik, amit látok, hogy kevés hazai cég építkezik már a kezdetektől fogva úgy, hogy a nemzetközi színtéren is megállják a helyüket. Pl. cégnévválasztás, ami az angolszász kultúrában is érthető legyen, vagy a csapatösszetétel, hogy olyan is legyen benne, akinek van külföldi szemlélete, tapasztalata.
Természetesen idő kell ahhoz, hogy a magyar startupok felvegyék nemzetközi viszonylatban is a versenyt, ugyanakkor azt gondolom, jó úton haladnak.
Milyen tapasztalataid vannak a startupokkal való közös munka nyomán arról, hogy mi tesz ígéretessé egy csapatot vagy egy projektet?
Szerintem a siker receptje 3+1 dologból áll. Az első, amit sokan sok helyen elmondtak már: kell egy erős csapat, ami kellő szakmai tapasztalattal rendelkezik, megfelelő összetételű, azaz technológiai és kereskedelmi szemléletű szakember is van benne. Illetve kulcsfontosságú a kitartás, hogy az akadályoktól se hátráljon meg.
A második, hogy a termék és a piac találkozzon (product-market-fit), azaz olyan legyen a termék, amire van igény és amire a felvevő piac hajlandó többet fizeti, mint ami az előállítási költség.
A harmadik, hogy a tervezés és a megvalósítás egyensúlyban legyen, hiszen a stratégia és a tervek mellett fontos, hogy egy jó értékajánlattal, kommunikációval célba érjen mindaz az ügyfelekhez.
A plusz egy dolog pedig a szerencse. Jó időben, jó helyen lenni, jó emberekkel beszélni és találkozni. Félreértés ne essék, egyáltalán nem azt gondolom, hogy a mázlista emberek a sikeresek, hiszen a sikerhez sok munka és szakértelem kell. Ugyanakkor
sok múlik azon is, hogy éppen a megfelelő befektetőt, tanácsadót, üzleti partnert találja-e meg egy startup.
Milyen utat jártál be, mi az, ami a startupokhoz vezette?
A 30 éves pályafutásom során két világ között mozogtam. Egyfelől a nagyvállalati környezetben sales-marketing- üzletfejlesztés területeken haladtam lépésről lépésre előre, egyre nagyobb felelősségű pozíciókat töltöttem be Budapesttől Londonon keresztül New York-ig és Los Angeles-ig, mígnem végül a TV2 vezérigazgatója, utána a német ProSiebenSat1 regionális CEO-ja és végül az NBC Universal International senior vice president-je lettem.
Eközben néhányszor letértem az útról, a 90-es évek elején céget alapítottam egy üzlettársammal, ez volt az eEuropeMedia, ami az akkor még gyerekcipőben járó közép-kelet-európái internet portál piacra lépett be. Ezt a céget néhány év után sikeresen el is adtuk szakmai befektetőknek. Aztán angyalbefektetőként és board tagként több cég útjait is egyengettem szakmai tapasztalatommal (pl. Antavo, Branient), mígnem eljutottam a tanácsadáshoz.
Végül azért maradtam ennél és vagyok jelenleg üzletfejlesztési tanácsadó startupoknak és kisvállalkozásoknak, mert itt tudom igazán egységesíteni mindazt az üzleti és vezetői tapasztalatot, valamint segítő szándékot, amivel rendelkezem.
Mik azok a személyes motivációk, amik most lendületet adnak a startupokkal való közös munkádnak?
Igazi élmény számomra, hogy ötvözhetem a tudást és a tudásátadást, így segítve másokat a lényeglátásban és üzleti növekedésben. Az jelenti számomra a motivációt, hogy látom, mások hogyan profitálnak a velem való közös munkából.
Milyen célokkal nézel a 2021-es évre?
Nemzetközi üzletfejlesztési tanácsadóként jelenleg 10 országból vannak ügyfeleim. Célom, hogy jövőre tovább növeljem a nemzetközi jelenlétem és ügyfélköröm, ezáltal még több startupnak segíthessek az üzleti növekedésben, további akcelerátor programokban mentorálhassak, valamint újabb és újabb eseményeken oszthassam meg az elmúlt 30 éves tapasztalatomat, így inspirálva és segítve a vállalkozókat a céljukban való elérésben.
Emellett szeretném minél inkább támogatni a magyar startup ökoszisztémát, hogy nemzetközileg is versenyképesek és elismertek legyenek a hazai kezdeményezések.
Ami pedig a privát céljaimat illeti, szeretném végre teljesíteni a Spartan Race sorozat mind a három szintjét, ami sajnos idén nem valósulhatott meg, mivel a koronavírus miatt elmaradtak a magyarországi versenyek.
2021 elején egy fontos szerepet is betöltesz majd, hiszen a TOP 25 legígéretesebb startup kiválasztásánál zsűrielnök leszel. Milyen fő fókuszok mentén fogod figyelni a jelölteket?
Itt 5 paraméter alapján fogjuk vizsgálni a jelölteket, amiket közösen határoztunk meg a zsűri tagjaival. Ezek az
- Ötlet-technológia-üzletimodell,
- Bevétel-ügyfelek növekedés,
- Tőkebevonás módja, mértéke és finanszírozás körülményei,
- Nemzetközi jelenlét és a
- Csapat szakmaisága és összetétele.
Ezek azok a szempontok, amelyek meghatározzák egy induló vállalkozás fejlődését és hogy mennyire vannak sikerre ítélve. A zsűrinek ezt a két elemet kell összehangolnia az elbírálás során, hiszen egy kívülálló partner és/vagy befektető is ezeket tartja szem előtt, ha egy startuppal szeretne partnerséget kötni.
Mi az, amit üzennél a lista jelöltjeinek, vagy általában a hazai startupoknak?
Csak azt csináld, ami inspirál, amiben szenvedélyesen hiszel és ami iránt 100%-ig elkötelezett vagy. Mert egy vállalkozás építése rengeteg munkaórát és befektetett energiát igényel, valamint számos akadályt gördít eléd, amiket csak úgy tudsz elhárítani, illetve megugrani, ha kellően elkötelezett vagy. Emellett pedig fontos, hogy mindez ne öncélú legyen, hanem elsősorban mindig mások számára igyekezz értéket teremteni – így lesz igazán teljes az egész.
Photo credit: Nyulászi Zsolt